Klasszikus

Koncertfúvósok regionális fesztiválja

2014.07.01. 11:20
Ajánlom
A Koncert-fúvószenekarok Világszövetsége első kelet-európai regionális konferenciáját és fesztiválját július 6-14. között Debrecenben rendezik meg.

Duffek Mihály a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának dékánja, a WASBE szervezőbizottságának elnöke szerint azért a cívisvárosra esett a chicagói központú szövetség választása, mert Debrecen gazdag katonazenekari hagyományokkal rendelkezik, és itt valósult meg az országban először a karmester-fúvószenekari karnagy mesterképzés.

A WASBE olyan nonprofit nemzetközi szövetség, amely nyitva áll minden, a szimfonikus fúvószenekarok és együttesek iránt érdeklődő ember, intézmény és cég előtt - magyarázta Duffek Mihály, hozzátéve: a szervezet világszerte több mint ezer egyéni és szervezeti taggal rendelkezik több, mint ötven országban. A világszövetség 1981 óta kétévente rendezi meg konferenciáit minden alkalommal más kontinensen, más országban. A szövetség magyarországi tagszervezete Debrecen városával közösen nyerte el a jogot a Kelet-Európában elsőként megrendezésre kerülő I. Kelet-Európai WASBE Fesztivál és Konferencia nevű program megvalósítására - jegyezte meg a dékán.

A szabadtéri és teremkoncerteket, workshopokat, fórumokat, és prezentációkat, hangszer- és kottakiállítást felvonultató fesztiválon a délelőtti előadásokat, szakmai fórumokat a DE Zeneművészeti Karán, a zenekarok délutáni bemutatkozó koncertjeit a Kossuth téren, az esti koncerteket szintén az egyetemen, illetve a Kölcsey Központban rendezik meg. A fesztiválon 12 külföldi és 15 hazai zenekar mutatkozik be a debreceni közönségnek. Különleges programja lesz a találkozónak július 14-én a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon a Kelet-Európai Egyetemi Projektzenekar előadása, ahol orosz, mongol, kínai, román, szerb, szlovén és magyar egyetemista zenészekből álló koncert-fúvószenekari produkciót hallhat a közönség - ismertette a szakember.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Vizuál

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.
Zenés színház

Elhunyt Németh József operaénekes

A Liszt-díjas, érdemes művészt március 15-én, életének nyolcvanharmadik évében érte a halál. A Magyar Állami Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház is megemlékezett a neves baritonról.
Vizuál

Mártonffy Zoltán: „A nézőszám számomra nem mérvadó mértékegysége a sikernek”

„Engem sosem vonzott, hogy a kamera előtt legyek, engem az fogott meg, ami mögötte van” – fogalmazott Mártonffy Zoltán, a Minden Rendben producere, akivel egyebek közt arról beszélgettünk, miért fogtak bele nagyjátékfilmek gyártásába.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?
Klasszikus ajánló

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Klasszikus ajánló

A szélességi körök visszhangjai – spanyol vonósnégyes kalauzol az európai és amerikai zene világában

A Cuarteto Matrice programja északról dél felé haladva navigál keresztül a 20. századi Európán és Amerikán. A spanyol kvartett a hiánypótló MERITA – európai kamarazenei együttműködés keretében érkezik Magyarországra, és ad koncertet a BMC-ben, április 7-én.
Klasszikus gyász

Elhunyt Sofia Gubaidulina zeneszerző

Napjaink egyik legjelentősebb orosz zeneszerzőjét, aki élete utolsó évtizedeit Németországban töltötte, kilencvenhárom éves korában, március 13-án érte a halál.
Klasszikus ajánló

Végh Sándor egykori tanítványa tart kamarazene kurzust a Concerto Mesteriskola keretében

A kamarazenei élet egy újabb kiválósága, Arvid Engegård tart ingyenes, nyilvános, angol nyelvű mesterkurzust március 17-én, a zenekar Páva utcai székházában.