E kérdéseket persze nem a művészet "időszerűsíti", hanem maga a történelem. Ettől vált Kodály emberi, művészi és erkölcsi példaképemmé. Szigorú, szűkszavú ember volt. Számára a Hit és Haza egymástól függetlenül is szent fogalomnak számított. Úgy vélekedett, hogy ideje lenne a népnek "visszaadni" azt, amit tőle kaptunk!

Kodályt életem meghatározó példaképének tekintettem, már zeneakadémista koromban. Akkor népzenét tanultam nála. Először Békéstarhoson találkoztunk. A Tanár úr a világ legtermészetesebb embereként érezte jól magát, nem is emlékeztetett a budapesti távolságtartó-emberi magatartására! Mindenkit rendkívüli erőfeszítésekre ösztönzött a reá bízottak közül. Olyanná vált számomra, mintha növendéke lettem volna, pedig nem tőle tanultam zeneszerzést. Szerencsémre legtöbbször a szigorú példaképeim váltak hasznomra. Ezért is tudott emlékezetemből kitörölhetetlenné válni Kodály Schumannt-idéző tanácsa: "olyanokkal barátkozz, akik többet tudnak nálad". Magam is szolmizáltam neki, és házi szolfézsversenyünkön díjat nyertem. Dedikált kotta volt a jutalom! Kodály kórusművei voltak az első zenei élményeim is… mert Kodály és Bartók műveivel előbb ismerkedtem, mint bármelyik klasszikussal.

A teljes cikk a www.kodaly125.hu honlap "Ércnél maradandóbb…" linkje alatt olvasható.