Klasszikus

Konzervatív dolog-e a zongora? – Klasszikus tartalom modern megfogalmazásban

2005.12.12. 00:00
Ajánlom
Manapság egyre több szó esik a zongorákról, részben azért, mert egyre gyarapodnak a zongorákkal foglalkozó cégek, másrészt azért, mert egyre több lakásban van annyi hely, amennyibe egy zongora és annak kis közönsége is elfér.

A bibi csak az, hogy a mai lakberendezési és életstílus nem kedvez a nagy, fekete, bumfordi bútordaraboknak. De kérdezem én tisztelettel: mióta fekete és ormótlan egy zongora?

Annak idején a billentyűs kamarahangszerek nem sokban különböztek a stílbútorok ízlésvilágától. A későreneszánsz óta asztalokra emlékeztető hangládákon pallérozhatták magukat az úri leánykák, és a változatos bőrönd-formák csak lassan vették fel a mai zongorák elődje, a csembaló szélesen induló, keskenyedő formáját. Mindaddig, amíg a pengetős hangszerek uralták az európai zenét, a terjedelemmel nem is voltak gondok.

A problémák a mechanikai találmányok sokasodásával kezdődtek. Az 1800-as évek ipari forradalma a hangszerépítést sem kerülte el, a pengetést felváltotta a kalapálás. A francia forradalom demokratizálási folyamatai is mindinkább megnyitották az addig zárt, kis létszámú szalonok világát a nagyobb tömegek előtt. Nagyobb tömegek a szalonban? De ki hallja a spinétek cincogását? Mindjárt betüremkedett a tömegigény a hangszeriparba is, és megnyíltak az egyre nagyobb közönséget befogadni képes koncerttermek.

Ennek a hangigénynek a kielégítésére már erős konstrukciókra, nagy rezonánstestekre volt szükség. Innentől kezdődik a zongora máig tartó karrierje. A legnagyobb úttörői ennek a szakmának azok, akiknek neveitől még ma is visszhangzik a zongoraszakma: Pleyel, Bösendorfer, Erard, Chickering, Bechstein, Petrof, Steinway, és még sorolhatnánk. A zongora mint szólóhangszer ennek a forradalmi korszaknak egyfajta szimbólumává vált. A zenészek közül számos forradalmár került ki, és a zongoristák e felfordult, forradalmaktól korbácsolt világ fenegyerekei lettek. A hangszergyártóknak nem volt idejük pihenni az ötleteiken. A billentyűs hangszerek Beethoven vagy Liszt kezei alatt gyorsan amortizálódó fogyóeszközökké váltak. A 20-as évek szolid kísérletei után ördögi verseny indult el, ki tudja ezeket a hangszernyűvőket erősebb, hangosabb és tartósabb gépekkel ellátni.

A zongora egyszerre vált a társadalmi felemelkedés státuszszimbólumává és a művészlét elengedhetetlen hozzátartozójává. A romantika korában a zongora több volt egyszerű bútornál, egy lakás (illetve szalon) berendezését alapvetően meghatározta jelenléte. Nem véletlen tehát, hogy a szikár utazóládából hamarosan gazdagon díszített bútorköltemény vált. A zongorák innentől kezdve együtt változtak a korízléssel. A díszítések eleinte viszonylag puritán, leginkább a lábakat és a kottatartót díszítő kézművesmunkára korlátozódtak. Az ötvenes évek konszolidálódó polgári világa aztán elkezdte birtokba venni a hangszereket. A főleg német és osztrák mesterek minden elképzelhető módon megpróbálták a vásárlói igényekhez igazítani a hangszereik küllemét. A századvég idejére ez az őrület eljutott arra a pontra, hogy sok zongoragyár már pusztán dekorációs funkciókkal rendelkező, korszerűtlen hangszereket gyártott, mert a társadalmi értékrendbe oly mély gyökereket vert a zenei nevelés és a házi zongoratanulás eszménye, hogy a nagyobb kultúrájú városokban tehetős ember már nem is nagyon engedhette meg magának a zongorátlanságot!

De hol vannak azonban már ezek az idők… Jelentősebb változást az 1900-as évek hoztak. A polgári ízlés barokkos túltengései a fiatalabb generációkat csömörrel töltötték el. A forradalmak, majd az első világégés alapjaiban fordította fel a világ zongorákhoz fűződő viszonyát. Zongorát tartani már nem dicsőség, hanem konzervativizmus volt. Az ancien regime-ek világa, a maradiság és a mozdíthatatlanság jelképei lettek. Ebbe persze sokan nem nyugodtak bele: se szeri, se száma azoknak az ötleteknek és konstrukcióknak, amelyek a korszellemhez próbálták igazítani ezeket lomha testeket.

