Klasszikus

Kováts Péter hegedűművész átvette a Weiner Leó-emlékdíjat

2020.09.11. 16:15
Ajánlom
A járványhelyzet miatt tavaszról elhalasztva most adták át a Zeneakadémia kuratóriuma által odaítélt elismerést.

A Weiner-emlékdíjat azok a kiváló muzsikusok és zenepedagógusok kaphatják, akik Weiner Leó szellemében fejtették ki sok évtizeden át odaadó és eredményes művészi-tanári munkásságukat. Az elismerést 2004-ben alapította a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, miután Weiner Leó örököse, Schwartz Imréné végrendelete alapján az intézmény örökölte a zeneszerző hagyatékát és vagyonát. Az elmúlt években olyan elismert művészek kapták a díjat, mint Gulyás Márta zongoraművész, Rolla János hegedűművész, illetve a Bartók Vonósnégyes.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületének tanácstermében tartott zárt körű ünnepségen Vigh Andrea rektor köszöntötte a jelenlévőket, majd átadta a szót Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművésznek, a Kamarazene Tanszék vezetőjének, aki a laudációt mondta – olvasható a ZAK összefoglalójában.

20200909_weiner_dijatado_mudra_laszlo_webes_29__fit_825x10000-160946.jpg

Kováts Péter hegedűművész a Weiner-emlékdíj átvételekor (Fotó/Forrás: Mudra László / Zeneakadémia)

„Arra a kérdésemre, hogy honnan meríti az energiát kiemelkedően aktív és szerteágazó zenei tevékenységéhez, Kováts Péter egyszer így felelt:

A zene feltölt.

Ekkor értettem meg: neki zenéből van az akkumulátora. Ha játssza, ha hallgatja, ez az akkumulátor folyamatosan tölti, az energiák megsokszorozódnak” – emlékezett vissza Fülei Balázs.

Kováts Péter szólista-, illetve kamarapartnere volt többek között Vásáry Tamásnak, Perényi Miklósnak, Tokody Ilonának, Ruha Istvánnak, Frankl Péternek, Fülei Balázsnak, Rohmann Imrének, Kertesi Ingridnek, valamint Vagyim Repinnek, Jurij Basmetnek, Mischa Maisky-nak. A Mendelssohn Kamarazenekar művészeti vezetőjeként, illetve karmestereként együtt dolgozott rajtuk kívül többek között Gidon Kremerrel, Baráti Kristóffal, Kocsis Zoltánnal, Rost Andreával, Glenn Dicterow-val, Ray Chennel, Jandó Jenővel, Kelemen Barnabással, Szabadi Vilmossal, Bálint Jánossal, Csaba Péterrel, Győriványi Ráth Györggyel, Kesselyák Gergellyel, Madaras Gergellyel.

A Concerto Budapest koncertmestereként számos hazai és külföldi karmesterrel dolgozott, közöttük Keller Andrással, Medveczky Ádámmal, Ligeti Andrással, Héja Domonkossal, Gennagyij Rozsgyesztvenszkijjel. Lemezre vette többek közt Vivaldi A négy évszak című ciklusát és Mendelssohn fiatalkori versenyműveit.

20200909_weiner_dijatado_mudra_laszlo_webes_34__fit_825x10000-160946.jpg

Kováts Péter hegedűművész a Weiner-emlékdíj átvételekor (Fotó/Forrás: Mudra László / Zeneakadémia)

Fülei Balázs arra is emlékeztetett, hogy Kováts Péter szerkesztésében, forgatókönyve alapján és az általa összeállított zenei anyaggal készült el az a tévéfilm, amely Auer Lipót életéről és munkásságáról szól, hiszen a most kitüntetett hegedűművész nevéhez kötődik a magyarországi Auer-kultusz felépítése. Ennek részeke a 2012 óta nyaranta rendezett veszprémi Auer Fesztivál is, amelyen nagyszerű magyar előadók mellett a világ élvonalába tartozó kiválóságok is fellépnek.

Kedves Péter, kívánom, hogy a Weiner Leóról, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének atyjáról elnevezett díj, amelyet idáig a legnagyobb magyar muzsikusok kaptak meg, járuljon hozzá kimeríthetetlen zene-akkumulátorod töltéséhez!

Forrás: Zeneakadémia

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Öt mesterhegedűvel gazdagodott a Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Liszt Ferenc Kamarazenekar egyéves keresést követően öt mesterhegedűre talált rá, amelyek még magasabb művészeti interpretációt tesznek lehetővé az együttes számára a jövőben. A zenekar soron következő tavaszi koncertjein már hallhatóak lesznek az új hangszerek.
Zenés színház

KVÍZ: Felismered a musicaleket az első mondatuk alapján?

Talán nem is gondolnánk, hogy az első jelenet mennyire meghatározhatja egy darab egészét: megadja a hangulatát, előrevetíti a cselekményt, még talán a végkifejletre is utal.
Vizuál

A bárányok hallgatnak – 6 érdekesség a 30 éves film kapcsán

Tényleg sosem pislog Hannibal Lecter? És miért jut eszembe a molylepkéről Salvador Dalí? Összeszedtünk néhány érdekes tényt a film kapcsán, amely nyomán a világ megismerte az egyik leghíresebb fiktív emberevőt, Hannibal Lectert.
Vizuál

Lidérc úr és a lelki karantén: Díjnyertes rövidfilmek online

Idén januárban a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál exkluzív online premierekkel lepi meg a rövidfilmek szerelmeseit. A limitált ideig látható válogatásban 4 magyar és 5 nemzetközi, díjnyertes alkotás látható a fesztivál Facebook-oldalán.
Tánc

Az Operaház külföldi balettművészei is Walesi bárdokat szavalnak

Orosz, kazah, moldvai, ukrán, belarusz és brit balettművész is szerepel abban az új videóban, amelyben Arany János jól ismert balladája hangzik el az Operaház balettosaitól A magyar kultúra napján.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Sosem hallott Mozart-mű csendül fel a zeneszerző születésének évfordulóján

A salzburgi mester születése után 265 évvel nem mindennapi alkalom egy ősbemutató. Egy újonnan előkerült zenemű csendül fel Mozart születésnapján.
Klasszikus lemez

Új lemezkiadvánnyal ünnepli Kurtág György 95. születésnapját a BMC

Február 19-én ünnepli 95. születésnapját Kurtág György kétszeres Kossuth-díjas, világhírű magyar zeneszerző, zongoraművész és kamarazene-tanár. Ebből az alkalomból a BMC Records kiadja az egyik első főművének tekinthető Bornemisza Péter mondásai című alkotását.
Klasszikus mti

Vajda Gergely a francia Ars Nova újzenei együttes rezidens művésze lett

Évente három-négy alkalommal vezényli majd az együttest, első közös koncertjükön pedig Kurtág György-művek hangzanak el.
Klasszikus ajánló

Medveczky Ádám lesz a 2022-es Újévi nyitány karnagya

A két évvel ezelőtt hagyományteremtő jelleggel, az MTVA, a Zeneakadémia és a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek összefogásával indult együttműködés a jövő évben is folytatódik. A 2022-es Újévi nyitányt Medveczky Ádám Kossuth-díjas karnagy fogja dirigálni.
Klasszikus hír

Öt mesterhegedűvel gazdagodott a Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Liszt Ferenc Kamarazenekar egyéves keresést követően öt mesterhegedűre talált rá, amelyek még magasabb művészeti interpretációt tesznek lehetővé az együttes számára a jövőben. A zenekar soron következő tavaszi koncertjein már hallhatóak lesznek az új hangszerek.