Klasszikus

Könyvbemutató, koncert és tárlatvezetés Bartók Béla születésnapján

2023.03.23. 15:05
Ajánlom
A Bartók-összkiadás két új, a szerző vonósnégyeseit tartalmazó kötetét ismerheti meg a közönség a Zenetudományi Intézet március 25-i, zenés programján.

Bartók Béla születésének 142. évfordulóját ünnepeljük idén március 25-én. Ezen a napon a Zenetudományi Intézet koncerttel egybekötött könyvbemutatót rendez, ahol a Bartók-összkiadás vonósnégyeseket tartalmazó, 29. és 30. kötetéről tartanak előadást a kiadvány munkatársai. A 15 órától kezdődő programon a sorozatot Kerékfy Márton, az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó főszerkesztője, a Bartók Archívum munkatársa ismerteti, míg

a Bartók hat vonósnégyesét tartalmazó, most megjelent kötetről Farkas Zoltán, a Bartók Béla Emlékház igazgatója, a Zenetörténeti Múzeum vezetője beszélget a közreadókkal,

Somfai Lászlóval és Németh Zsomborral, valamint Tornyai Péter zeneszerző–kamarazenésszel. Az eseményen elhangzik Bartók 3. vonósnégyese a Dohnányi Quartet (Pintér Dávid, Dóczi Áron, Tornyai Péter és Mód Orsolya) előadásában. A Zenetudományi Intézet Zenetörténeti Múzeumában a most záruló Bartók és hegedűművész partnerei című kiállításon Vikárius László, a Bartók Archívum vezetője tart tárlatvezetést.

A 48 kötetre tervezett Bartók-összkiadás előkészítése Somfai László irányításával indult meg, és jelenleg Vikárius László vezetésével folyik a Zenetudományi Intézet kebelén belül működő Bartók Archívumban. Az Archívum – melyet a magyarországi Bartók-hagyaték őrzésére alapítottak 1961-ben – az egyetlen, Bartók életének és műveinek szentelt speciális gyűjtemény és kutatóhely.

A Bartók-összkiadás a zeneszerzői életművének egészét teszi nyilvánossá a kutatás és az előadás számára, a tervek szerint 48 kötet fog megjelenni.

Az összkiadás 29. kötete a hat kvartett partitúráját új, kritikai kiadásban közli. A közreadáshoz tartozó kritikai kommentár az összkiadás 30. kötetében jelent meg. A kiadványok az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó, valamint a müncheni G. Henle Verlag közös kiadásaként jelentek meg.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Plusz

Székelyföld a Kiskunságban – jön a Gyergyó-Hétvége

Május 7-étől 9-ig tart majd a VIII. Gyergyó-Hétvége, a Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteményében, a Lakiteleki Közösségi Térben és Kecskemét Főterén.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.
Színház

Költői Oidipusz, Z-generációs Candide, királynői szerelem – ajánló a MITEM 2. hetének előadásaihoz

Gazdag műfaji, tematikai és stílusbeli változatosságot kínálnak a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó következő heti előadásai, amelyekből sokan csemegézhetnek, hiszen most először gyerekelőadás is érkezett a MITEM-re.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.
Klasszikus ajánló

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Klasszikus ajánló

Magasztos zenei élmények a Concerto Budapesttel

Május 14-én az éteri hangzású modern kórusműtől Beethoven énekkart is szerepeltető monumentális 9. szimfóniájáig emelkedett hangulatú alkotások meghallgatására hívja a közönséget a Müpába a Kossuth-díjas Keller András vezette szimfonikus zenekar.
Klasszikus hír

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Klasszikus ajánló

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.