Klasszikus

Korcsolán Orsolya: MOSAIC

2008.10.29. 00:00
Ajánlom
Megjelent a fiatal művésznő bemutatkozó, MOSAIC című lemeze, melyen a zsidó hegedűirodalom gyöngyszemeiből válogat.

Korcsolán Orsolya hegedűművész a fiatal zenészgeneráció talán legsokoldalúbb és legszínesebb egyénisége. Már 12 éves korától a Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatója volt, mesterdiplomáját pedig a New York-i Juilliard Schoolban, korunk talán legméltatottabb művészeti intézményében szerezte. Világszerte koncertező előadó, aki hasonlóképpen otthonosan mozog nemcsak a klasszikus zenében, de a zsidó zene, a jiddis népzene és a klezmer világában is. Koncertjeit New Yorktól, Szingapúron, Bécsen keresztül Sanghajig a világ számos koncerttermében kísérheti figyelemmel a közönség.

Most megjelent albumát a különböző zenei zsánerek különös keveredése jellemzi, nem csak a darabok stílusát, de tartalmát illetően is: jiddis népzene, liturgikus dallamok, zsidó táncok és klasszikus karakterdarabok szólalnak meg színes egymásutániságban, olyan komponisták tollából, mint Bloch, Lavry, Perlman vagy Ravel. A sokoldalúság révén a felvétel a klasszikus és a könnyedebb stílusokat kedvelő, vagy a világzenét hallgató közönség számára egyaránt sok különlegességet tartogat. Korcsolán Orsolya 2009 tavaszán a nemrég felújított győri zsinagógában mutatja be a lemez anyagát.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Zenés színház

Amerikáig is eljutott a nagy port kavart Billy Elliot-ügy híre

Az egyik legnépszerűbb hollywoodi portál „gaygate”-ről, azaz meleg-botrányról ír az elmaradt előadásokkal kapcsolatban.
Tánc

Mesternő, nagybetűvel

Lőrinc Katalin egy személyben aktív táncos, pedagógus és teoretikus. Június 25-én a Müpában mutatkoznak be tanítványai, akik már az ő új oktatási metódusa szerint végeztek a Táncművészeti Egyetemen. Emellett nemrég megjelent, A test mint szöveg című könyvéről is beszélgettünk.
Vizuál

Instagramon dokumentálta apja halálát egy fotós

Apja élete utolsó tanítását akarta átadni fiának, akinek teljesen hiányzott addigi életéből - fia pedig így, fotókon keresztül próbálta feldolgozni a tragédiát. A sorozat végül mindkettőjük számára sokkal többet adott.
Zenés színház

Gördülő titkárság az Operában

Az Ybl-palota korszerűsítése új kihívások elé állította az Opera művészeti osztályait, a nehézségekből azonban igyekeznek előnyt kovácsolni: az Andrássy úti játszóhely kiesését az új évadban is nagyszabású turnék egész sorával tervezik ellensúlyozni.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus óbudai társaskör

Óbudai Nyár az Óbudai Társaskör kertjében

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén nyáron is várja közönségét az Óbudai Nyár keretében az Óbudai Társaskör kertje.
Klasszikus fesztivál

A zene mellett a tánc és a képzőművészet is megjelenik a Zempléni Fesztiválon

A 10 napos rendezvény 37 helyszínen 60 programmal várja látogatókat augusztus 10. és 19. között.
Klasszikus humor

Molto scherzando: Ilyen, ha a karmester szelfibotra cseréli a pálcát

Persze csak a Photoshop segítségével, egy komoly karmester soha nem tenne ilyet!
Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Ha leszáll az éj, írni kezd

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 közös magazinműsorának június 23-i adásában vendégünk lesz Érdi Szabó Márta, Dr. Földvári-Oláh Csaba, Horváth János Antal és Vaskor Gréta.