Klasszikus

Kocsis Zoltán születésnapján indul a Nemzeti Filharmonikus Zenekar bérleteinek értékesítése

2020.05.26. 13:05
Ajánlom
Hét bérletet kínál a következő évadra a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, az online értékesítés május 30-án indul.

Most még csak online, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar honlapján indul el az új bérletek értékesítése május 30-án. A dátum nem véletlen: 1952-ben ezen a napon született Kocsis Zoltán, a kortárs magyar zene ikonikus alakja, aki 25 évig volt a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója.

Egyelőre nem a teljes nézőtér kerül eladásra,

de a zenekar felkészül arra az eshetőségre is, hogy amennyiben az őszi szabályozások lehetővé teszik, új sorokat nyissanak meg vagy biztonságos távolságba ültessék egymástól a nézőket. Június 1-től a programok elérhetők lesznek az országos jegyértékesítő hálózatokban is.

nfz_2020_21_berletek-130159.jpg

Bérletvásárlás a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnál (Fotó/Forrás: Nemzeti Filharmonikus Zenekar)

A koncertsorozatot október 8-án a Kocsis-bérlet nyitja, a négy hangversenyből álló esteknek a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem ad otthont. A hangversenyeken színpadra lép Baráti Kristóf hegedűművész, Fazil Say török zongoraművész és Bálint János fuvolaművész. Két alkalommal Hamar Zsolt zeneigazgató, egy-egy estén Makszim Vengerov és Michael Schonwandt vezényel.

Szintén a Müpa ad otthont a Kobajasi-bérletnek, amely 2020 decemberétől 2021 áprilisáig négy alkalommal várja a közönséget. Az első esten Schönberg-, Rahmanyinov- és Brahms-művek, majd Smetana és Janácek alkotásai, február 25-én Csajkovszkij, Prokofjev és Sosztakovics, zárásként pedig a 19-20.század német-osztrák zenéje szólal meg Korngold és Richard Strauss kalauzolásával. Olga Kern játssza Rahmanyinov III. zongoraversenyét, Alexander Ramm Csajkovszkij variációit, Kelemen Barnabás Korngold D-dúr hegedűversenyét. Karmesterként Hamar Zsolt, Oliver von Dohnányi, Vlagyimir Szpivakov és Christoph Altstaedt áll színpadra.

A japán, akit szívébe zárt Magyarország: 80 éves Kobajasi Kenicsiró

Kapcsolódó

A japán, akit szívébe zárt Magyarország: 80 éves Kobajasi Kenicsiró

Április 9-én ünnepli 80. születésnapját Kobajasi Kenicsiró japán karmester, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar örökös elnök-karnagya, a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyének győztese.

A Zeneakadémián a Ferencsik-bérlet négy koncertjén Schubert C-dúr szimfóniája, Schumann II. szimfóniája, Csajkovszkij b-moll zongoraversenye, Haydn Katona-szimfóniája és Mozart c-moll miséje is felcsendül.

A Lukács- és a Pászti-bérlet hangversenyeit a Pesti Vigadóban hallhatja a közönség.

A Lukács-bérletben egyebek mellett Liszt Tasso című szimfonikus költeménye és az Esz-dúr zongoraverseny, Kodály Zoltán Háry Jánosa és Concertója, Dohnányi Ernő fisz-moll szvitje hangzik el.

A Nemzeti Énekkar Pászti-bérletében Frank Martin In terra pax, Poulenc Gloria, valamint Schumann Az éden és a péri című oratóriuma szólal meg. A Nemzeti Filharmonikus Zenekaron túl egy-egy koncerten a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Magyar Állami Operaház Zenekara és a Capella Savaria is fellép.

nemzetienekkar-112218.jpg

Nemzeti Énekkar (Fotó/Forrás: Nemzeti Filharmonikus Zenekar)

A kamarazenei Próbatermi vendégség-sorozat a Nemzeti Filharmonikusok próbatermébe nyújt bebocsátást, a Zenemánia című beavató koncertsorozat középpontjában a szimfonikus költemény áll.

