Klasszikus

Kórusok veszik birtokba Sopron belvárosát

2019.06.26. 09:00
Ajánlom
A régizenétől a gospelig kalauzol a Soproni Kórusünnep, amelyet július 6-án rendeznek meg összesen 14, osztrák és magyar kórussal.

Az első Soproni Kórusünnepet 2018-ban rendezték meg a Soproni Ünnepi Hetek részeként, akkor rögtön több mint félezren fakadtak dalra: kórustagok, turisták és egyszerű járókelők egyaránt. Az idei, második Kórusünnep még színesebb lesz: a reneszánsz régizenétől, a népdalokon, bordalokon, katonadalokon és a Sopron környéki németség dalain át egészen a popig és a gospelig szinte minden műfaj képviselteti magát. A magyarországi kórusok mellett idén az ausztriai Doborjánból (Raidingból) és Felsőpulyáról (Oberpullendorfból) is várnak együtteseket Sopronba.

A program  július 6-án 14 órakor, a Kecske-templomban, egyházzenei koncerttel kezdődik. Az egyházzene évszázadok óta meghatározója az egyetemes kultúrának, nem csoda tehát, hogy igen népszerű az énekkarok körében is. A hangversenyen Bachtól egészen a kortárs magyar szerzők darabjaiig énekelnek a kórusok.

sonitus-scarbantiae-noikar-sopron-103142.jpg

Sonitus Scarbantiae Nőikar

Az esemény megnyitóját 15.30-kor rendezik a Fő téren, ezzel pedig kezdetét veszi a kórusok kavalkádja a belvárosban. A Fő tér környéki utcasarkok, kis terek, szobortalapzatok néhány órára alkalmi pódiumokká válnak. Miközben a belváros szépségében gyönyörködik, a közönség hallhat népdalkört, békebeli férfidalárdákat, klasszikus és német nemzetiségi kórusokat is.

A családokat a Fő téren zenei témájú játszóház és kirakodóvásár is várja, ahol különleges kották és ajándéktárgyak is vásárolhatók. Akit pedig az érdekel, nehéz mesterség-e a kórusvezetés, az a Soproni Kórusünnepen bebocsátást nyer egy különleges – általában zárt – világba: A Kórus Spontánusz Kocsis-Holper Zoltán vezetésével egy délutánra megnyitja az Avizó! Karvezető kurzus kapuit a kíváncsiak előtt, akik a nyilvános foglalkozáson megtudhatják, milyen jelentősége van egy-egy kézmozdulatnak, és „hogyan varázsol” egy karnagy csodálatos zenei élményt egy kórusműből.

A Soproni Kórusünnep csúcspontja az esti szabadtéri koncert lesz a Fő téren, 19 órától,

ahol minden fellépő kórus művészete legjavát mutatja be a népdaloktól a reneszánsz madrigálokon és a vidám bordalokon át egészen a gospelig és a dinamikus, dallamos kortárs kóruszenéig. A produkciók között pedig a közönség ismét dalra fakad majd, így a látogatók az énekkarokkal közösen élhetik át a közös éneklés egyedülálló élményét.

A Soproni Kórusünnepet az 5. Szólam szakmai közösség szervezi a Pro Kultúra Sopron Nkft. együttműködésével, Sopron MJV Önkormányzatának támogatásával.

A kóruséneklés 6 jótékony hatása

Kapcsolódó

A kóruséneklés 6 jótékony hatása

Számos kutatás vizsgálta már, de a mindennapi tapasztalat is azt mutatja, hogy kórusban énekelni nemcsak élvezetes, hanem egészséges a test és a lélek számára.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Ők az évad legjobbjai a kritikusok szerint

A Színházi Kritikusok Céhe idén 40. alkalommal ismeri el az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit. A díjátadót szeptember 22-én tartják a Katonában.
Tánc

Novák Ferenc "Tata": Egyszer csak rájöttünk, hogy a Táncszínház nem a miénk

Elkészült a Nemzeti Táncszínház épülete, aztán kiderült, hogy nem is az övék. „Megalázó volt” – mondta az ügyről Novák Ferenc „Tata” Kossuth-díjas koreográfus.
Színház

Ilyen volt a Sztalkert csoport új Vízkeresztje - Galéria

A Shakespeare Fesztiválon mutatták be a Sztalkert Csoport második önálló produkcióját, a Vízkereszt, de amúgy mindegy című előadást, amely legközelebb a Szentendrei Teátrum FRISS programsorozatában, majd Zsámbékon vendégeskedik.
Vizuál

14 érdekesség Rembrandt épp restaurálás alatt álló Éjjeli őrjáratáról

A Rijks Múzeum július elején megkezdte a festmény nyílt színi restaurálását. A projektet online és a helyszínen is nyomon követhetik az érdeklődők. Ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány izgalmas tényt a képről.
Klasszikus

Hiphopra gyúrja a zongorát, és kavicsot dob a klasszikus zene állóvizébe

Chloe Flower az idei Grammy-gálán tűnt fel, most pedig leszerződtette a Sony. Nem, nem klasszikus zenész a szó szoros értelmében, de a hiphopban is előny lehet, ha egy zongoraművész a Juilliard Schoolban tanult.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Hiphopra gyúrja a zongorát, és kavicsot dob a klasszikus zene állóvizébe

Chloe Flower az idei Grammy-gálán tűnt fel, most pedig leszerződtette a Sony. Nem, nem klasszikus zenész a szó szoros értelmében, de a hiphopban is előny lehet, ha egy zongoraművész a Juilliard Schoolban tanult.
Klasszikus ajánló

Sok Bachot hallhat majd a Veszprémi Régizenei Napokon

Idén is a veszprémvölgyi jezsuita templom lesz a Veszprémi Régizenei Napok helyszíne, ami július 22-én kezdődik, és öt napon át tart.
Klasszikus ajánló

Beethoven Tajvanon

Tajpeji zenekar érkezik a Duna Palotába, hogy Beethoven Sors-szimfóniája mellett klasszikus tajvani zeneszerzők műveiből játszanak.
Klasszikus orgona

Egy este a hangszerek királynőjével: jön az Orgonák Éjszakája

Első alkalommal lesz olyan, hogy Orgonák Éjszakája. Mégpedig július 20-án, országszerte, és a Filharmónia Magyarország szervezésében.
Klasszikus ajánló

Légy világsztárok tanítványa!

A Fesztivál Akadémia egyik elsődleges célja a jövő muzsikusainak nevelése, ezért a programok között központi szerepet kapnak az előadások, a mesterkurzusok és a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny. A verseny július 17-én kezdődik, és a nagyközönség számára is nyitott.