Klasszikus

Kocsis Zoltán: Találkozásaim Szvjatoszlav Richterrel X.

2015.05.22. 06:58
Ajánlom
Szvjatoszlav Richter, a XX. század egyik legnagyobb zongoristája idén ünnepelné századik születésnapját. Az évforduló alkalmából a Fidelio.hu sorozatot indított, amelyben Kocsis Zoltán eleveníti fel egy-egy személyes, Richterhez fűződő emlékét. MAGAZIN

És elérkezett a kottából játszás korszaka, amikor a lapozó szerepének - pontosabban szólva az általa végzett háttérmunka hatékonyságának - jelentősége ugrásszerűen felértékelődött. Richter ezután teljes sötétségben, egyetlen olvasólámpa fényénél volt csak hajlandó zongorázni. Abszolút hangmagasság-érzékének "elmozdulásáról" szóló magyarázatát - bevallom - nem hittem el és ma sem tudom igazán értelmezni, hiszen a transzponáló hangszereken játszó muzsikusok között is vannak, akik abszolút hallással rendelkeznek. Kezdetben nyilván komoly nehézséget jelent nekik, hogy hangmagasság-érzékelésüket átállítsák, de a probléma megoldható. És ha már a hallás "átállt", miért problematikusabb a billentyűket nézni, mint a kottát? Sokkal inkább elhiszem, hogy Richter egyszerűen elfáradt az általa feleslegesnek ítélt apró részletek szüntelen memorizálásában - mint ahogy erről Karl Aage Rasmussen monográfiájában olvashatunk.* Néhány komolyabb memóriazavar bőségesen elég az elhatározás megérlelődéséhez, amely egyébként külön tanulmányt érdemelne, tekintve, hogy igen széles látókörű, hatalmas repertoárral rendelkező, valósággal kimeríthetetlen zenei étvágyú muzsikusról van szó.

Akárhogyan is, 1982. szeptember 11-én és 12-én ott szorongtam a nem sokkal azelőtt újra megnyílt Vigadó nagytermének** pódiumán, nem messze a zongorától, de az egész koncert alatt mindössze Richter hátát láttam. Már ha egyáltalán odanéztem. Mert perceken belül kiderült, hogy a látvány itt nem sokat számít. Mert hát: mit tudna hozzátenni bármilyen látvány a Pensée des morts "De profundis"-ának hangjaihoz? Miféle vizuális élmény tudná súlyosbítani az Andante lagrimoso könnycseppjeit, vagy növelni az extatikus elragadtatást, amellyel Róma harangjai dicsőítik a Boldogságos Szűz öröklétét? Közönségünk már a koncert első pillanataiban megértette, hogy a Richterrel való kapcsolatának újabb dimenziójába lépett, ahol csakis a zeneszerző üzenetének van jelentősége. Ebben az időben a Mozgó Világ zenei szerkesztőjeként tevékenykedtem és meg is próbálkoztam a két hangversenyen szerzett benyomásaim visszaadásával*** (1983/1), nem hallgatva el kételyeimet a helyszínre vonatkozóan. Tény, hogy a közönség - legalábbis az est első felében - úgy érezhette, hogy inkább valamiféle szertartáson vesz részt, mintsem koncerten. Hogy kinek az ötlete volt, hogy Richter ez alkalommal a Vigadóban játsszék, nem ismeretes. A legvalószínűbbnek az látszik, hogy a nagy kísérletező miután tudomást szerzett arról, hogy Budapesten van a Zeneakadémián kívül is szólóestre alkalmas helyszín, sietett "élesben" is kipróbálni azt.

A revelációszerű élményt ezeken az estéken Szymanowski művei jelentették. Közönségünknek ismét egyszer szembesülnie kellett azzal, hogy létezhetnek és léteznek zeneszerzői remeklések az általánosan elfogadott repertoáron kívül is. A II. szonáta elképesztő nehézsége persze szolgálhat magyarázattal, de semmiképpen sem indokolhatja Szymanowski szerzeményeinek oly mérvű negligálását, mint amiben Magyarországon van részük. Világossá válhatott az is, hogy Richter számára nincsenek kirándulások, ha ő felfedez magának egy szerzőt, alaposan végére akar járni az életműve egészének. Az már más kérdés, hogy esetleg zongoraműveinek csupán egy töredékét játssza; ez már a jól ismert kontraszelekciós hajlam, természetesen a művek iránti affinitással fordított arányban. Richter számtalanszor elmondta, hogy bizonyos darabokat azért nem játszik, mert túl sok belőle a jó előadás, a maga részéről ehhez nem tudna hozzátenni semmit. Nem rejtette véka alá azt sem, hogy egyes kompozíciók kifejezetten taszítják: tipikusan ilyen volt Brahms d-moll zongoraversenye, Mozart A-dúr szonátája, a két "nagy" Beethoven-zongoraverseny vagy Chopin szonátái. De a sorban ott vannak azok a művek is, amelyek Richter fizikai és zenei adottságai számára nemcsak megfeleltek, hanem egyben komoly kihívást is jelentettek volna: Rachmaninov III., IV. zongoraversenye és a Paganini-rapszódia, Prokofjev II. és III. zongoraversenye, Liszt leghíresebb etűdjei - és még hosszan lehetne folytatni. Egy hozzám írott, 1979. október 14-i keltezésű levele is tanúbizonyságot tesz idegenkedéséről:

