Klasszikus

Kortárs est új helyszínen

2013.12.02. 17:41
Ajánlom
Az 50 éves Liszt Frenc Kamarazenekar rendszeresen játszik kortárs magyar darabokat: a 2012/13-as évad A38 Hajón zajlott sorozata után ezúttal a Budapest Music Centerben lép föl. December 8-án többek között Orbán György, Farkas Ferenc és Tóth Péter műveit hallhatja a közönség.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar több éve ad kortárs esteket Budapesten: a „Kamarazenei estek a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagjaival" c. sorozatot a székhelyéül szolgáló Óbudai Társaskörben rendezte meg elsőként a 2006/7-es évadban. A 2010/11-es évadig maradt ezen a helyszínen a kezdeményezés, míg 2012/13-ban az A38 Hajó kiállítótermében folytatódtak a kortárs estek. A 2013 tavaszán átadott zenei központban, a Budapest Music Centerben első ízben lép föl az együttes 2013. december 8-án.

Az estek célja, hogy fórumot teremtsen a zenekar a kortárs magyar daraboknak, s hogy a nézőket érzékenyebbé, nyitottabbá tegye az új művek befogadására. Mivel a XX. századi illetve kortárs zeneirodalom rendkívül gazdag, így sokszínű programot lehet összeállítani annak érdekében, hogy minél több műfajt megismerhessenek a hallgatók. A decemberi hangversenyen Orbán György Ludus tabulaturae c. darabja is elhangzik, melynek ősbemutatóján is a zenekar játszott a 2013-as Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Farkas Ferenc: Jelky András- szvit vonószenekarra és zongorára c. művét pedig a Toccata Classics-nál 2014 közepén megjelenő Farkas Ferenc-lemezükre is felvette a zenekar.

Az együttesnek, mely november 21-én ünnepelte 50. születésnapját a Zeneakadémia Nagytermében, 2014. január 30-án indul a három hangversenyből álló sorozata az Alma Materben.

Kérdésünk: Melyik darabot játszotta a zenekar a Budapesti Tavaszi Fesztiválon 2013-ban?

A helyesen válaszolók közül ketten partnerükkel ellátogathatnak a Liszt Ferenc Kamarazenekar BMC-ben megrendezésre kerülő, december 8-i koncertjére.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Klasszikus

Elfeledett kincseket is hallhatunk a Haydneum Egyházzenei Fesztiválon

Május 30. és június 7. között a szakrális zeneművészet ismert és a nagyközönség előtt mindeddig rejtve maradt gyöngyszemeivel ismerkedhet meg az a zenerajongó, aki ellátogat az Egyetemi templomba.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Klasszikus ajánló

Német requiem és kortárs kórusművek – a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye a Zeneakadémián

A MÁV Szimfonikus Zenekar következő hangversenyére május 29-én, 19 órakor kerül sor a Zeneakadémián. Az est fő műsorszáma Johannes Brahms mélyen spirituális, emberközpontú gyászműve, az Ein deutsches Requiem, azaz a Német requiem.
Klasszikus ajánló

Elfeledett kincseket is hallhatunk a Haydneum Egyházzenei Fesztiválon

Május 30. és június 7. között a szakrális zeneművészet ismert és a nagyközönség előtt mindeddig rejtve maradt gyöngyszemeivel ismerkedhet meg az a zenerajongó, aki ellátogat az Egyetemi templomba.
Klasszikus ajánló

Ősi rítust idéző Eötvös darab is elhangzik a MIKAMO koncertjén

A MIKAMO Közép-Európai Kamarazenekar legújabb programjában az emberi létezés különböző állapotait, az identitást és az érzékelést helyezi középpontba: az erre reflektáló darabokból összeállított műsorukat május 17-én a BMC-ben mutatják be.
Klasszikus ajánló

Filmzenétől balettig – amerikai zenei különlegességek hallhatók az Opera koncertjén

A Csillagok háborúja főcímzenéje, az Egy amerikai Párizsban, valamint Bernstein Candide című operettjének részletei is elhangzanak az Operaház Aranykor: Amerikai szépség című hangversenyén, május 18-án.