Klasszikus

Könnyed komolyzene a Budapesti Vonósokkal

2022.06.16. 09:40
Ajánlom
Zenés nyáresték várják a látogatókat a Krúdy-negyedben az Óbudai ZeneZug Fesztiválon, a Budapesti Vonósok programsorozatán: Bartók és kortárs jazz, zenei csemegék az 1700-as évekből, klasszikus zenei stand-up és egy sokszínű zárókoncert Szalóki Ágival.

Június 17. és 19. között rendezik meg az Óbudai Társaskörben a Budapesti Vonósok műfajokon, stílusokon átívelő nyári fesztiválját, az Óbudai ZeneZugot. A program során a zenei élmények mellett a hallgatóság a klasszikusok új oldalát is megismerheti.

A nyitókoncerten fiatal tehetségek mutatkoznak be, a Budapesti Vonósok olyan zeneiskolai növendékeket kísérnek, akiket az elmúlt tanév országos versenyein díjaztak.

A koncert után különleges épületsétán vehet részt a hallgatóság, a muzsikusok zegzugos zenei utazásra hívják a vendégeket az Óbudai Társaskör termeibe.

Szellemes, szemtelen és szertelen humorműsorral kezdődik a szombati program,

Szép Bence humorista, kabarészínész kifejezetten a Budapesti Vonósok számára állította össze az Interaktív stand-up vs. Komolyzene című műsorát.

Majd a zenekar régi partnere, Lencsés Lajos oboaművész lép színpadra, hogy előadjon egy olyan, 1790 körül keletkezett versenyművet, melyet Joseph Haydnnak tulajdonítanak. Este fél kilenckor pedig Bartók ihlette jazzmuzsika csendül fel, az Oláh Dezső Trió (zongora, nagybőgő, dob) tagjait Szaniszló Richárd vibrafonjátéka egészíti ki az Oláh Dezső Vibratone Quartetben.

A ZeneZug Fesztivál vasárnapi zárókoncertjén Szalóki Ági énekesnővel lépnek fel a Budapesti Vonósok; modern klasszikusokat, történeti slágereket hallhat a közönség.

A hangverseny után kerti bográcsozással ünnepel a zenekar, amelyre szeretettel várják a koncertlátogatókat is.

BudapestiVonosok-ZeneZug3-BekkerFilms-103042.png

A Budapesti Vonósok koncertje (Fotó/Forrás: Bekker Films / Budapesti Vonósok)

Óbudai ZeneZug Fesztivál a Budapesti Vonósokkal
Óbudai Társaskör

Június 17., péntek

18:00 – Nyitókoncert: Miből lesz a cserebogár?

Június 18., szombat

16:00 – Szép Bence: Interaktív stand-up vs. Komolyzene
18:00 – Lencsés Lajos és a Budapesti Vonósok
20:30 – Oláh Dezső Vibratone Quartet: Bartók in Blue

Június 19., vasárnap

18:00 – Zárókoncert: Szalóki Ági és a Budapesti Vonósok

Részletes program itt érhető el.

Fejléckép: A Budapesti Vonósok koncertje (fotó/forrás: Bekker Films / Budapesti Vonósok)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Mentorprogram indult Rolla János emlékére

Új művészekkel bővül az Óbudai Társaskör rezidenseinek köre: 2026-ban a Szigeti Quartet és Magyar Valentin zongoraművész viselheti a címet. Ugyancsak jövőre elindul a Rolla János Kamarazenei Műhely Alapítvány mentorprogramja az intézményben.
Klasszikus magazin

A mi Zeneakadémiánk – vallomások a 150 éves Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről

Iskola, koncertterem, a zene szentélye – a Zeneakadémia palotája sok-sok mindent jelent muzsikusok és hétköznapi zenebarátok számára. Az intézmény 150. születésnapja alkalmából kiváló művészeket, egykori zeneakadémistákat kértünk, akik azóta már fellépőként vagy oktatóként is visszatértek az épületbe, hogy osszák meg egy kedves vagy más okból emlékezetes történetüket az intézményről.
Klasszikus interjú

Keller András: „A művészet a világ átörökítésének nagy lehetősége”

Ismét megrendezi egynapos kortárs fesztiválját a Concerto Budapest, november 16-án a BMC-ben. A hallgatás napja központi szerzője a nemrég elhunyt Szofija Gubajdulina lesz. A vele való közös munkárólis kérdeztük az együttes főzeneigazgatóját.
Klasszikus ajánló

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Klasszikus ajánló

Az opera ezer arca – fiatal énekesekkel koncertezik a Szent István Filharmonikusok

Varázslatos operavilág a Zeneakadémián: a Gaudeamus 2 – Az opera ezer arca című koncerten Mozart, Verdi, Donizetti és Rossini legismertebb áriái kelnek életre, hősies, komikus és tragikus pillanatokat tárva a közönség elé.