Klasszikus

Közel-keleti hangszerszállítmány

2007.01.22. 00:00
Ajánlom
A fegyverkezési versenyhez szokott palesztinok és izraeliek januárban újfajta szállítmánynak örülhettek: egy konténernyi hangszer érkezett Belgiumból.

Az izraeli Ashdod kikötőjébe szállított konténerben több mint 300 kiváló állapotú hangszer, köztük klarinétok, gitárok, hegedűk és három hangversenyzongora volt, amelyek palesztin és izraeli területeken működő zeneiskolákba kerültek. A kezdeményezést Lukas Pairon, a Music Fund nevű belga jótékonysági szervezet vezetője indította útjára. Az Oxfam szervezettel és az Ictus kortárszenei együttessel közös projekt nem az aktuális politikai kérdésekre akar választ adni, inkább hosszú távon kívánja a rászorulók életkörülményeit javítani.

Pairon az Ictusszal többször is járt a Közel-Keleten: zenei csereprogramok során látta, mekkora igény van jó minőségű hangszerekre. A Music Fund új programjain hangszerkészítést és -javítást is tanítanak helyieknek, a szállítmány fogadtatásán felbuzdulva pedig az egyszeri adakozás helyett szeretnének egy folyamatos programot indítani, sőt, minden bizonnyal hamarosan Mozambik és Kongó zeneiskoláiba is jutnak új hangszerek.

A hasonló kezdeményezéseknek lassan kezd látszani az eredménye: a palesztin és izraeli fiatalok zenei nevelését egyaránt szívén viselő Daniel Barenboim két éve alapította meg a Palesztin Ifjúsági Zenekart. Az izraeli Haaretz című napilap szerint egy názáreti csoda volt, ahogy a 40 palesztin fiatalból álló zenekar januárban Bach és Bizet műveit játszotta a város kulturális központjában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Zenés színház

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Klasszikus

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.
Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Vizuál

Kiállítják az első bécsi női fényképész századeleji portréit

Művészek, arisztokraták és más hírességek a század elejéről Klimttől Picassóig a Madame d'Ora néven dolgozó Dora Kallmus fotográfiáin a bécsi Leopold múzeumban.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus molnár anna

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Így telik a Klassz a pARTon! fesztivál (és ajánlunk néhány következő koncertet is)

Július 8-án a Pesti Vigadóban startolt a Klassz a pARTon! fesztivál, amelynek a következő héten Szigligeten, Balatonfüreden és Paloznakon lesznek koncertjei. A Danubia Zenekar, Érdi Tamás, Vásáry Tamás és a Concerto Budapest a fellépők között.
Klasszikus hír

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.
Klasszikus ajánló

Komolyzene a Vajdahunyadvárban!

Javában tart a nyár legszívderítőbb szabadtéri zenei fesztiválja, a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál. A soron következő koncerteket a Mendelssohn Kamarazenekar, a Musica Sonora Kamarazenekar és a Budapesti Vonósok adják.
Klasszikus interjú

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.