Klasszikus

Kortárszenei Fórum 2006 és Gramofon díjátadás

2006.11.07. 00:00
Ajánlom
Idén első alkalommal rendezik meg a Music Forum Zeneszerzői Versenyt a Művészetek Palotájában. Az eseményre a Fesztivál Színházban kerül sor november 10-én este fél nyolckor. Az esten nemcsak egy gyönyörű koncertet hallhatnak, hanem a Gramofon díjátadásán is részt vehetnek a látogatók.

A Művészetek Palotája - Budapest Music Center - Artisjus kezdeményezésére létrejött Zeneszerzői Verseny a Music Forum Budapest a 2006-os évben indul útjára. A kamaradarabok és zenekari művek ezentúl évente meghirdetett versenye nyitva áll minden magyar nemzetiségű zeneszerző előtt. Célja, hogy ösztönözze és támogassa új magyar kompozíciók létrejöttét, és hogy tartós együttműködést inspiráljon a fiatal zeneszerző-generációk és a kamaraegyüttesek valamint a nagyzenekarok között.

A háromfordulós zeneszerzőverseny kétnapos döntőjét Music Forum 2008 néven 2008 novemberében rendezik meg: ekkor szólalnak meg a nyertes darabok. A döntős művek bemutatójához csatlakozott a Nemzeti Filharmonikusok Kocsis Zoltán vezetésével és az UMZE kamaraegyüttes Rácz Zoltán irányításával.

Az 1997-ben alakult UMZE (Új Magyar Zenei Egyesület) Kamaraegyüttes nevében és hagyományaiban az 1911-ben létrejött, Bartók és Kodály művészetéhez kötődő elődjének tevékenységét kívánja folytatni. Ennek lényege a kortárs zene előadása és új művek létrejöttének elősegítése.

Rácz Zoltán, az Amadinda Ütőegyüttes művészeti vezetőjének zenei irányításával működő társulat repertoárja a Magyarországon élő komponisták művei mellett olyan alkotók darabjait is magában foglalja, mint Eötvös Péter, Maurizio Kagel, Olivier Messiaen, Karlheinz Stockhausen, Ligeti György, Kurtág György, Steve Reich vagy Christian Wolff.

A verseny november 10-i meghirdetése jó alkalmat kínál egyfajta zenei visszatekintésre hat évtized hat jelentős magyar alkotásának megszólaltatásával, ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy felidéződjön a Budapesti Kamaraegyüttes megalapításával és irányításával az „UMZÉK között” hídként ívelő, a XX. századi zene pedagógus-apostolának, Mihály Andrásnak alakja is.

Gramofon díjátadás
Idén már hatodik alkalommal adják át a Magyar Klasszikus Zenei és Magyar Jazz Díjat a Gramofon kritikusai. Az eseményre az UMZE Kamaraegyüttes 20. századi és kortárs magyar szerzők műveit bemutató hangversenyének elején kerül sor. Az estének külön rangot ad, hogy ugyanekkor a Művészetek Palotája meghirdeti azt a zeneszerző-versenyt, amelyet a Magyar Szerzői Jogvédő Irodával (Artisjus) és a Budapest Music Centerrel közösen szervez.

A díjazás 2001-ben kialakított szavazási rendje szerint a Gramofon című zenei szaklap kritikusai azokra a lemezekre adhatják le szavazataikat, amelyek kimagasló értékelést kaptak a Gramofon magazinnak az elmúlt évben megjelent számaiban. Ezek alapján a végső döntést a szerkesztőség és a kiadó vezető munkatársai – Albert Mária főszerkesztő-helyettes, Bércesi Barbara jazz- és világzene rovatszerkesztő, Várkonyi Tamás klasszikus rovatszerkesztő, H. Magyar Kornél operatív igazgató és Retkes Attila igazgató-főszerkesztő – hozzák meg.

A Magyar Klasszikus Díj és Magyar Jazz Díj olyan magyar előadókat illet, akik a közelmúltban nyújtott művészi teljesítményükkel kiemelkedő mértékben hozzájárultak a magyar zenei élet rangjának emelkedéséhez.

