Klasszikus

Koreai Kalaf, olasz Turandot

2005.01.08. 00:00
Ajánlom
Puccini-opera külföldi és hazai sztárokkal Ismét a budapesti dalszínházban szerepel Francesca Patané, a világhírű karmester, Giuseppe Patané lánya. A milánói születésű énekesnő öt éves korában kezdett zongorázni, ennek ellenére színpadi pályafutását rendhagyó módon, modellként kezdte New Yorkban.

Zenei tanulmányait a Manhattan School of Musicban végezte, ahol a hangképzés mellett négy idegen nyelvet is elsajátított. A New Jersey Operában debütált Mascagni Zanetto és Puccini Lidércek című operájában. Francesca Patané ezt követően elkezdte járni a világot, a legnagyobb dalszínházakban, köztük a berlini Deutsche Operben, a Veronai Arénában és a Római Operában szerepel rendszeresen. Énekelt már többek között Renato Brusonnal, Plácido Domingóval, José Curával és Andrea Bocellivel is. Az olasz származású szopránt már tavaly hallhatta ebben a Puccini-operában a hazai közönség, s most ismét Turandotként lép színpadra az Erkel Színházban 2005. január 14-én, 16-án, 20-án és 22-én.

Ezeken az előadásokon Kalafot is vendégművész, a koreai születésű Lee Yeong-Won kelti életre. A tenorista már számos nemzetközi megmérettetésen vett részt, amelyek közül kiemelten fontosak a Maria Callas, a Tito Schipa és a Giacomo Aragall nevével fémjelzett versenyeken aratott győzelmei. A Giacomo Aragall Énekversenyt követően a legendás szoprán, Montserrat Caballé partnereként szerepelt Barcelonában egy gálakoncerten. Lee Yeong-Wonnal is találkozhatott már a budapesti publikum, hiszen az utóbbi esztendőkben Kalafként és Radamesként is többször színpadra lépett a Magyar Állami Operaházban.

A két külföldi művész partnerei január 14-én, 16-án Kováts Kolos és Tokody Ilona lesznek, 20-án és 22-én Timurt Rácz István, Liút pedig Lory Andrea alakítja. A Kovalik Balázs rendezte Turandot–előadások dirigense pedig – szintén vendégként – Rico Saccani, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának vezető karmestere és művészeti tanácsadója lesz.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Kiemelkedő alkotókat díjaztak a Magyar Operett Napján

A hagyományokhoz híven idén is átadták a Budapesti Operettszínházban az évad legjobb musical- és operettszínészének járó kitüntetéseket, valamint díjazták a legígéretesebb pályakezdőt. Emellett elismerést adott át a Musica Hungarica Kiadó képviseletében Éliás Tibor, a kiadó alapítója is.
Vizuál

„Ég a napmelegtől a kopár szík sarja” – Online nézhető Jankovics Marcell Toldi-sorozata

A Duna Televízió vetítéssorozatát követően a Médiaklikk oldalra költözött Jankovics Marcell nagyszabású, utolsó animációs sorozata, a Toldi. Az Arany János eposzából készült, festői látványvilágú animációs film igazi mestermű, amelyből már készül az egész estés változat is. 
Jazz/World

Magyarországon lép fel a norvég jazzdíva, Rebekka Bakken

November 2-án pótolja tavaly elmaradt koncertjét a Müpában Rebekka Bakken, aki zenéjével előszeretettel távolodik el a hagyományos műfaji kategóriáktól és otthonosan mozog a pop, illetve blues világában is.
Vizuál

Ahol a diákok szombaton is iskolába akarnak járni - Erős István rektor a Képzőművészeti Egyetem jubileumi évéről

A jubileumi, 150. tanév gazdag programsorozatáról, a képzőművészet újrapozicionálásáról, pedagógiai módszerekről és új tanszékek indításáról beszélgettünk a Magyar Képzőművészeti Egyetem nemrég kinevezett rektorával, Erős Istvánnal, aki azt is elárulta, hogy mitől tart a legjobban.
Klasszikus

Kivételes az akusztikája az üvegfalú Magyar Zene Házának – VIDEÓ

Hamarosan a közönség előtt is megnyitja kapuit a Magyar Zene Háza, melyben a napokban lezajlott az akusztikai tesztelés és eredmények minden elképzelést felülmúltak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Lájkszámot a vérképleletbe

A Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének vezetője. Szólistaként megfordult Európa rangos koncerttermeiben, bemutatkozott Tokióban, Moszkvában, New Yorkban; turnézott Indiában; Vietnámban pedig az első magyar muzsikus volt, aki megszólaltatta Bartók műveit. A Liszt-díjas zongoraművésszel, Fülei Balázzsal, Liszt Ferenc születésének napján, október 22-én beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Az ítélet harsonái – emlékezés Verdi gyászmiséjével

Halottak napjához közeledve Verdi nagyszabású gyászmiséjét, a Requiemet adja elő a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar a Müpában, a fiatal olasz karmester, Giacomo Sagripanti vezényletével.
Klasszikus videó

Kivételes az akusztikája az üvegfalú Magyar Zene Házának – VIDEÓ

Hamarosan a közönség előtt is megnyitja kapuit a Magyar Zene Háza, melyben a napokban lezajlott az akusztikai tesztelés és eredmények minden elképzelést felülmúltak.
Klasszikus interjú

Minden hangjegy közös érdek – interjú Kelemen Barnabással és Keller Andrással

Az ’56-os forradalom évfordulóján egész napos programmal tiszteleg a hősök előtt a Concerto Budapest. A Magyar Kincsek Ünnepén olyan zeneművek is elhangoznak, amelyekkel máskor nemigen lehet találkozni. Az érdeklődőket pedig talán kellemes meglepetésként éri, milyen gazdag a zeneirodalmunk.
Klasszikus ajánló

Díjnyertes női zeneszerzők az Óbudai Danubia Zenekar műsorán

Missy Mazzoli és Dobrinka Tabakova műve is szerepel azon a Zeneakadémiai koncerten, melynek karmestere és brácsaszólistája az Óbudai Danubia Zenekar visszatérő vendége, Maxim Rysanov lesz.