Klasszikus

Közel 200 ezer látogatója volt a Művészetek völgyének

2005.08.07. 00:00
Ajánlom
A Művészetek völgye egyik legsikeresebb fesztiválját zárult vasárnap, a közel ezer program közül mindössze 15-20 maradt el, a látogatók száma pedig megközelítette kétszázezret - mondta Márta István a fesztivál zárónapján az MTI-nek.

Több olyan program is volt, amelyre legalább ötször annyian szerettek volna bejutni, mint amennyi néző befogadására alkalmas volt a terem vagy sátor - tette hozzá a Művészetek Völgye Fesztivál igazgatója. Márta István hangsúlyozta: a tíz nap alatt megértek kánikulát, trópusi időjárást, monszunt és "telet" is, de a közönség mindvégig kitartott. Közlése szeriont az idei fesztivál első öt napja alatt kétszer annyian váltottak belépőt, mint a tavalyi rendezvény hasonló időszakában.

"Hála fővédnökünknek, a közönségnek, a jegybevételből jórészt sikerült a hiányzó költségvetési összeget pótolni" - tette hozzá az igazgató. Megjegyezte: a fesztivál teljes költségvetése 173 millió forintot tett ki, s összesen 70 millióval vágtak neki az idei programsorozatnak. Márta István hangsúlyozta: az öt községben - Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd, Pula és Monostorapáti - tíz nap alatt, mintegy 100 helyszínen közel háromezer művész lépett fel.

Az igazgató az MTI-nek elmondta: várják a már megnyert, ám még át nem utalt pályázati összegeket is. Ha ezek a pénzek is "bejönnek", akkor "nullszaldóra kijön az idei fesztivál rendezése".

Márta István hangsúlyozta: a programok közül nagy sikere volt Kapolcson az Erdélyi udvarnak, ahol tánctanítás zajlott, s "telt házasak" voltak a gyergyószentmiklósi Figura Színház előadásai, tömegeket vonzottak az Székelyföld folyóirat irodalmi estjei is. Hozzátette: kiemelkedő volt az Ütősvölgy programsorozata, élén az Amadinda Ütőegyütessel és Dely István magyar-kolumbiai kongaművésszel.

Idén is hagyományosan nagy kelete volt Kapolcson a Malompart mini jazzfesztiváljának, ahová a kezdés előtt egy órával már egyszer sem lehetett bejutni. Megjegyezte: fantasztikus sikert aratott például Dés László zenésztársaival. Márta István szerint nagy közönséget vonzottak a világzenei programok is Taliándörögdön, a Klastrom színpadon, a monostorapáti rockszínpadnál pedig - idén először mehettek a völgybe rockzenekarok - minden este közel háromezer fiatal gyűlt össze.

A fesztivál igazgatója hangsúlyozta: idén lényegesen több irodalmi program volt a korábbiaknál, s mint mondta, a meghívott írók csak bámultak, hogy milyen rendkívüli az érdeklődés egy-egy irodalmi est iránt. A völgy íróvendége volt idén többek közt Konrád György, Spiró György, Eszterházy Péter, Garaczi László - tette hozzá Márta István. Megjegyezte: az idei fesztiválra jelent meg Ladányi András író, szociológus könyve is, Kapolcshoz hű maradni címmel.
Márta István végül elmondta: készült egy turisztikai, szociológiai felmérés is - ezer völgylátogatót kérdeztek meg -, s többek közt az derült ki, hogy egyáltalán nem tartották drágának a vendéglátós árakat, a napi 1.500, illetve a fesztivál teljes időszakára szóló 10 ezer forintos bérletet pedig kifejezetten kedvezőnek minősítette a megkérdezettek többsége. Döntő többségük azt mondta, hogy jövőre vagy később újra visszajön a völgybe - tette hozzá Márta István.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Nyolc percen át ünnepelték Kurtág operáját, a zeneszerző rádión hallgatta az előadást

Nyolc percig tapsolta Kurtág György első operájának ősbemutatóját a Scala milánói operaház közönsége csütörtök este - számolt be a Corriere della Sera olasz napilap a többnyire szakmai közönség előtt tartott előadásról.
Klasszikus

Miért nem vették fel a Zeneakadémiára ezt a tehetséges zongoristát?

Ezt kérdezte a legendás Leon Fleisher, amikor először találkozott Érdi Tamással. A torontói Királyi Konzervatórium zongora tanszakán látássérültként is elfogadták a fiatalember jelentkezését, ezt a napot örökíti meg a következő szemelvényünk a zongoraművészről szóló könyvből.
Tánc

Lélegzetelállító klippel tér vissza a Polunyin-Hozier páros

Az ukrán balettművész öt évvel ezelőtt az ír zenész Take Me To Church című zenéjére készült David LaChapelle-videoklipben robbant be a köztudatba. Most ismét összeálltak egy remekműre.
Színház

Lemondja tervezett bemutatóját a Rózsavölgyi Szalon a kultúr-tao körüli bizonytalanság miatt

A magánszínház közleményt adott ki, amelyben azt írják, színházakat is érintő finanszírozási bizonytalanság miatt kényszerülnek erre a lépésre.
Színház

Gyertek az Átriumba, amíg lehet! - Újabb színház kongatja a vészharangot

A kulturális taotámogatás megszűnése miatt egyre több színház jövője válik bizonytalanná, ugyanis nem tudnak tervezni a 2019-es évadra.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus érdi tamás

Miért nem vették fel a Zeneakadémiára ezt a tehetséges zongoristát?

Ezt kérdezte a legendás Leon Fleisher, amikor először találkozott Érdi Tamással. A torontói Királyi Konzervatórium zongora tanszakán látássérültként is elfogadták a fiatalember jelentkezését, ezt a napot örökíti meg a következő szemelvényünk a zongoraművészről szóló könyvből.
Klasszikus nfz

A zene ajándék

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar 2018/2019. évadának koncertjeire már feltölthető ajándékkártyával is vásárolhatóak jegyek.
Klasszikus la scala

Nyolc percen át ünnepelték Kurtág operáját, a zeneszerző rádión hallgatta az előadást

Nyolc percig tapsolta Kurtág György első operájának ősbemutatóját a Scala milánói operaház közönsége csütörtök este - számolt be a Corriere della Sera olasz napilap a többnyire szakmai közönség előtt tartott előadásról.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Mozgássérült sportoló és siket színésznő is fellép Frenáknál

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának november 17-i adásában vendégünk lesz Rohmann Ditta gornodkaművész, Borbély László zongoraművész, Frenák Pál koreográfus, Horváth László, a Fonó igazgatója.
Klasszikus interjú

Szeretnénk vigyázni Bartók örökségére

November 25-én szólal meg a Zeneakadémián a Bartók Világverseny és Fesztivál gálakoncertje, amely egyben lezárja a zeneszerzőversenyt is. Fekete Gyulával, az intézmény Zeneszerzés Tanszékének vezetőjével beszélgettünk, aki azt is elmondta, milyen kérdést felesleges feltenni egy komponistának.