A bérleten kívüli koncertek közül kiemelkedik a szeptember 25-i évadnyitó hangverseny, amely Bartók Béla halálának évfordulójához kötődik és a november 6-i est In memoriam Kocsis Zoltán címmel. A téli ünnepkör kezdetét karácsonyi hangversennyel, a végét pedig szórakoztató farsangindító koncerttel ünnepli a Nemzeti Filharmonikus Zenekar.

Programkereső

Legnépszerűbb

Jazz/World

„Szíven üt, hogy EP már soha többé nem ülhet itt” – Interjú Lukács Miklós cimbalomművésszel

Esterházy Péter születésnapján, április 14-én az E(gy)P(ercesek) – Esterházy-fragmentumok című online produkcióval tiszteleg a Katona József Színház az író emléke előtt. EP írásai Máté Gábor hangján szólalnak meg, játszótársa Lukács Miklós cimbalomművész.
Könyv

Kortárs írók kedvenc EP-idézetei lepték el Óbudát

Köztéri plakátokkal, 40 hazai író, költő kedvenc EP-idézetével, korábban nem publikált fotókkal és felolvasással ünnepli a harmadik kerület Esterházy Péter születésnapját.
Könyv

Egyedülálló vers- és regényadatbázist hoztak létre az ELTE kutatói

A különleges gyűjtemény a szerzői jogi védelem alatt már nem álló, a Magyar Elektronikus Könyvtár állományában megtalálható magyar műveket listázza és elemzi nyelvi jellemzőik alapján.
Vizuál

Dokumentumfilm-sorozat készül Fekete István életéről

A film alkotói az író szülőfalujából indulva mutatják be Fekete István életének legfontosabb színhelyeit, történészek, kutatók és szakértők segítségével elevenítve fel egy kivételes írói pálya legfontosabb és legérdekesebb mozzanatait.
Vizuál

„Ahol csak tomboló ováció van, ott valami bűzlik” – Interjú a szobordöntésben érintett alkotóval, Szalay Péterrel

Egy műalkotás élete nem ér véget az alkotó műhelyében, a befogadók által válik egésszé, teljessé. A mű hatást vált ki, ami párbeszédet generál közönség és alkotás között, de meddig tart a szólásszabadság joga és mi védi a szabad művészi alkotás méltóságát?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus zongora

Domingo támogatásával jutott mesterzongorához Balázs-Piri Soma

A Virtuózok ifjú tehetsége évek óta gyűjtött egy mesterzongorára, végül Plácido Domingo támogatása révén teljesülhetett a zongorista dédelgetett álma.
Klasszikus nekrológ

A legendák köztünk élnek – Búcsú Orczi Géza előadóművésztől

Az Artisjus-díjas ütő- és pengetős hangszeres művész április 9-én, 65 éves korában hunyt el. Orczi Géza hangszerkészítő mesterként és restaurátorként is tevékenykedett, halálával kifejezhetetlen űrt hagy maga után.
Klasszikus gyász

80 éves korában elhunyt Bartalus Ilona zenepedagógus, karvezető

Az Artisjus-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett zenepedagógust, karvezetőt, a Duna Televízió egykori főszerkesztőjét és zenei vezetőjét hosszan tartó betegség után, 81. életévében érte a halál.
Klasszikus Film

Film készült a Szózat regényes történetéről – Nézze meg online, itt!

A Szózat és a zene kapcsolatáról beszélget Juhász Anna irodalmár és Becze Szilvia, a Bartók Rádió szerkesztő-műsorvezetője a Budapesti Filharmóniai Társaság legújabb dokumentumfilmjében.
Klasszikus nekrológ

„Komoly lényét én nem tudtam nem szájtátva csodálni” – búcsú Tallér Zsófiától

Április 6-án, 50 éves korában elhunyt Tallér Zsófia Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző, a Zeneakadémia és az SZFE oktatója. A kivételes művészről M. Tóth Géza Balázs Béla-díjas filmrendező emlékezett meg a Freeszfe Egyesület oldalán.