Klasszikus

Kötélre ítélt óriásszobor – Sziget, 3. nap

2008.08.16. 00:00
Ajánlom
A kiváltságosok nyugalmával várom a Volkswagen „cetet”, amely berepít a Sziget forgatagába. Péntek, kora délután van, rekkenő a hőség. Mellettem két hatalmas kamion és három sötétített üvegű luxusbusz süvít el – egy világsztár már megérkezett. Lassacskán az én sofőröm is befut, és – mint kezdő fesztiválozót –bevezet a Sziget-lét rejtelmeibe.

Holtidőben érkezem, a sátortáborok többsége csendes, mindenki alszik. Itt-ott előbukkan egy-egy ember, álmosan körülnéz, majd letelepszik a sátra elé egy cigaretta és egy ”gyógysör” társaságában. A Vándor Vurstli felé veszem az irányt, pontosabban a Promenád kisszínpadhoz, ahol a Técsői Banda muzsikál. A meleg ellenére lelkesen és jókedvűen pengetik a citerát, és húzzák a harmonikát. Törzsközönségük a padokon kuksoló, javarészt külföldiekből áll – magyar szót legalábbis nem hallok. Közéjük telepedem én is, hogy egy lombos fa árnyékában ülve elmerüljek a nemzetiségi zenék változatos világában, a román, cigány, zsidó, orosz és magyar dallamokban. Jól megfér egymás mellett a Csasztuska és a Sej-haj, akácfa hullatja a levelét című nóta is. Két lány – spanyolok lehetnek talán – táncra perdül, de nem ismerik az igazi magyar kidobóst, így kissé esetlenül csak ugrálnak össze-vissza. A Técsői Banda tagjai azonban szemmel láthatóan örülnek, hogy végre mozgásra bírtak valakit a tohonya bandából. Én meg élvezem, hogy nézhetem az arcukat, amint örömzenélnek az aprócska színpadon.

 
 
 
 

A tűző nap elől az Octopus összművészeti helyszín nagysátrába menekülök. Megkaparintok egy párnát, és azt teszem, amit szinte mindenki körülöttem: leheveredem a földre és ”meditálok”. Csakhamar négy fiatal férfi tűnik fel a színpadon. Első ránézésre semmiben sem különböznek egy egyszerű látogatótól, különlegességüket a kezükben lévő klarinét adja. Nem túl bőbeszédűek, csupán annyit tudunk meg, hogy quartettjüket – sok más fiatal komolyzenészhez hasonlóan – a Largo Egyesület támogatja, na meg, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem növendékei. A többit elmondja helyettük a zene, amiből van bőven: a swinggel vegyített Bachtól kezdve a barokk korálon át egészen a jazzig. Játékukat hallgatva szép lassan megtelik a sátor. Többen már állva figyelnek a bejáratnál, hisz sem párna, sem pedig ülő-/fekvőhely nem jut nekik. Pontban négykor azonban abba kell hagyniuk a játékot, a szemben lévő jazzszínpadon ugyanis akkor kezd a következő fellépő. Hiába, megegyeztek: a két helyszín óránként váltja egymást.

Ismét a Promenád kisszínpad felé ballagok, ahol az aprócska emelvény előtt ezúttal már egy-két pad is áll. La Malette mikroszínháza – hirdeti a műsorfüzet. A színpadon csupán egyetlen férfi, zenét kapcsol – gondolom, hogy ne unatkozzanak a nézők – és elkezd kipakolni. Leteríti a szőnyeget, apró gonddal a helyére tesz mindent, igazít, ellenőriz, ismét igazít. Már a készülődése is egy kész előadás. Végül jó húsz perc múlva elkezdődik a produkció. Előkerül az első marionett figura, ami a húsvér ember minden esetlenségét és báját magán hordozza. Először valamiért Pinokkió jut róla eszembe, de miután jobban megnézem, látom, hogy annál sokkal öregebb, bölcsebb az arca, s kicsit talán még zsémbes is. Mindenesetre hamar kivívja a közönség szeretetét, beleinteget a kamerába, megsimogatja a nézők lábát. Visszatér a színpadra, bekukucskál minden dobozba, résbe, és ha nem tetszik neki valami, hát felrúgja – mint ahogy azt az ébresztőórával is tette. Szerepét egy apró bogár veszi át, tőle is érdekes trükköket láthatunk, amelyek a jócskán megnövekedett nézősereget minduntalan nevetésre késztetik. Az alig negyedórás műsor után hálás szívvel távozom.