A Magyar Klasszikus Díj eddigi nyertesei: Eötvös Péter (2001), Erdődy Kamarazenekar (2002), Kelemen Barnabás (2003), Jandó Jenő (2004), Seres Dóra (2005)

A Magyar Jazz Díj eddigi nyertesei: Oláh Kálmán (2001), Juhász Gábor (2002), Dés László (2003), Szakcsi Lakatos Béla (2004), Dresch Mihály (2005)

Idén a szakemberek a két fődíj mellett négy kategóriában döntöttek a legjobbakról: díjazzák az év legjobb magyar és külföldi klasszikus zenei, illetve jazz lemezeit, valamint két különdíjat is odaítéltek. Magyar Klasszikus Zenei Díj 2006 és a Magyar Jazz Díj 2006 díjazottjainak a nevét november 10-én teszik közzé.

A kategóriadíjak jelöltjei:
Az év magyar klasszikus zenei lemeze
- Dohnányi Ernő: Szvit nagyzenekarra, Ruralia hungarica, Amerikai rapszódia. Danubia Szimfonikus Zenekar, vez.: Héja Domonkos (Warner Classics)
- Kurtág György: Játékok. Csalog Gábor - zongora (BMC Records)
- Gustav Mahler: VI. (a-moll) szimfónia. Budapesti Fesztiválzenekar, vez.: Fischer Iván (Channel Classics – Karsay és Társa)

2006. november 10. 19:30 Művészetek Palotája - Fesztivál Színház, Kortárszenei Fórum 2006: Az UMZE Kamaraegyüttes koncertje és a Gramofon éves díjátadása; Serei Zsolt: L’ombre sur les structures pliées (2000-2001), Szervánszky Endre: II. vonósnégyes, Tihanyi László: Back from the Embankment (2000), Lajtha László: Trois Nocturnes (1941), Mihály András: Három tétel kamaraegyüttesre, Maros Rudolf: Musica da Camera per 11, km: Halmai Katalin (ének), vez.: Tihanyi László

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Plusz

Művészettel az orvostanhallgatók kiégése ellen

Empatikusabbak, jobb a kapcsolatuk a betegekkel, kevésbé hajlamosak a depresszióra és jobban bírják a terhelést – egy kutatás szerint a művészeti és humán tárgyak ilyen hatással vannak a diákokra. Ehhez pedig az is elég, ha zenét hallgatnak, nem muszáj maguknak is játszani valamilyen hangszeren.
Zenés színház

Magasrangú francia kitüntetést kapott Jonas Kaufmann

A német tenor, aki továbbra is egy személyben látja el az előző generáció három tenorjának feladatait, a Művészi Érdemrend tiszti fokozatát kapta meg a franciáktól.
Tánc

„Ne játszd túl, de kevés se legyél!”

Két életük van: az egyik az általános iskolában kezdődik minden reggel, mint minden átlagos gyereké, a másik délután egykor a Madách Musical Táncművészeti Iskolában, ahol felveszik a balettcipőt és elkezdik próbálni a Billy Elliot – a Musical című darabot.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus fesztivál

A zene mellett a tánc és a képzőművészet is megjelenik a Zempléni Fesztiválon

A 10 napos rendezvény 37 helyszínen 60 programmal várja látogatókat augusztus 10. és 19. között.
Klasszikus humor

Molto scherzando: Ilyen, ha a karmester szelfibotra cseréli a pálcát

Persze csak a Photoshop segítségével, egy komoly karmester soha nem tenne ilyet!
Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Ha leszáll az éj, írni kezd

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 közös magazinműsorának június 23-i adásában vendégünk lesz Érdi Szabó Márta, Dr. Földvári-Oláh Csaba, Horváth János Antal és Vaskor Gréta.
Klasszikus hír

Magyar Örökség Díjat kap az Óbudai Danubia Zenekar

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő együttest az MTA dísztermében tüntetik ki szombaton további hat díjazottal együtt.