Klasszikus

Kortárs zenei hangversenyeket és új CD-sorozatot indít az MR3-Bartók Rádió

2009.04.29. 00:00
Ajánlom
Az MR3-Bartók Rádió 2009-es Hangversenyciklusában elkötelezett küldetésének, a kortárs zene és azok szerzőinek népszerűsítésének ad teret. Mindez számokban kifejezve huszonnégy zeneszerző harmincnégy művének elhangzását jelenti majd. Az új CD-sorozat is ma élő szerzőkkel foglalkozik majd: az első két darab Láng István és Sári József munkásságából ad ízelítőt.

Az április 28-án indult koncerteken a kortárs darabok mellet már klasszikussá vált művek is, úgy mint Bartók Zenéje, Ligeti II. vonósnégyese, vagy Schönberg ritkán hallható Op. 29-es Szvitje is helyet kapnak majd. Mindegyik hangverseny egy-egy vezérgondolat köré épül. Az MR Szimfonikusok például az Eurorádió Unusual Concertos ("Szokatlan versenyművek") tematikájához kapcsolódik. A magyar szerzők művei között szokatlan módon szólóhangszerként szerepel majd két tuba Dubrovay László művében és egy cimbalom Sári József darabjában. Ugyancsak szokatlan módon Pánczél Tamás szimfonikus zenekaron keveri ki a klezmer zene sajátos hangzásvilágát. Az MR Énekkar magyar komponista-generáció kórusműveiből válogat, melyek rádiófelvételét is mostanában készíti el. Hangversenyük másik pillérét a fiatal magyar kvartett, az Accord Vonósnégyes három produkciója alkotja. Az együttes a már említett Ligeti-opusz mellett a tíz éve tragikusan fiatalon elhunyt, egyéni hangú, orosz származású, de magyarrá lett Togobickij Viktor Adagióját is műsorra tűzi. Szerepelnek a sorozatban távoli, a magyar közönség számára kevéssé ismert ausztrál zeneszerzők alkotásai. Több ősbemutatóval és régebbi művek új változataival örvendeztet meg a Rondino Együttes műsora Gémesi Géza vezetésével. A Magyarországon régóta nem hallott Schönberg-szvit parádés szereposztásban hangzik el. A sorozat záró koncertje a hatvan éves Madarász Ivánt köszönti.

Az MR3-Bartók Rádió és a Hungaroton szintén kortárs szerzők műveiből egy új CD-sorozatot is indít. A rádió és a kiadóvállalat között évek óta szoros az együttműködés, az idei új sorozatban megjelenő CD-k tartalmát és megjelenését is teljesen az MR3-Bartók Rádió határozza meg. A több évre tervezett közös munka első két darabja Láng István és Sári József szerzői lemeze. Mindkét CD-n az MR Szimfonikusok által előadott, nagyszabású művek hallhatók. Láng István Abbahagyott bekezdések című zenekari darabja és VI. szimfóniája, valamint Orbán Ottó verseire készült kantátája, a Gyémánt a Föld porában került az egyik korongra. Utóbbi művet 2007 októberében az MR Szimfonikusok és az Énekkar mutatta be Tihanyi László vezényletével. Az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Sári József CD-jét a zeneszerző első operájából összeállított zenekari szvit nyitja meg. A sok borzalmat átélt zeneszerző Arthur Koestler életrajza és Sötétség délben című regénye alapján készült operát Németországban mutatták be, de 2009 novemberében a Magyar Állami Operaház is műsorára tűzi Kovalik Balázs rendezésében. Sári József így nyilatkozott a műről: "Eredetileg nem tartottam szerencsésnek az opera magyarra fordítását, ám végül az győzött meg, hogy a darabban színpadra lépő József Attilával szemben, aki saját versét énekli, méltánytalan lenne, ha az nem magyar nyelven hangoznék el. Egyébként saját magamat epikus szerzőnek tartom és ez az opera is ilyen tagolású. Egyedül a közjátékokban vállalom fel erősebb gondolatok kimondását." A CD-hallható még a Hangversenyciklusban is elhangzó cimbalomszólóra és zenekarra írt Leonidák. A CD-k borítójára egyébként fiatal képzőművészek grafikái kerülnek, akik a művek hallgatása közben merítettek ihletet azok elkészítéséhez. A Hungaroton és az MR3-Bartók Rádió közös kortárs zenei CD-sorozatának következő két darabja Csapó Gyula és Jeney Zoltán szerzői lemeze lesz, amely előreláthatólag 2010 januárjában jelenik meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.
Vizuál

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus kórus

Solti Árpád nyerte a Mátrai Művészeti Napok zeneszerzői pályázatát

Solti Árpád műve nyerte el a Vox Mirabilis és a Muzsikál az Erdő Alapítvány zeneszerzői pályázatának fődíját, amelyet a Mátrai Művészeti Napok jubileuma alkalmából hirdettek meg
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.
Klasszikus molnár anna

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Így telik a Klassz a pARTon! fesztivál (és ajánlunk néhány következő koncertet is)

Július 8-án a Pesti Vigadóban startolt a Klassz a pARTon! fesztivál, amelynek a következő héten Szigligeten, Balatonfüreden és Paloznakon lesznek koncertjei. A Danubia Zenekar, Érdi Tamás, Vásáry Tamás és a Concerto Budapest a fellépők között.
Klasszikus hír

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.