Egy március 3-i törvényjavaslatban szerepel először, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez kerül a józsefvárosi Palotanegyed három épülete: a Bródy Sándor utcai Stúdiópalota, az Esterházy-palota (ahol a Rádió Márványterme található), valamint az Ybl Miklós tervezte Károlyi-palota. A PestBuda.hu írta meg még márciusban, hogy „a Bródy Sándor utca – Pollack Mihály tér – Szentkirályi utca – Múzeum utca által határolt hatalmas területről van szó, amelyen belül szövevényes épületrendszert alakítottak ki az eltelt évtizedek alatt a Magyar Rádió számára.” Ez az épületegyüttes külön címen szerepel, de egyetlen egységet alkot, egy belső udvarról mindegyik elérhető.
A törvényjavaslat szerint az épületegyüttes a PPKE által ellátott „oktatási, kutatási, kulturális és hitéleti feladatok elősegítése céljából ingyenesen és per-, teher-, és igénymentesen (…) a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tulajdonába kerülnek”.
A törvényjavaslat ugyanakkor nem rendelkezik arról, hogy az MTVA kap-e más állami tulajdonú ingatlant cserébe, ami azért lenne lényeges, mert
a Bródy Sándor utca 5-7. szám alatti ingatlanban zajlanak az MTVA fenntartásában működő Rádiózenekar és az -énekkar, pontosabban a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek próbái.
Az Esterházy-palotában megtalálható Márványteremben pedig 1950 óta adnak hangversenyeket, többnyire rádióközvetítések számára.
Az átszervezés (tehát az épületek egyetemi célra való felhasználása) persze nem ördögtől való. Az 1863-1868 között elkészült Károlyi-palota, amely ’66-ban került a rádióhoz, szemmel láthatóan évről évre rosszabb állapotban van, és kihasználatlan. Hasonlóan mostoha sors jut a nyolcvanas években felhúzott tükörfalú üzemépületnek, amelyben korábban stúdiók és raktárak voltak, ma már szinte semmi. Az épületek renoválásra, műemlék-jellegük megőrzésére szorulnak. Már egy 2016-os rendelet is foglalkozott volna a kérdéssel, akkor ezeket az épületeket a Nemzeti Múzeumnak tervezték átadni, még bontástervről is szó esett, mindebből mégsem lett semmi.
A Fidelio megkereste a Magyar Rádió Művészeti Együtteseit azzal a kérdéssel, hogy lesz-e a Rádiózenekarnak megfelelő otthona. Devich Márton, aki 2020. augusztus 1. óta a Rádiózenekar ügyvezető igazgatója, az alábbi rövid mondatot küldte válaszul: „Sajnálom, de egyelőre nem tudok közzé tehető információkkal szolgálni.”
Kerestük az MTVA sajtóosztályát is, ahonnan szeptember 16. óta nem érkezett válasz. Az ügyben egyedül a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nyilatkozott, akik elmondták, hogy az egyetem „az új funkciók, épületek megtervezése és kivitelezése után veszi majd át az üzemeltetési feladatokat, melynek időpontja ma még nem ismert”. A területen kezdődő beruházás előkészítője a BFK Budapesti Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt., együttműködve a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel és a Magyar Katolikus Püspökkari Konferenciával.
Az talán biztató lehet, hogy azt is írják:
„Az ingatlanok tulajdonba adására a jelenlegi funkciók kiváltását követően kerül majd sor.” Tehát utcára biztosan nem kerül a Rádiózenekar.
Fejlécfotó: 8oldal.hu
Ha még több érdekességre kíváncsi a Magyar Rádió legendás épületeiről, az Építész Fórum cikkében olvashat bővebben.