Klasszikus

Kocsis Zoltánt kiengedték a kórházból

2012.10.29. 14:30
Ajánlom
Kielégítő egészségi állapotának köszönhetően október 27-től magánszanatóriumban kezdődött meg az NFZ fő-zeneigazgatójának rehabilitációja.

Kovács Géza, az NFZ igazgatójának a családdal egyetértésben kiadott közleménye szerint a váratlan megbetegest követően a szeptember 20-i, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben végezett műtét után a művészt azóta is ott gyógyították. Kocsis Zoltán és családja ezúton is kifejezésre juttatja háláját a - szó szerint - életét megmentő műtétért és az azt követő gondos, körültekintő és odaadó gyógyításért és ápolásért, melyben a művészt az Intézet orvosai és ápoló személyzete részesítették.

Kocsis Zoltán október végétől rehabilitációra egy magánszanatóriumba vonult, látogatókat továbbra is csak a legszűkebb családi és munkatársi körből fogadhat. Teljes felépülésére a legteljesebb nyugalom és folyamatos orvosi felügyelet mellett hónapok múltán kerülhet sor, ugyanakkor legközelebbi munkatársaival már - a legnagyobb kímélet mellett - konzultál a munkáját érintő főbb kérdésekről.

Mint az ismeretes, Kocsis Zoltán koncertjeit felépüléséig vendégkarmesterek vezénylik, december 14-re, Pécsre meghirdetett szólóestje azonban elmarad. Ahogy korábban megírtuk, a Nemzeti Filharmonikusok fő-zeneigazgatóját, a kétszeres Kossuth-díjas zongoraművészt, aki idén májusban ünnepelte hatvanadik születésnapját, váratlan megbetegedés miatt szeptember 20-án kórházba szállították, majd több órás kardiológiai műtét következett. Azóta a világ minden részéről érkeztek a jókívánságok, melyeket közleményben köszönt meg a művész. Az orvosok bizakodóak, a tervek szerint a karácsonyra meghirdetett Diótörő előadásokat (december 22., 23., 27. - Müpa) már ő vezényli.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Színház

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Könyv

Görög istenek, nagyszájú rockerek és fausti alku – ezeket a könyveket olvasd áprilisban!

Beszélgetések az irodalomról, mitikus látomás a körfolyosóról, fausti történet a művészi megszállottságról, britpop-krónika, személyes vallomás, valamint egy ironikus-nyomozós kisregény – a közelmúlt megjelenéseiből és a közeljövő ígéretes könyveiből válogattunk.
Vizuál

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.
Vizuál

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Magasztos zenei élmények a Concerto Budapesttel

Május 14-én az éteri hangzású modern kórusműtől Beethoven énekkart is szerepeltető monumentális 9. szimfóniájáig emelkedett hangulatú alkotások meghallgatására hívja a közönséget a Müpába a Kossuth-díjas Keller András vezette szimfonikus zenekar.
Klasszikus hír

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Klasszikus ajánló

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Klasszikus ajánló

Leonidasz Kavakosz lép fel a Cziffra Fesztiválon

Igazi szenzáció, hogy tíz év után újra hazánkban koncertezik Leonidasz Kavakosz: május 25-én a Cziffra Fesztivál keretében a muzsikus Enrico Pacéval ad koncertet.
Klasszikus hír

Ismét a Világom Alapítvány támogatására buzdítanak a zeneakadémisták

Az idei évben is folytatódik a Diplomázók a Világom Alapítványért című kezdeményezés, amelynek során a Zeneakadémia végzősei arra kérik diplomakoncertjeik közönségét, hogy egy koncertjegy árával támogassák az alapítványt.