Az Altalena Zenei Közösség 2023 nyarán 10. alkalommal rendezi meg nemzetközi mesterkurzusát és a hozzá kapcsolódó fesztivált, ahová 14 és 35 év közötti hivatásos zenészhallgatók jelentkezését várták a szervezők. A tizenegy napos akadémia során a résztvevő fiatalok a zenei élet legkiemelkedőbb művészeitől tanulhatnak. Az esemény különlegessége, hogy a magas nívójú oktatás mellett a jelentkezők olyan közösségi programokon vehetnek részt, amely életre szóló élményt, kapcsolati hálót, szakmai tapasztalatot jelent számukra. Ezt mutatja a kezdeményezés mottója is:
...ahol számít a közösségi élmény, ahol számít, hogy jól érezd magad.
Az Altalena Zenei Közösség (korábban International Young Soloists) 2015 óta teremt lehetőséget Európa ifjú tehetségeinek, hogy egymásra találjanak, külön figyelmet fordítva arra, hogy szóló-, kamarazenei és zenekari formációkban is színpadra állhassanak. Az Altalena olaszul mérleghintát jelent, és szimbólumként utal mindarra, amit a közösség tagjai képviselnek, és a közönségükkel is szeretnének megismertetni: az előadók és a közönség, a művésztanárok és a diákok, a hagyománytisztelet és az újítás vágya közötti összhangot.
A nemzetközi mesterkurzust a zenei élet kiemelt szakmai tekintélyei vezetik: Ian Fountain (London, UK), Székely I. István (Madrid, SP), Erika Geldsetzer (Berlin, DE), Pauk György (London, UK) – hegedű; Yang Wen-Sinn (München, DE), Varga István (Budapest, HU), Penny Driver (London, UK) – cselló; Wally Hase (Bécs, AU), Garzuly Anna (Weimar, DE) – fuvola; Korondi Anna (Berlin, DE) – ének; Noah Max (London, UK) – zeneszerzés, karmesteri ismeretek, zenekar és kórus.
A Nyári Akadémia a közösségi programok mellett verseny lehetőséget is kínál: a szervezők várják a mesterkurzusok résztvevőit Concerto versenyre, Opera ária versenyre, Zeneszerzőversenyre és Karmesterversenyre.
A versenygyőztesek gálakoncertjére az Altalena Zenei Fesztivál záróünnepségén, augusztus 4-én 20 órakor kerül sor.
A szervezők az akadémia résztvevőit reggeli jógára, közös futásra és reggeli közös kóruséneklésre várják.
Az akadémiához kapcsolódó fesztivál a Telki Kodolányi János Közösségi Házban és Könytárban zajlik, minden nap két koncert hallható, 18 órakor és este 20 órakor.
A fesztivál július 26-án 20 órakor Klukon Edit és Ránki Dezső négykezes zongorahangversenyével indul. A zongorista házaspár 2018 óta a fesztivál elkötelezett támogatója. Július 27-én a Közösségi Ház udvarán hallgathat közönség kerekasztal-beszélgetést ifj. Bazsinka József vezetésével, Balog Alexandra, Erdődy Orsolya, Csonka András és Zsoldos Dávid részvételével. A beszélgetést egy borkóstoló követ a Borháló szervezésében. A kóstolót Istvándy Tamás, a Balaton északi partjának egyik legkiválóbb borásza vezeti. A napot Balog Alexandra és barátainak koncertje zárja, melyen a zongoraművész volt londoni professzorával, Ian Fountainnel, valamint a fantasztikus hegedűművésszel, Erika Geldsetzerrel és a kimagasló fiatal csellistával, Dolfin Balázzsal ad koncertet.
A 28-i napot Devich Gergely és Ránki Fülöp Beethoven-koncertje nyitja, az esti koncert igazi különlegességet ígér Erika Geldsetzer, Ian Fountain és Wen-Sinn Yang előadásában. Július 29-én a Mesterek és fiatal művészek sorozat egyik gyöngyszeme, Wally Hase és Tanaka Kendzsi koncertje lesz hallható. Július 30-án este 20 órakor pedig Varga István és Székely I. István kamarahangversenyére kerül sor, ahol Rahmanyinov híres csellószonátája is elhangzik.
A vidám hangulat a fesztivál második felében is garantált, ahol a 31-én fiatal művészeké lesz a főszerep, 19 órától kerekasztal-beszélgetés hallható Zsoldos Dávid vezetésével, Solymosi-Tari Emőke, Molnár Adél, Laposa Julcsi és Dénes-Worowski Marcell részvételével. 20 órától hallható Vecsei H. Miklós és barátainak verses zenés estje, Cseh Tamás dalaival, népzenei különlegességekkel és meglepetésekkel. Augusztus 1-jén a délutáni Mesterek és fiatal művészek koncertet 20 órától Balog Alexandra, Berecz Mihály és Szilasi Dávid hangversenye követi, mely a Zongorista portrék sorozat része. Augusztus 2-án családi és népzenei napra hívják a szervezők a közönséget, a délutáni kamarakoncertet követően Dr. Agócs Gergely, Agócs Julianna és Arslanbek Sultanbekov előadása hallható, a napot szabadtéri táncház zárja Berecz István vezetésével.
A reggeli kórus 9 órás kezdettel ezen a napon nyitott lesz családok, gyermekek számára is, majd 11-től hangszerbemutató várja a gyermekeket Agócs Gergellyel,
aki ezt követően délután 4-től a népzene és a műzene kapcsolatrendszeréről tart előadást.
A koncert két utolsó napján délután az akadémia diákjai mutatkoznak be a közönség előtt, augusztus 3-án este 20 órakor a versenygyőztesek koncertje hallható Noah Max vezényletével és az Altalena kamarazenekarának közreműködésével, majd 4-én, a fesztivál zárásaként az akadémia kiemelt fiatal zenészei adnak koncertet.
Az Altalena Zenei Fesztivál részletes programja itt érhető el. >>>
Fejléckép: Balogh Alexandra művészeti vezető (forrás: Altalena Zenei Fesztivál)