Klasszikus

Körmendi Klára zongoraművész lesz az MZT új elnöke

2008.03.28. 00:00
Ajánlom
10 évig volt elnöke a Magyar Zeneművészeti Társaságnak Devich János, aki április 30-án hivatalosan is átadja helyét Körmendi Klárának. Az új elnök elsődleges célja a nyitás: a fiatal művészek, a közönség és a vidéki városok felé egyaránt.

Az MZT 1987-ben alakult azzal a céllal, hogy védjék a zeneszerzők, előadóművészek érdekeit, fejlesszék az ifjúság zenei ízlését, valamint gondozzák és eljuttassák a múlt és a jelen zenekultúrájának értékeit a nagyközönséghez. A társaság egyik legfontosabb tevékenysége a Mini-Fesztivál szervezése, amely Magyarországon az egyik, ha nem a legjelentősebb kortárs zenei fórummá vált. A Mini-Fesztivál reflektorfénybe állítja a nemzeti zene értékeit, vállalja az új művek bemutatását.

A társaságot 16 muzsikus alapította, az alapító elnök Durkó Zsolt volt, akinek halála után Devich János vette át a szervezet irányítását. Most átadja helyét, mert – ahogy fogalmazott: "minden intézménynek, szervezetnek jót tesz, ha a vezetője egy hosszabb periódus után leköszön: fontos a személyi frissítés, egy új szemlélet érkezése." Az elnökségi évek sok sikert hoztak – hála állandó támogatóinknak, - de nem voltak könnyűek, hiszen sok helyszínváltozással küszködtek, de két éve megkapták a Művészetek Palotája Fesztivál Színházát, amelyet hosszú időre sikerült bebiztosítani a Mini-Fesztivál számára. Az MZT tagjai jelen vannak különböző kuratóriumokban, döntéshozó és véleményformáló testületekben, ezen kívül olyan koncerteket szerveznek, amelyeken számos kortárs magyar mű hangzik el. "Bánatom, hogy az eredeti elkézelés – miszerint a kortárs magyar zenét az egész országba eljuttassuk – anyagi nehézségek miatt nem sikerült teljes mértékig mevalóstani." – nyilatkozta lapunknak Devich János.

Devich két elnökjelöltet javasolt az elnökségnek (más jelölés nem érkezett), amelynek tagjai 6:2 arányban választották meg Körmendi Klárát. "Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy rám esett a választás, mint előadóművészként, és mint a Zeneakadémia tanáraként egyaránt." – mondta az új elnök. "A kortárs zene mindig is szívügyem volt, a zeneszerzőkkel is sikerült jó baráti viszonyt kialakítanom, jól ismerem a repertoárt, ezért azt gondolom, hogy rálátásom van a kortárs zenére. Terveim között szerepel, hogy a 2009-es Mini-Fesztiválon egy olyan zongoraestet szervezzek, ahol fiatal diplomás művészek egy átfogó körképet nyújtanának a magyar zongoraművekből. A szombat délutáni és esti koncert között kerekasztalbeszélgetésre fogom invitálni a közönséget, a zeneszerzőket és az előadókat is. A hazai és a nemzetközi megítélés szerint nyitnám azon zeneszerzők körét, akiknek a műveit a Fesztiválon előadjuk, mert ezzel talán olyan rétegeket is be tudunk vonzani a koncertekre, akiket eddig nem sikerült. Szeretnék fiatalítani a zeneszerzők és az előadóművészek tekintetében is, mert felnőtt egy új generáció, akiknek teret kell biztosítanunk. Tervezem, hogy más művészeti ágakat is bevonok a 2009-es programba: jobban kihasználva a Fesztivál Színház adta lehetőségeket. Vetítést szeretnék szervezni, és a Mini-fesztivál időtartama alatt kortárs képzőművészek műveit szeretném kiállítani. Felújítanám a vidéki koncerteket, amelyek a korlátozott anyagi lehetőségek miatt kissé megfogyatkoztak. Azt szeretném, hogy a kortárs zene ügye mindenki számára fontos legyen, egy ilyen kis országban nem engedhető meg a széthúzás. Azon dolgozom, hogy jó művek hangozzanak el, jó előadásban és vonzóak legyenek a közönség számára."

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Megkezdte munkáját Antal Zsolt az SZFE Elméleti Intézetének élén

Sára Balázs és Bodolay Géza után újabb intézetvezető kezdte meg munkáját a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Jazz/World

Három napon át minden a jazz körül forog

A kilenc éve minden évben április 30-án megrendezett Nemzetközi Jazznap (International Jazz Day) magyar eseményeit a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, azonban a szervezők most online pótolják az elmaradt koncerteket, amiket három napon keresztül, öt budapesti és egy felvidéki helyszínről közvetítenek.
Színház

Online tartja legújabb bemutatóját a Pesti Színház

Elmesélhető-e a 20. század történelme egyetlen család, ház vagy kő történetén keresztül? Marius von Mayenburg A kő című drámájában generációról generációra hagyományozott titkok, falakba eltemetett történetek kerülnek felszínre, megértetve valamit saját múltunkból, de leginkább a jelenünkből. Michal Dočekal, a Prágai Városi Színházak igazgatójának rendezése december 5-én látható élő stream formájában.
Színház

Auksz Éva: Szerencsére az élet visszaigazolta, hogy jó úton vagyok

A Partitúra december 5-én, szombaton 14.30-tól Dunaújvárosban kalandozik. Itt született a zenés és prózai előadásokban is emlékezetes alakításokat nyújtó Auksz Éva, aki színházi elfoglaltságai miatt nem tudott jelen lenni a Partitúra dunaújvárosi forgatásán, egykori néptáncos fellépéseinek helyszínén, a Bartók Kamaraszínházban, ahol Őze Áron, az intézmény igazgatója vitte körbe a stábot. Auksz Éva ugyanakkor a Fidelio.hu-nak mesélt fiatalkori útkereséséről, mesteréről, Iglódi Istvánról, és egy különleges előadásról, amely a Rózsavölgyi Szalonban megy majd – a korlátozó intézkedések feloldása után.
Jazz/World

„Lesz még, aki rákérdez a hamisságra?” – Megérkezett Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint új klipje

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint úgy döntöttek, hogy a pandémia okán lelassult időben nem egyben adják ki új lemezüket, hanem havonta bemutatnak egy-egy dalt. Íme a legújabb.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Ferencváros díszpolgára lett Kurtág György

Ferencváros díszpolgára díjat adományozott Kurtág György zeneszerzőnek Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere.
Klasszikus ajánló

Közönség nélkül tartják meg a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét

Közönség nélkül tartják meg a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét, mivel Ausztriában január 7-ig tilos közönség előtt koncerteket tartani.
Klasszikus ajánló

30. születésnapját ünnepli az Orfeo Zenekar

A zenekar Haydn és Mozart-művekből álló koncerttel ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját 2021. január 19-én a Zeneakadémián.
Klasszikus mvm

A zeneművészet fiatal tehetségeit díjazta az MVM

A zeneművészet legtehetségesebb fiatal képviselői tizenharmadik alkalommal vehették át a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategóriájának elismeréseit. Az MVM Zrt. idén is tíz hazai tehetséget díjazott, ez alkalommal először bárki ingyenesen nyomon követhette az online megrendezett díjátadót és a fiatal zenei géniuszok gálakoncertjét 2020. november 26-án, az mvmjuniorprima.hu oldalon.