A hajdani tömeggyártók a 30-as évekre csődbe mentek, az esztétizáló bútormanufaktúrák ideje lejárt. Szerepüket a megmaradt nagyok vették át. A Bösendorfer, a Pleyel, a Steinway mind felismerték, hogy az innováció nélkül ez az iparág halálra lesz ítélve. Rengeteg szerkezeti szabadalom látott ekkor napvilágot, hihetetlen hibridek születtek és hamvadtak el különösebb visszhang nélkül. Ilyenek voltak az egylábú és a kétmanuálos zongorák, illetve a lábpedálos, orgonára hajazó konstrukciók, amelyekre mind készült néhány zeneszerzői lelemény, amelyek aztán eltűntek a süllyesztőben.

A háború idejére világos lett az ipar konklúziója: a zongora már csak úgy jó, ahogy van. Sok változtatásra se mód, se igény nincsen. Így lett egyre szokványosabb a negyvenes évektől a zongorák ábrázata: fekete politúrozott felület vagy értékes fafurnéros bevonat, a kétméterestől a majd’ három méteres hosszúságig, és kialakult az unalmas, bumfordi zongora ábrázata. A második világháború utáni idők a Marshall-segély árnyékában elsöpörtek minden innovációt az európai zongoraiparból. A gyárak zömét leszerelték, feldarabolták, felszámolták, eladták, egyszóval a súlyos gondok között a forma forradalmán senkinek nem volt kedve morfondírozni. Végül a hatvanas évek szabadabb fuvallata engedett teret a tervezőknek, hogy újra foglalkozni kezdjenek ezzel az örökéletűnek tűnő tárggyal.

A huszadik század utolsó évtizedei aztán meghozták az igazi nagy áttörést, legalábbis ami a formákat illeti. A technológia fejlődése olyan vívmányokat tett elérhetővé, amelyekre évtizedekkel azelőtt még gondolni sem lehetett volna. Ugyanakkor a belső rezonáns testhez, az akusztikai térhez egyre kevesebben mertek hozzányúlni. A tökéletes zongorahangzás eszménye, a fél tucatnál kevesebb talpon maradt gyártó bebetonozott akusztikai sztenderdjei mára már megkerülhetetlen jellemzői a világon gyártott minden zongorának. A tervezőnek viszont megmaradt egy nem kevésbé jelentős feladat: a csomagolás. A zongora ugyanúgy termék, mint egy cipő vagy egy paradicsomkonzerv. Az eladhatóság ugyanolyan parancsoló szempont, mint a tökéletes kézi munka és a csiszolt hang. Hány olyan gyár ment tönkre, amely nem fektetett elég hangsúlyt a promócióra, az ízléses külsőre…

A zongorák ma esztétikusan csomagolt hangzótestek. A designerek feladata ezt a zengő ládát olyan kontextusba helyezni, amely megfelelhet a mai kor legkülönfélébb, szélsőséges igényeinek is. Munkájukat segíti a design-ipar összes ága. Az akril, a poliészter és minden létező anyag szabadon felhasználható, a megrendelők ma már egyre szabadabb kezet adnak, egy feltétellel: a hangszer lelkét piszkálni tilos! Így születtek meg ezek a költemények, amelyek egy-egy gyár – főleg a Schimmel és a Bösendorfer járnak ebben élen – hangszerpalettájának elenyésző részét képezik ugyan, áruk ennek megfelelően igen borsos, mégis korszakos zászlóshajókká váltak, jelezve, hogy ez az iparág igenis él, és ideje felhívnia magára a világ figyelmét. Ezek a gépek hirdetik, hogy zongorát tartani nemes dolog. A mai formák talán magukkal hozzák, hogy a bennük foglalt, kiérlelt tartalom ismét méltó részt kaphat a mai ember világában, és az akusztika finomságaira ismét nyílhat igény az átlagemberekben is.

Bár a zongorák értékesítési esélyei elenyészőek az elektronikus kütyükhöz képest, de formájukkal azt sugallják, hogy ezek a hangszerek mégsem annyira idegenek mai világunktól. Ennek az átalakító munkának egyik figyelemreméltó mérföldköve Luigi Colani olasz formatervező hangszerkonstrukciója (ld. első képünket), amely funkcionálisan újragondolta a zongora teljes szerkezetét – természetesen a mechanika tiszteletben tartásával. Hangszerterveit a német Schimmel cég számára tervezte, és 210-es zongorája ugyanolyan meghökkentő formájú, mint fehér pianínója, melyet utolsó képünkön mutatunk be.

