Klasszikus

Komolyzenei újdonság a Berzsenyi főiskolán

2003.12.11. 00:00
Ajánlom
Az Esterházy Udvar Zenéje címmel jelent meg Vinczeffy Adrienne, Tamás Katalin és Walter Burian új komolyzenei CD-je a Jada Bt. gondozásában, valamint az ehhez kapcsolódó könyv.

Egy regionális európai uniós pályázat kulturális részét nyerte meg Vinczeffy Adrienne, a Berzsenyi Dániel Főiskola Zenei Tanszékének vezetője. A pályázat a határ menti kapcsolatokat hivatott erősíteni, ezért a programban a kismartoni Joseph Haydn Konzervatórium Zenekara is részt vett. A pályázat elnyerése után egy év állt az alkotók rendelkezésére. A hivatalos bemutató november végén volt, amikor is a CD-t készítői közösen hallgatták meg.

A könyv az 1600-as évek végétől az 1800-as évek közepéig a fertődi Esterházy kastélyban működő zenei műhelyt mutatja be, a kötethez kapcsolódó CD pedig az itt megszületett ismert vagy eddig csupán kéziratban létező kompozíciókból nyújt válogatást. A könyv részletesen kifejti és nagyon látványosan szemlélteti az udvar és a korszak történelmi eseményeit, a zeneszerzők életét és munkásságát. A korszakhoz tartozó zenei anyag dupla CD-n jelent meg, mely egyaránt tartalmaz egyházzenei és világi műveket. Kellemes hangzású, színvonalas, rendkívül kidolgozott zenei újdonság. Az albumon hallhatók kuriózumnak számító, kéziratból énekelt darabok is. Aki ismeri és szereti a komolyzenét, annak igazi csemege nem csak a hanglemez, hanem a gazdagon illusztrált könyv is.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Tarolt a Pilátus Milánóban

A legjobb női főszereplő Hámori Ildikó lett.
Klasszikus

Kelemen Gáspár nyerte az Országos Koncz János Hegedűversenyt

Kelemen Gáspár nyerte a XVI. Országos Koncz János Hegedűverseny nagydíját, a megmérettetést november 29. és december 1. között rendezték Szombathelyen.
Klasszikus

A Virtuózok viharos sikert arattak a londoni Covent Gardenben

Magyarország klasszikus zenei tehetségkutatójának hat felfedezettjét látta vendégül a Londoni Magyar Kulturális Központ egy nagyszabású adventi koncerten.
Vizuál

Ritka filmfelvételeken Rodin, Monet, Renoir és Degas

Láttad már Monet-t miközben vízililiomokat fest a kertjében, vagy Roden-t kőfaragás közben? Az 1915-ben készült felvételeken a művészettörténet meghatározó francia alakjait láthatjuk.
Színház

Neves színészek gyerekkori fotói a Rózsavölgyi Szalon adventi kalendáriumában

Szőke kislány egy karácsonyi ablakban, barna kisfiú macival a karjában – vajon felismeri őket? Segítünk: mindannyian a Rózsavölgyi Szalonban játszanak. Neves színészek gyerekkori fotóiból nyílnak a Rózsavölgyi Szalon adventi ablakai a facebook oldalukon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Európai diadalútról tért haza a Fesztiválzenekar

Fontos európai turnén van túl Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar és Schiff András. Rezidens zenekarként adtak dupla koncertet a londoni Barbicanben és a hamburgi Elbphilharmonie-ban is, de a kultikus bécsi Musikvereint is kétszer megtöltötték, és Baden-Badenben is koncerteztek.
Klasszikus gyász

Elhunyt Meizl Ferenc klarinétművész

Életének 96. évében elhunyt Meizl Ferenc klarinétművész, a Zeneakadémia nyugalmazott tanszékvezető tanára, Bácsbokod díszpolgára.
Klasszikus hír

Kelemen Gáspár nyerte az Országos Koncz János Hegedűversenyt

Kelemen Gáspár nyerte a XVI. Országos Koncz János Hegedűverseny nagydíját, a megmérettetést november 29. és december 1. között rendezték Szombathelyen.
Klasszikus hír

Igor Levit zongoraművész kapja a Nemzetközi Beethoven-díjat

Igor Levit zongoraművész kapja idén a tízezer euróval járó Nemzetközi Beethoven-díjat – jelentette be a Beethoven Akadémia.
Klasszikus virtuózok

A Virtuózok viharos sikert arattak a londoni Covent Gardenben

Magyarország klasszikus zenei tehetségkutatójának hat felfedezettjét látta vendégül a Londoni Magyar Kulturális Központ egy nagyszabású adventi koncerten.