Klasszikus

Közel egymáshoz

2012.08.28. 06:43
Ajánlom
A cím ezúttal kétféle kapcsolatra is utal: az idei Arcus Temporum ugyanis nemcsak a jelen (Kaija Saarihao) és a múlt (Igor Stravinsky), hanem két szomszédos nemzet (szlovák és magyar) fiatal muzsikusainak találkozásáról is szólt. Az időbeli és földrajzi távolságok rövidebbre szabása pedig meghozta a gyümölcsét – a nyitókoncerten éppúgy, mint a fesztivál egészén.

Az idén már kilencedik alkalommal megrendezett pannonhalmi fesztiválon hosszú éveken át változatlan menüvel fogadták a vendégeket: egy világszerte sikeres, ám hazánkban kevéssé ismert kortárs szerző darabjai mellé rendszerint egy jóval - akár évszázadokkal - korábban élt "klasszikus" (pl. Haydn, Mozart, Bach, Csajkovszkij) kamaraműveiből válogattak. A sort tulajdonképpen a két évvel ezelőtti műsor törte meg, amikor is Beat Furrer művészete egy másik 20. századi komponistáéval (Sosztakovics) került összehasonlításra.

Első ránézésre egy ilyen döntés annak a kockázatnak a csökkentését is jelentheti, amelynek bizony Magyarország e vezető kortárs zenei ünnepe többször is ki volt téve - nevezetesen annak, hogy komoly fejtörést igényel majd a két szerző közötti összefüggés és kapcsolódás felmutatása. Az apátsági koncertek azonban már többször bizonyították, amit különben is tudhatunk: csaknem egy időben alkotó művészek között alkalmasint sokkal nagyobb különbségek lehetnek, mint az életműveikkel követendő példát, stílust és technikát teremtő kanonizált szerzők és ifjú "követőik", utódjaik között (előbbire éppen a Furrer-Sosztakovics, míg utóbbira a tavalyi Oehring-Beethoven páros lehet jó példa).

Idén ismét úgy döntött a szervezőgárda, hogy húz egy merészet és "klasszikus" szerzőnek Igor Stravinskyt, azaz a közelmúlt egyik legnagyobb összefoglaló szellemét választja, aki univerzálissá attól vált, hogy nemcsak végigkövette a 20. századi zenetörténet nagy részének számtalan fordulatát, de sokukban tevékenyen részt is vett. A végeredmény e választással mindenképpen más lett, mint az eddigiek, mert ezúttal tényleg minden a modernitásról, az Új zenéről szólt: arról a zenéről tehát, amely immár több mint száz esztendeje küzd a zenetörténeti múlttal, a közönséggel és saját magával is, s amely mégiscsak ezernyi szálon akar kötődni és kötődik is régebbi korok mestereihez és műveihez.

Le a kalappal a programfelelősök előtt, hogy az itthon egyelőre ismeretlen Kaija Saariahóban ugyancsak felismerték a Stravinskyre oly jellemző sokoldalúságot, valamint a múlttal folytatott folyamatos párbeszédre való törekvés igényét, és - mint válogatásuk is bizonyítja - minden egyes koncerten meg is kívánták mutatni azt! Olyan kapcsolódási pont ez az orosz óriás, s a jó ideje a kortárs zeneszerzés élmezőnyéhez tartozó, idén hatvan esztendős finn alkotóhölgy művészete között, ami mindenképp összehasonlításra érdemes, és ami talán csak akkor mutatkozik meg igazán, ha így, sűrítve, gyors egymásutánban hallgatjuk darabjaikat - ha fülünkben még az egyikük épp csak lecsengett műve által okozott benyomásokkal fordulunk a másikuk alkotásához.

A nyitókoncert mindig meghatározó egy fesztiválon, s nincs ez másképp Pannonhalmán sem. Örömteli, hogy az első este sok mindenből ízelítőt adott, ami a maradék két napban még várt reánk. Mindjárt a műsort nyitó, 2002-ben komponált Saarihao-mű, a Terreste két tétele rámutatott például arra, hogy mi az a két karakter, az a két egymással szembeállított minőség, amely a finn zeneszerzőnőt a kamarazenében leginkább foglalkoztatja: az első, gyors rész alapvetően különféle ritmikai játékokra, már-már Stravinsky-féle tánczenét idéző ostinato-betétekre, és a hangulatok gyors változására épült, mindenekelőtt Saariaho talán legkedveltebb hangszere, a két fuvola vezérletével. A fuvola, csakúgy, mint a koncerten később felcsendülő, ám időben jóval korább keletkezett (1986) Lichtbogen-ben, amúgy a formai tagolást illetően is kitüntetett szerephez jutott, hiszen fuvolahanggal kezdődött a mű, s ugyancsak egy rövid fuvolaszóló jelentette az átmenetet az első és a második, lassú tétel között. (A Lichtbogen pedig fuvolával ért véget.).  E tétel az elsőtől csaknem minden paraméterében eltérőnek mutatkozott, s ezzel olyanná alakította a kompozíciót, ami a Saariahót ismerők szerint leginkább a koncerten a Lichtbogen által képviselt első alkotói korszakra jellemző: a dinamikus első rész ellenében itt minden "állva" maradt, s csaknem valamennyi történés egy négyhangos motívum ismételgetésére, illetve annak lassú, elsősorban a hangszínt és a faktúrát érintő metamorfózisára épült.

