Klasszikus

Koncert a terrortámadás évfordulóján

2002.09.10. 00:00
Ajánlom
Szerdán este, a Pesti Vigadóban koncerttel emlékeznek meg a New York-i terrortámadás első évfordulójáról. Az amerikai nagykövetség által szervezett esten Samuel Barber Adagióját és Bartók Béla Concertóját a Matáv Szimfonikus Zenekar játssza Ligeti András zeneigazgató vezényletével. Ligeti Andrást a Matáv Szimfonikusok induló évadáról, terveiről is kérdeztük.

"A terrortámadás évfordulójáról megemlékező jótékonysági koncert ötletét mi vetettük fel, s kezdeményezésünket támogatta a budapesti amerikai nagykövetség, illetve az Amerikai Kereskedelmi Kamara” – mondja Ligeti András, az est karmestere. A műsoron a XX. század amerikai és magyar zenéjének egy-egy meghatározó remekműve, Barber Adagiója, illetve Bartók Concertója szerepel. A koncert előtt beszédet mond Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövet, majd a Matáv Szimfonikusok játéka közben a tavaly szeptember 11-én, New Yorkban készült, megrázó képeket vetítik.

Az emlékkoncert után néhány nappal a Matáv Szimfonikus Zenekar közreműködik a Szigeti József nemzetközi hegedűverseny döntőjén – már-már hagyomány, hogy a budapesti zenei versenyek döntőjére és gálakoncertjére őket kérik fel. Az "igazi” évadot szeptember 26-án, szláv esttel indítják a Zeneakadémián: ezen a koncerten Rahmanyinov, Rimszkij-Korszakov és Dvorák remekművei csendülnek fel. A három zeneakadémiai bérleti sorozat struktúráját kissé átalakítottuk: az egyes koncertprogramokat kétszer-háromszor is megszólaltatjuk, ami Nyugaton már bevált – mondja Ligeti András, aki 1997 tavasza óta a Matáv Szimfonikusok zeneigazgatója.

A három zeneakadémiai sorozat mellett a Magyar Tudományos Akadémián kora esti bérletet, a ferencvárosi Matáv Zeneházban pedig ifjúsági sorozatokat hirdettek. Ligeti András különös örömmel említi az MTA-kamarabérletet, illetve a Nemzeti Múzeum-kamarabérletet, amelynek koncertjein a zenekar művészei – Környei Zsófia, Bársony Péter, Gyarmati László és Dienes Gábor – versenyművek szólistájaként is bemutatkoznak. Egy-egy ilyen alkalom az egész zenekarra pezsdítőleg hat – véli a zeneigazgató. A budapesti koncertek mellett vidéken is többször fellépnek: Ligeti nagyon fontosnak tartja, hogy a zenei életből végleg eltűnjön a "fővárosi gőg”, és tapasztalata szerint a vidéki közönség nagyon hálásan fogadja a minőségi produkciókat. Külföld felé is nyitni szeretnének: a Matáv Szimfonikusok jogelődének, a Postás zenekarnak a rendszerváltás előtt élénk nemzetközi kapcsolatrendszere volt, ami az elmúlt tíz évben szinte teljesen megszűnt.

A zenekar gazdálkodása kiegyensúlyozott, bár a rendelkezésre álló költségvetés – a fenntartó Matáv piaci helyzetének változása miatt – az elmúlt évekhez viszonyítva csökkent. Ezért is tudnak a korábbi nyolcvankilenc, majd nyolcvanhat helyett csak hetvenkét főállású muzsikust alkalmazni. A fenntartói támogatás mellett a jegyárbevételre, illetve a Matáv Zeneház hasznosításából származó bevételekre számíthatnak, ez utóbbiak a büdzsének csak kis töredékét fedezik. Nagy Bálint, a Matáv kommunikációs igazgatója kérdésünkre elmondta, a 2003-as költségvetésről szóban megállapodtak, ez biztosítja a folyamatos munkát, és a távközlési társaság középtávon – vagyis a következő három évre – is elkötelezte magát az együttes fenntartása mellett.

Ligeti András a Matáv Szimfonikusoknál végzett munkája mellett továbbra is sokat jár külföldre: 2000 óta a West Australian Symphony Orchestra (WASO) első állandó vendégkarmestere, így évente négy-hat hetet tölt és nyolc–tizenkét koncertet dirigál a távoli kontinensen. Visszatérő vendégnek számít Kuala Lumpurban, ahol a negyvenhat ország muzsikusaiból összeállított IMG zenekart vezényli (ebben az együttesben tizenhárom magyar zenész is játszik). Gyakran hívják a Japán Kamarazenekarhoz, valamint Belfastba, Leedsbe és más angliai városokba, Németországba, Svájcba. A közeljövőben Pozsonyban, illetve Szentpétervárott is vezényel majd. Itthon továbbra is ő vezeti a Zeneakadémia zenekarának szakmai munkáját, így folyamatosan figyelemmel kíséri a muzsikus-utánpótlás fejlődését.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Vizuál

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus kórus

Solti Árpád nyerte a Mátrai Művészeti Napok zeneszerzői pályázatát

Solti Árpád műve nyerte el a Vox Mirabilis és a Muzsikál az Erdő Alapítvány zeneszerzői pályázatának fődíját, amelyet a Mátrai Művészeti Napok jubileuma alkalmából hirdettek meg
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.
Klasszikus molnár anna

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Így telik a Klassz a pARTon! fesztivál (és ajánlunk néhány következő koncertet is)

Július 8-án a Pesti Vigadóban startolt a Klassz a pARTon! fesztivál, amelynek a következő héten Szigligeten, Balatonfüreden és Paloznakon lesznek koncertjei. A Danubia Zenekar, Érdi Tamás, Vásáry Tamás és a Concerto Budapest a fellépők között.
Klasszikus hír

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.