Klasszikus

Kocsis Zoltán: "Tűnjenek el a szekértáborok!"

2013.01.23. 17:10
Ajánlom
A Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója szerint a zeneoktatást azonnal, kötelező jelleggel vissza kellene állítani, hogy lelassuljon a tehetségek Kárpát-medencéből nyugatra való áramlása - mondta el az M1 Az este című műsorában a Magyar Kultúra Napján.

Kocsis Zoltán szólt arról, hogy megfogadta Schiff András zongoraművész jó kívánságba rejtett tanácsát: lassít. Mióta komoly szívműtéte után hazatért a kórházból, rendszeresen gyakorol a zongorán, már megtanult egy Rahmanyinov-etűdöt. Szinte kívülről tudja Richard Strauss Capriccióját, ez a legközelebbi feladata. "Ez nagyon bonyolult és sokrétű vígopera" - tette hozzá.

A kérdésre, mit kíván a magyar kultúra napján, azt felelte: "a magyar kultúrának mindenképpen felemelkedést kívánok". Úgy látja, a Kárpát-medencéből bőven áramlanak nyugatra a tehetségek. "Nagyon jó lenne, ha ez a kiáramlás lassulna. Ehhez elkerülhetetlen, hogy az oktatási szisztéma megváltozzon. Ha a saját szűkebb területemről akarok beszélni, akkor azt mondhatom, hogy a zeneoktatást azonnal, kötelező jelleggel vissza kellene állítani, és megnézni, erre milyen potenciális erőforrások állnak rendelkezésre" - mondta. "Tapasztalatból tudom, hogy az olyasféle alsó fokú zenetanárok, mint például az én zenetanárom, a hangszeres, elméleti és vokális kérdésekben egyaránt képzett Szmrecsányi Magda volt, mennyire hiányoznak. Ezt, a tanárok képzését kellene előtérbe állítani" - hangsúlyozta.

A legfontosabbnak azt tartja, hogy tűnjenek el a szekértáborok, meg kellene szüntetni a politikai gondolkodásból fakadó szembenállásokat, illetve a társadalom polarizációját, amely véleménye szerint most már egyre aggasztóbb méreteket ölt. "Azt hiszem, nagyon sok közös pontot lehetne találni, valódi párbeszéd kezdődhetne jobb- és baloldal között" - jegyezte meg. "Azt gondolom, kompromisszumok, illetőleg az egymáshoz való közeledés nélkül ez a helyzet csak rosszabb lesz. És ha a kultúrát is fenyegeti ez a helyzet, márpedig nagyon fenyegeti, sőt betört abba a művészetbe is, a zeneművészetbe, amely talán a legtávolabb áll a politikai szerepvállalástól, akkor itt a magyar kultúrában tragédiák is történhetnek, amelyeket nagyon jó lenne elkerülni" - hangoztatta Kocsis Zoltán.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Tánc

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Újabb világsztár tart kurzust fiatal magyar tehetségeknek a Concerto Mesteriskola keretében

Február 11-én a klasszikus zenei élet egyik kiválósága, Pierre-Laurent Aimard a zeneszerető közönség számára is ingyenesen látogatható mesterkurzust tart a Concerto Mesteriskola keretében kiemelkedően tehetséges magyar zongoraművész-növendékek számára.
Klasszikus ajánló

Mahler műve csendül fel az OMIKE következő koncertjén a Rumbach zsinagógában

Fischer Iván vezényli Gustav Mahler Dal a Földről című művét az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) március 5-i estjén, neves szólisták közreműködésével.
Klasszikus kritika

Egy kézfogás múlt és jövő között

Snétberger Ferenc és Tehetség Programjának négy növendéke adott koncertet január 26-án a berlini Collegium Hungaricumban az auschwitzi haláltábor felszabadításának nyolcvanadik évfordulója alkalmából, a holokauszt szinti és roma áldozataira emlékezve.
Klasszikus ajánló

Cseh ínyencségeket tálal februári műsorán a Budapesti Fesztiválzenekar

Közép-Európa gazdag zenei öröksége áll a Budapesti Fesztiválzenekar közelgő hangversenyének középpontjában, amelynek február 15-én, 16-án és 17-én a Müpa ad otthont. Az esemény három kiemelkedő cseh zeneszerző műveit mutatja be.
Klasszikus ajánló

Hangot a télnek – február 22-én rendezik meg a Kórusok Téli Éjszakáját

A már hagyománnyá vált eseménynek a Magyar Zene Háza az otthont, amelyet az ország minden tájáról érkező énekkarok töltenek meg. Az egynapos minifesztivál idén nyolcadik alkalommal megrendezett téli kiadását is a Csíkszerda kórus önkéntesei szervezik.