Idén a Bösendorfer gyár írt ki formatervezési pályázatot, amelyet a nagysikerű Porsche-design zongora nyomán mostantól rendszeresen meghirdetnek. A pályázatban nemcsak zongoratervezés, hanem akusztikai tér (szalon, zeneterem, szoba vagy éppen jacht-belső) tervezése is feladat lehet. A Zeneszalon szándéka, hogy a következő pályázatokra már a magyar formatervező szakma is készítse el saját terveit. Úgy gondoljuk, hogy a magyar formakultúrának fontos szerepe lehet a hazai zenekedvelő közönség újrahódításában, és Colani példája megmutatta: egy különleges munka kapukat nyithat ki a zene iránt kevésbé fogékony közönség felé is. Reméljük, hogy ezzel az izgalmas világgal egyre többször lesz módunk Magyarországon is találkozni.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Nyolc percen át ünnepelték Kurtág operáját, a zeneszerző rádión hallgatta az előadást

Nyolc percig tapsolta Kurtág György első operájának ősbemutatóját a Scala milánói operaház közönsége csütörtök este - számolt be a Corriere della Sera olasz napilap a többnyire szakmai közönség előtt tartott előadásról.
Klasszikus

Miért nem vették fel a Zeneakadémiára ezt a tehetséges zongoristát?

Ezt kérdezte a legendás Leon Fleisher, amikor először találkozott Érdi Tamással. A torontói Királyi Konzervatórium zongora tanszakán látássérültként is elfogadták a fiatalember jelentkezését, ezt a napot örökíti meg a következő szemelvényünk a zongoraművészről szóló könyvből.
Tánc

Lélegzetelállító klippel tér vissza a Polunyin-Hozier páros

Az ukrán balettművész öt évvel ezelőtt az ír zenész Take Me To Church című zenéjére készült David LaChapelle-videoklipben robbant be a köztudatba. Most ismét összeálltak egy remekműre.
Színház

Lemondja tervezett bemutatóját a Rózsavölgyi Szalon a kultúr-tao körüli bizonytalanság miatt

A magánszínház közleményt adott ki, amelyben azt írják, színházakat is érintő finanszírozási bizonytalanság miatt kényszerülnek erre a lépésre.
Színház

Gyertek az Átriumba, amíg lehet! - Újabb színház kongatja a vészharangot

A kulturális taotámogatás megszűnése miatt egyre több színház jövője válik bizonytalanná, ugyanis nem tudnak tervezni a 2019-es évadra.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus érdi tamás

Miért nem vették fel a Zeneakadémiára ezt a tehetséges zongoristát?

Ezt kérdezte a legendás Leon Fleisher, amikor először találkozott Érdi Tamással. A torontói Királyi Konzervatórium zongora tanszakán látássérültként is elfogadták a fiatalember jelentkezését, ezt a napot örökíti meg a következő szemelvényünk a zongoraművészről szóló könyvből.
Klasszikus nfz

A zene ajándék

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar 2018/2019. évadának koncertjeire már feltölthető ajándékkártyával is vásárolhatóak jegyek.
Klasszikus la scala

Nyolc percen át ünnepelték Kurtág operáját, a zeneszerző rádión hallgatta az előadást

Nyolc percig tapsolta Kurtág György első operájának ősbemutatóját a Scala milánói operaház közönsége csütörtök este - számolt be a Corriere della Sera olasz napilap a többnyire szakmai közönség előtt tartott előadásról.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Mozgássérült sportoló és siket színésznő is fellép Frenáknál

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának november 17-i adásában vendégünk lesz Rohmann Ditta gornodkaművész, Borbély László zongoraművész, Frenák Pál koreográfus, Horváth László, a Fonó igazgatója.
Klasszikus interjú

Szeretnénk vigyázni Bartók örökségére

November 25-én szólal meg a Zeneakadémián a Bartók Világverseny és Fesztivál gálakoncertje, amely egyben lezárja a zeneszerzőversenyt is. Fekete Gyulával, az intézmény Zeneszerzés Tanszékének vezetőjével beszélgettünk, aki azt is elmondta, milyen kérdést felesleges feltenni egy komponistának.