Ami igazán különlegessé tette e második szakaszt, nem holmi váratlan vagy sosem hallott technikai megoldás, illetve egyéb progresszív elem függvénye volt, ahogy azt egy kortárs műtől sokszor várjuk. Sokkal inkább egyfajta hagyományos szépség, a hangzás "romantikus" jellege volt az, amire már itt felfigyelhetett a hallgató, még bizonyosan nem tudván azt, hogy Saariaho művészetének egyik legfontosabb jellemzőével áll szemben. A Lichtbogen, és még inkább a méltán nagy sikert aratott vonósnégyes (Terra Memoria) aztán megerősítette azt, hogy a finn művésznő egyáltalán nem riad vissza a szépségtől, s bátran alkalmazza azt majd minden művében. Ez mindenképpen barátságossá és befogadhatóbbá teszi zenéjét azok számára is, akik csak most ismerkednek a zeneművészet legújabb oldalhajtásaival is.

Van még egy másik közös jellemzőjük is e kompozícióknak: komoly kihívások elé állítják az előadót. Nos, szerencsére a 2008-ban megalakult, szlovákiai Quasars Ensemble muzsikusai kiállták a próbát, ahogy a mindvégig mértéktartóan vezénylő Ivan Buffa is remekül irányította a kisegyüttest. Buffa higgadtsága, s mozdulatainak letisztultsága különösen a két Stravinsky-művet dirigáló Rozmán Lajos színpadiasságának fényében vált szembetűnővé. Érdekes kísérlet lett volna, ha a klarinétosból karmesterré előlépő művészt úgy figyeljük, hogy közben nem halljuk a muzsikát - alighanem többen is egy nagyszabású szimfónia fináléját képzelték volna a látvány mögé, s semmiképp sem Stravinsky lényegében mindenféle affekciótól mentes Szeptettjét és Oktettjét. Igazságtalan lenne azonban, ha ezzel azt állítanánk, hogy a hűhónak semmi eredménye nem volt. A kelleténél talán szenvedélyesebben, de a szlovák-magyar zenészkontigens (Quaartsiluni Ensemble) végül kellő fegyelmezettséggel adta elő e két ritkán hallható mesterművet. Jogosan szólt mindannyiuknak a taps.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

„Az utolsó mondattal kezdd!” – Könyv jelent meg Kulka János édesapjáról

Azt mondják, a kés Paganinije volt. Mert bebizonyította, hogy gyógyítást is lehet művészi szinten űzni. Ő volt Kulka Frigyes mellkassebész, tüdőgyógyász professzor, aki a mai napig etalon az orvostársadalomban. A hétköznapi embernek inkább a Kulka név üti meg a fülét, ami nem véletlen: a legendás gyógyító Kossuth-díjas színművészünk, Kulka János édesapja volt.
Plusz

„Akik pörgetik a kultúrát” – Itt a Kult50 idei névsora!

A Fidelio idén is összeállította azoknak a művészeknek a névsorát, akik a saját területükön jelentős teljesítményt nyújtottak az előző év folyamán. Ezúttal is tíz kategóriában választottuk ki az alkotókat és alkotócsoportokat védnökeink segítségével.
Zenés színház

Koronavírussal került kórházba Anna Nyetrebko

Az orosz szopránnak a koronavírussal összefüggő tüdőgyulladása van, ezért orvosi felügyeletre szorul.
Könyv

11 különleges könyv az Ünnepi Könyvhétről

Az idén nagyon hányatott sorsúra sikeredett könyvhetet végül részben online tartják meg, de ez nem jelenti azt, hogy a könyves újdonságokból ne lehetne csemegézni!
Klasszikus

Kilép az ország határain a Virtuózok novemberben induló új évada

A nemzetközivé bővülő klasszikus zenei televíziós tehetségkutató hatodik évada november 27-től látható a Duna Televízióban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„Minden, ami valóban személyessé válik bennünk, az inspiráció"

Ávéd János 12 évvel ezelőtt csatlakozott a Modern Art Orchestrához Fekete-Kovács Kornél felkérésére, azóta tenorszaxofonistaként, zeneszerzőként és hangszerelőként erősíti a zenekart. 2011-ben megalakította az Ávéd János Balance formációt, melynek célja, hogy új zenei lehetőségeket fedezzenek fel és spontán felmerülő dallami elemeket használjanak. A művésszel Kodály hagyatékának gondozásáról, új, saját lemezéről és inspirációs forrásokról beszélgettünk.
Klasszikus magazin

Amerikában éppen arról megy a vita, hogy rasszista-e a klasszikus zene

De óvatosan ítéljünk a kérdésben, mert nem minden „libsi” mondja, hogy rasszista, és senki nem lesz híve a fehér felsőbbrendűségnek attól, mert szereti Beethovent vagy Wagnert.
Klasszikus hír

Kilép az ország határain a Virtuózok novemberben induló új évada

A nemzetközivé bővülő klasszikus zenei televíziós tehetségkutató hatodik évada november 27-től látható a Duna Televízióban.
Klasszikus interjú

Bretz Gábor: Nem lehet megunni a Kékszakállút

Szeptember 26-án Bartók Béla műveiből ad koncertet a Concerto Budapest. A műsorban egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára is elhangzik. Vörös Szilvia énekli Juditot, a várurat pedig Bretz Gábor. A basszusénekest telefonon értük el, hogy az operáról kérdezzük.
Klasszikus ajánló

Komolyzenei piknikkel búcsúztatja a nyarat a MÁV Szimfonikus Zenekar

Szeptember 17-én 18:30-kor ismét részt vehetünk a Music ül a fűben komolyzenei pikniken, mely a Millenáris Park és a MÁV Szimfonikus Zenekar közös rendezésében valósul meg.