Kedves Zoltán!

Megkaptam levelét, de nagyon nagy késéssel (szeptemberben!!!) azért, mert az év első felében állandóan utaztam, ebben az időben turnéztam Japánban, Angliában, Franciaországban, Németországban és Ausztriában. Hát így!

Természetesen nagy örömmel fogok játszani Önnel (koncerten is és felvételen is), csak most nagyon nehéz pontos időpontokat adnom. Amikor tisztázódik számomra minden, írok Önnek és remélem, találkozunk. Nagyon fogok örülni, hogy ismét hallhatom Önt, de nem feltétlenül a Rachmaninov IV-et. Sok sikert és szerencsét kívánok. Szívélyes üdvözletem Mamájának. Nyina Lvovna szintén csókoltatja.

Az Ön Slavaja

Tagadhatatlan, hogy Rachmaninov g-moll zongoraversenye a szerzőnek nem a legjobban sikerült műve, legalább két alapos átdolgozáson esett át, mire elnyerte mai alakját. De a maga nemében különleges és egyedülálló kompozíció, amely már amerikai hatásokat is magán visel (talán ez is oka az idegenkedésnek, Richter nagyon nem szerette Amerikát, bár Gershwint kedvelte és az F-dúr zongoraversenyt játszotta is). Richternek Rachmaninov főműve, a Harangok sem tetszett, illetve saját szavai szerint "a második tétel vége felé akad néhány szép ütem" - mindazonáltal sem tudott meggyőzni a mű másodlagos jelentőségéről. Többször is sikerült azonban megbizonyosodnom arról, hogy Richter egyedülálló ízlése, meghökkentő értékítéletei mögött mélységes meggyőződés, valamint elképesztő anyagismeret állt. Mikor Hindemith Ludus tonalis-át - életében első ízben! - Budapesten játszotta, volt egy kis vitánk a szerző jelentőségéről, akit ő föltétlenül a zenetörténet meghatározó komponistái közé sorolt. Addig azonban többször is fellépett Magyarországon; az 1983 augusztusában megrendezett két szólóestjét sajnos nem hallhattam, mert nem tartózkodtam itthon. Pedig nagyon-nagyon érdekelt volna, hogyan közelít Richter Rachmaninov etűdjeihez, amelyekkel akkoriban kezdtem el komolyabban foglalkozni. A kritikákból úgy tetszik, hogy a sokak által anakronisztikusnak bélyegzett szerző zenéje ez alkalommal végső győzelmet aratott a kétkedők, a fanyalgók, a "progresszív kívülállók" felett.

Azt hiszem, ez alkalommal személyesen nem is találkoztunk. De nemsokára hazájában üdvözölhettem Richtert, aki koncertszervezőnek is fényesen "bevált". Persze ebben a tevékenységében is a különleges feladatok vonzották.  A moszkvai Puskin Múzeumban alkalmi kiállításokkal egybekötött, nevével fémjelzett hangversenyek igen rövid időn belül óriási népszerűségre tettek szert. Meghívására a világ legkiválóbb művészei működtek közre a hangversenyeken, Robert Holltól Murray Perahiaig. A koncerteken minden alkalommal egyetlen zeneszerző és a hozzá stílusban, mondanivalóban legközelebb álló képzőművész került a fókuszba. Jómagam - Csavlek Etelka és a Takács-vonósnégyes társaságában - 1984. december 9-én és 10-én vettem részt a «Декабрьские вечера» ("Decemberi Esték") nevet viselő rendezvényen, amelyen - bizonyára Richter ötlete folytán - Bartók zenéjét Matisse képeivel társították. Az Interkoncert részéről az oroszul kiválóan beszélő Gedényi Ildikó utazott ki velünk, de hivatalos tolmácsot is kaptunk, aki egyben a műsorközlői feladatokat is nagy rutinnal látta el. Szállásunk a Szovjetszkaja hotelben volt, ahol az első vacsoránál történt szokatlan rendelés - 10 adag kaviár - miatt a pincérnek meg kellett mutatni az útlevelünket.

