Klasszikus

Koncertélmény

2008.07.02. 00:00
Ajánlom
Bednarik Anasztázia június 29-én a budapesti Szent Anna Plébániatemplomban adott koncertet. Az alábbiakban Lengyel Péter beszámolóját olvashatják a hangversenyről.

Június 29-én egy kellemes vasárnap estén a Batthyány téri Szent Anna Plébániatemplomban templomban részese lehettem Bednarik Anasztázia művésznő orgonakoncertjének, amelynek során első alkalommal nyílt lehetőségem élőben, testközelből hallgatni templomi orgonajátékot. Öszintén mondhatom, csak csodálni tudtam azt a természetességet és virtuozitást, amely elsőre megragadott a művésznő játékában.

Az eddigiekből már kiderülhetett, hogy ez a beszámoló nem kíván mélyen szántó zenei kritika lenni, csupán azt az érzést szeretném közvetíteni, amikor az ember csak ül.... elszakad a mindennapi gondjaitól... érzi magában a zene lüktetését, amely néha jóleső mosolyra készteti... sőt néha már-már fájdalmat keltően szívszaggató is tud lenni. Számomra mindezt jelentette ez az este. A teljesség igénye nélkül: felcsendült Wolfgang Amadeus Mozart: f-moll fantázia című műve, Lehotka Gábor: Francia szvitje és nem utolsó sorban Johann Sebastian Bach: d-moll toccata és fúgája is, hogy csak azokat említsem amelyek igazán közel állnak hozzám, holott először hallottam ezeket a műveket.

Őszintén köszönöm ezt az estét az orgonistának, továbbá annak a kedves ismerősnek is, aki elhívott erre a koncertre. Remélem még sok hasonló koncertélményben lehet részem a közeljövőben.

(2008. június 29. 20:00 Szent Anna Plébániatemplom (Budapest) - Bednarik Anasztázia (orgona) koncertje; Mozart: f-moll fantázia, K 608; Albinoni: Adagio; Vivaldi–Bach: a-moll concerto, BWV 593; Liszt: Ave Maria; B-A-C-H prelúdium és fúga; Lehotka Gábor: Francia szvit; Bartók–Lehotka Gábor: Este a székelyeknél; Bach: d-moll toccata és fúga, BWV 565)

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

„Csönd, zokogás, fájdalom” – Böröndi Tamásra emlékezik Bodrogi Gyula

Rövid, versnek is beillő nekrológot közölt kollégájáról a Kossuth-díjas, Nemzet Művésze címmel kitüntetett Bodrogi Gyula. Az éjjel elhunyt Böröndi Tamásra emlékezik,
Színház

Koronavírusban halt meg Böröndi Tamás

A Vidám Színpad 65 éves igazgatójának nem volt alapbetegsége - tudta meg a Blikk.
Jazz/World

Debussy a klasszikus címkéje nélkül

Megjelent Harcsa Veronika, Razvaljajeva Anasztázia és Fenyvesi Márton első közös lemeze, amelyen Debussy-dalok hallhatók modern és izgalmas köntösben, úgy, ahogy még biztosan nem találkoztunk velük. Hiányzik az a hang, amit ez a megjelenés képvisel.
Vizuál

Spilák Klára rövidfilmes alakítását díjazták New Yorkban

A magyar színésznőt az SZFE hallgatójának, Rosanics Patrik diplomamunkájában nyújtott alakításáért díjazták.
Plusz

Black Friday helyett válaszd a fenntartható életet!

Fogyasztás helyett boldogság, pénz helyett élet! Ezt üzenik ismert művészek, köztük Vecsei H. Miklós, Pokorny Lia és Kollár-Klemencz László.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában

Idén is tíz fiatal tehetség vehette át a Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában csütörtökön, a járvány miatt online közvetített díjátadón.
Klasszikus ajánló

Rendkívüli csodagyerekek a Virtuózok új évadában

Öt ország legjobbjai gyűltek össze a komolyzenei tehetségkutatóban. A nemzetközi műsorfolyam november 27-től látható minden péntek este 20.30-kor a Duna tévé műsorán.
Klasszikus ajánló

Olasz világsztárral és adventi koncerttel folytatódik a Müpa Home műsora

Olasz világsztárral és adventi koncerttel folytatódik a Müpa Home közvetítéssorozat: szerdán Mario Biondi baritont, szombaton a Budafoki Dohnányi Zenekart, vasárnap az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus adventi koncertjét hallhatja a közönség.
Klasszikus interjú

Karmester negyven év alatt – interjú Rajna Martinnal

Úgy véli, ilyen nincsen: karmester negyven alatt. Ő ennél még fiatalabb, viszont egyre gyakrabban halljuk a nevét. Rajna Martin a legfiatalabb dirigens volt, aki Junior Príma-díjat kapott, számos hazai zenekarral dolgozott már együtt. Azt mondja, ehhez a szakmához nem lehet eleget tudni, és éppen ez benne a jó.
Klasszikus magazin

Levelei bizonyíthatják Chopin homoszexualitását

Több férfihoz is szerelem fűzte a nagy lengyel zeneszerzőt, Frédéric Chopint. Mindezt olyan levelek bizonyítják, amelyeket eddig szándékosan rejtettek el, fordítottak vagy magyaráztak félre.