 
 

A sátrak közt bóklászva végre rátalálok a Petőfi Irodalmi Múzeum Nyugat-buszára. A békebeli Ikarus belül igazi kiállítótermet rejt. A felszálláskor még jegyet is kapok, amit persze szigorúan kezelnem kell, de utána eltehetem emlékbe. Érdekes megoldásokat alkalmaztak a kiállítás szervezői. A helyhiányt úgy oldották meg, hogy a szöveges táblák többsége síneken csúsztatható, ami jelentős területet szabadít meg, ráadásul a ”lapozás” élménye is megmarad. A buszon ugyan kissé zanzásítva, de a Nyugat teljes története olvasható az elődlapoktól kezdve a megalapításon át egészen a megszűnésig. Megismerhetjük a legfontosabb szerzői életrajzát, rádiófelvételekről meghallgathatjuk a hangjukat, és egy számítógép segítségével akár azt is megtudhatjuk, hogy melyek voltak a nyugatosok kedvelt kávézói.

 
 
 
 

A buszos időutazásról visszatérve a Múzeumi Negyed felé haladok. Meglepődve látom, hogy az éneklő óriásszobrot (alias guminőt) leeresztették és most kötelek között sínylődik. Na, nem a hangját unták meg (legalábbis azt nem ismernék be), az ok annál egyszerűbb: jön a vihar ,és nem szeretnék, ha baja esne. Mindenesetre a szervezők között akadnak páran, akiknek mosolyra húzódik a szája a hír hallatán.

Beállok a tarot labirintushoz vezető sor legvégére, de mivel nem szeretnék megázni, ezért húsz perc és három méter előrehaladás után feladom. Elindulok kifelé, a bejáratnál hatalmas tömeget találok, a K-hídon végig áll a sor – kimenni szerencsére lényegesen egyszerűbb.

(A fotókat Csizmadia Tamás készítette.)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Egyik húzza a másikat – Almási Miklós bejegyzése

Valami titkos versenyfélének tűnhet az a csoporthatás, ahogy a klasszikus zene korszakos alakjai egymás mellett és által jutottak el a csúcsig. Almási Miklós Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, esszéíró vendégcikke.
Plusz

Szabó T. Anna: „Elkötelezem magam az irodalommal. Mindörökké.”

Egy 1988-ból származó naplórészletet osztott meg néhány nappal ezelőtt közösségi oldalán Szabó T. Anna költő.
Plusz

Hátborzongatóan szép történet áll Bereményi Géza legnépszerűbb dalszövege mögött

A Kossuth-díjas művészt egy rádióműsorban kérdezték halhatatlanságról és a Nagy utazás című számáról, válaszul azonban az egyik legkedveltebb Cseh Tamás-dal, a Csönded vagyok keletkezésének történetét osztotta meg, amelynek versszakaiban valójában párbeszédet folytat egy elhunyt fiúval.
Plusz

Cate Blanchett Virág Emesétől tanult zongorázni a Tár című filmhez

A színésznő egy fiktív női karmestert alakít a Todd Field által rendezett életrajzi filmben. A figura életre keltéséhez karmesteri és zongoratanulmányokat is folytatott, ez utóbbit Virág Emese segítségével.
Zenés színház

Nézze vissza Mundruczó Kornél müncheni Lohengrin-rendezését!

December 3-án mutatta be a Bajor Állami Opera Wagner Lohengrinjét Mundruczó Kornél rendezésében. Az előadást a színház saját streamingfelülete és a BR-Klassik is közvetítette, ahol vissza is nézhető a produkció.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„Az intuíció vezet” – Beszélgetés Tabajdi Ádám orgonaművésszel

Tabajdi Ádám az orgonistavilág sokoldalú alakja. Kívül-belül ismeri a hangszert és irodalmát, gyakornok volt a párizsi Notre-Dame-ban, számos rangos, nemzetközi versenyen szerepelt már sikerrel és előkészületben van egy átiratának kottás kiadása. Az MVM Zrt. jóvoltából Junior Prima Díjjal kitüntetett művész azt is elárulta, mit gondol a versenyekről, és milyen orgonát választana magának.
Klasszikus videó

Három nyelven csendül fel a Csendes éj a Danubia Zenekar és a Máltai Szimfónia videójában

Hátrányos helyzetű gyerekekkel rögzítették a Csendes éj című klasszikus karácsonyi dalt, amely lovári, angol és magyar nyelven csendül fel Lakatos Mónika, Nótár Mary és Takács Nikolas, valamint a Szent Efrém Férfikar közreműködésével.
Klasszikus hír

Elmarad Nina Stemme áriaestje a Müpában

Az intézmény tájékoztatása alapján a világhírű svéd szoprán lemondta december 7-re tervezett Wagner-estjét, így a koncertre szóló jegyeket az intézmény visszaváltja.
Klasszikus ajánló

Kállai Ernő lesz az Anima Musicae vendége

December 9-én egy újabb zseniális művész, Kállai Ernő foglalja el az Anima Musicae kamarazenekar koncertmesteri székét a Nádor Teremben, ahol szólójátékával is megajándékozza a közönséget.
Klasszikus magazin

Egyik húzza a másikat – Almási Miklós bejegyzése

Valami titkos versenyfélének tűnhet az a csoporthatás, ahogy a klasszikus zene korszakos alakjai egymás mellett és által jutottak el a csúcsig. Almási Miklós Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, esszéíró vendégcikke.