De aztán szó nélkül kihozott mindent, amit kértünk. Így működött ez akkor a Szovjetunióban. Amikor a vizába belekóstoltam, kicsit Bulgakov sosem létezett Gribojedov-házának éttermében érezhettem magam. A két koncert színvonalát némi jóindulattal vegyesnek lehet nevezni. Saját naplóbejegyzésem szerint az első esten eléggé, a másodikon kevésbé izgultam. Érthetetlen, mert számomra a műsor sétagaloppnak tűnhetett volna. Richter naplóbejegyzése viszont alátámasztja a gyanúmat, hogy a végleges produkció esetleg mégsem egyezett a kinyomtatott műsorral, amelyben érdemes megfigyelni a dalok kezdő szövegeinek fordítását, az egymással összefüggő két részből álló III. vonósnégyes négytételes műnek való feltüntetését, valamint a Csavlek családnév sajátságos átalakulását, ami nyilván egy sebtében történt telefonos bediktálás folytán megesett tévedés lehetett.

Némileg meglepő, hogy feljegyzéseiben Richter az "átirataimról" is említést tesz, ám halvány fogalmam sincs, mely darabokról hihette, hogy nem eredeti művek (az átdolgozásoktól közismerten viszolygott). De említi a bejegyzés a műsorban nem szereplő I. elégiát (Op. 8b) is, amelynek előadására magam is határozottan emlékszem. Sőt arra is, hogy Richter a gratulációnál nem mulasztotta el megjegyezni, hogy akkor igazán már a másodikat is eljátszhattam volna.**** Ez már a második koncerten történt, amit a televízió is felvett (hál' istennek ez a szereplésünk már sokkal jobban sikerült, mint az előző napi), a fénykép is akkor készült. A kezemben lévő hanglemez a Melódia és a japán Victor frissen megjelent közös kiadványa, amelyen Richter Csajkovszkij kisebb zsánerdarabjaiból ad elő egy válogatást. A felvételek 1983-ban Münchenben készültek, a borítót Valentin Szerov orosz impresszionista festő Nyár c. alkotása díszíti, nyilván Richter kívánságára.

A lemezt Richtertől kaptam ajándékba, de az aláírás - ha alaposan megnézzük a csoportképet - még nincs rajta a lemezen, minden bizonnyal egy későbbi találkozás alkalmával kerülhetett a borítóra. Ez alkalommal nem jött el velünk vacsorázni, elfoglaltságára hivatkozva hamarosan elsietett. Tudtuk, hogy gyakorolni szeretne még, így nem tartóztattuk. A hotelben alaposan bevacsoráztunk, másnap korai kelés - az utazó művészek átka - és indulás a repülőtérre.

Útközben sehogyan sem sikerült leállítani a tolmácsunk - akinek kötelessége volt minket kikísérni a repülőtérre - áradozását a Szovjetunióról és a kommunizmusról, utóbbiról, mint egyetlen lehetőségről az emberiség jövőjét illetően. Hiába próbáltam ellentmondani, példákkal igazolni, hogy az emberiség még nem érett meg teljesen ennek a nagyszerű eszmének gyakorlati megvalósítására; hogy a magántulajdon szentségét senki sem fogja feláldozni egy doktrínáért; hogy az egész mozgalom igen könnyen át tud siklani baloldali elhajlásba és személyi kultuszba (mint ahogy ezt Lenin már előre megjövendölte, de egyébként is számos példa bizonyítja), ekkora fokú agymosottságról egyszerűen lepattantak az érveim. Mikor aztán a repülőtéren Takács-Nagy Gábor pénztárcáját, de még levéltárcáját is átvizsgálták az utolsó villamosjegyig, nem bírtam tovább és kifakadtam: "Hát ez a maguk híres kommunizmusa! Tudják mit? (ekkor már-már ordítottam) Éljen Szolzsenyicin elvtárs!" Egy pillanatra mintha megállt volna minden, a levegőben volt, hogy valamennyiünket azonnal letartóztatnak - aztán mintha mi sem történt volna, folyt tovább a vámvizsgálat. Csak a tolmács ismételgette makacsul: "Egyet nem értek, egyet nem értek..." Egyre halkuló hangja elkísért a repülőtéri buszig. Talán még akkor is ezt szajkózta, amikor már mindnyájan a gép fedélzetén ültünk.


* Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Rasmussen meglehetősen részletesen ír Richter egyre súlyosbodó hallásproblémáiról (Szvjatoszlav Richter | A zongorista, Rózsavölgyi és társa, 315-317 old.) is.

** Egy - Fejér Pálhoz írott - levele szerint Richter ebben az időben egy mosonmagyaróvári és/vagy kenderesi szereplést is fontolgatott.

*** Örökre sajnálom, hogy akkor még nem vezettem be a gyakorlatot, mely szerint hárman-négyen is írunk ugyanarról a koncertről. A Mozgó Világ - az akkori hatalom számára elfogadhatatlanná váló - szerkesztőségének kiebrudalásáig ez nagyon hatásosan működött, az írások egymást kiegészítve adták meg a nagy egész érzetét.

**** Perahia rosszabbul járt. Tőle Richter kifejezetten számon kérte az expozíció megismétlésének elmaradását Chopin h-moll szonátájának I. tételében.

Kocsis Zoltán cikksorozatának tizenegyedik részéért kattintson ide!

Kocsis Zoltán: Találkozásaim Szvjatoszlav Richterrel XI.

Kapcsolódó

Kocsis Zoltán: Találkozásaim Szvjatoszlav Richterrel XI.

Szvjatoszlav Richter, a XX. század egyik legnagyobb zongoristája idén ünnepelné századik születésnapját. Kocsis Zoltán a Fidelio.hu-n eleveníti fel Richterhez fűződő személyes emlékeit. MAGAZIN

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Minden olvasója úgy érzi, róla szól – az Utas és holdvilág kultusza

Több mint 80 évvel megjelenése után az Utas és holdvilág népszerűbb, mint valaha. Nagy sikerű rádiójáték és színpadi előadás született belőle, nemsokára pedig film is készül. Utánajártunk a kultregény titkának.
Könyv

Elhunyt Csukás István

Süsü, Pom-pom és a Nagy Ho-ho-ho-horgász alkotója 83 éves volt.
Vizuál

A Netflix hozza Sophia Loren új filmjét

A Netflix vásárolta meg az Előttem az élet című világhírű regényből, Sophia Loren főszereplésével készülő új produkció forgalmazási jogait.
Színház

„Lámpagyújtogató vagyok” – Interjú Spolarics Andreával

Decemberben elnyerte a legjobb epizodistáknak járó Aase-díjat, ő Kocsma Jenny a Koldusoperában, szívügye a tanítás, legközelebb az Aliz! c. ifjúsági előadásban láthatjuk Spolarics Andreát, a Budaörsi Latinovits Színház alapító tagját.
Klasszikus

Újabb ősbemutatóval vár a Régizene Fesztivál a Müpában

Február 28. és március 8. között várja közönségét a Régizene Fesztivál, amelyen A Felvilágosodás Korának Zenekara, Rohmann Ditta, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar egyaránt fellép.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Takács-Nagy Gábor és Kovács János kapta meg a Cziffra Fesztivál életműdíját

Vasárnap este, a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén átadták a rendezvény díjait. Fiatal tehetségek és
Klasszikus ajánló

Újabb ősbemutatóval vár a Régizene Fesztivál a Müpában

Február 28. és március 8. között várja közönségét a Régizene Fesztivál, amelyen A Felvilágosodás Korának Zenekara, Rohmann Ditta, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar egyaránt fellép.
Klasszikus hír

A Pető Intézetben tartja 350. ifjúsági előadását a Filharmóniai Társaság

A Budapesti Filharmóniai Társaság kilencvenezer fiatalhoz viszi el a zene és a kultúra üzenetét a Lázár Ervin Programban.
Klasszikus beszámoló

Egy életet kell végigélni ahhoz, hogy valaki így tudjon zongorázni

Kurtág Márta emlékére szólt a zene szerdán a BMC-ben, a 94 éves Kurtág György játékát pedig videofelvételen hallottuk. Feleségének tett ígérete volt, hogy ezt a Mozart-szonátát adja elő.
Klasszikus gyász

Elhunyt Sulyok Tamás karmester

Életének 90. évében elhunyt Sulyok Tamás magyar karmester, tanár. A Győri Filharmonikus Zenekar egykori igazgatóját otthonában érte utol a halál február 4-én – tudatta a szomorú hírt a társulat vezetőségével a karmester lánya, Sulyok Márta.