Klasszikus

Közeleg a Budapest-nyitány bemutatója

2023.07.11. 09:45
Ajánlom
A Budapest megalakulásának százötvenedik évfordulójára komponált művet a Budapesti Fesztiválzenekar játssza el először közönség előtt, szeptember 2-án, szokásos nagyszabású, ingyenes koncertjén a Hősök terén.

Az év elején a Budapesti Fesztiválzenekar és Budapest Főváros Önkormányzata közösen hirdetett zeneszerző-pályázatot. Olyan nagyzenekarra írott komolyzenei műveket, ünnepi nyitányokat vártak, amelyek méltón fejezik ki a 150 éves Budapestet, a három város egyesítését, és a főváros összetett kulturális-történelmi-urbanisztikai identitását. A közel negyven pályamű közül a szakmai zsűri (Tihanyi László zeneszerző-karmester, Farkas Zoltán zenetörténész, a Bartók Emlékház igazgatója, és Serei Zsolt zeneszerző-karmester) Oláh Patrik Junior Prima díjas zeneszerző művét, a Fusiont ítélte a legjobbnak.

„Kapcsolatot teremteni a fentiekkel” – Beszélgetés Oláh Patrikkal

Kapcsolódó

„Kapcsolatot teremteni a fentiekkel” – Beszélgetés Oláh Patrikkal

Alighogy kitüntetéssel lediplomázott, már tanít is a Zeneakadémián. Ő komponálta a zenetörténet első lovári nyelvű miséjét, és döntőbe jutott az idei Bartók Világversenyen. Oláh Patrik zeneszerző gazdag díjgyűjteménye nemrég az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal bővült.

A mű először szeptember 2-án, a Budapesti Fesztiválzenekar hagyományos Hősök terei koncertjén hangzik fel. A műsor második felében Beethoven III. (Eroica) szimfóniáját hallhatja majd a közönség, a hangversenyt Fischer Iván vezényli.

A budapesti Hősök tere emblematikus helyszín a Budapesti Fesztiválzenekar számára, az együttes számos emlékezetes koncertet adott itt a fővárosi közönségnek.

A Budapesti Búcsúhoz olyan különleges pillanatok kötődtek, mint a délszláv háború idején, 1993-ban megrendezett hangverseny, amelyen a Fesztiválzenekar meghívására szerb, horvát és bosnyák kórus énekelte együtt Beethoven 9. szimfóniáját. 2001-es, Cigányokkal együtt című koncertjükön roma zenészekkel muzsikáltak, a 2007-es Keringő-koncerten pedig ezrek táncoltak a Hősök terén. A tánc később is fontos szerepet kapott: a BFZ öt alkalommal szervezte meg TérTáncKoncert projektjét a tolerancia és az elfogadás jegyében – ennek záróeseményeként évről évre több száz, hátrányos helyzetű térségből érkező fiatal táncolt együtt a téren a zenekar élő játékára.

„Budapest 50. születésnapján, 1923-ban nagy jelentőségű ünnepi hangversenyt rendeztek. Itt mutatták be az alkalomra készült új műveket: Dohnányi Ernő Ünnepi nyitányát, Bartók Béla Táncszvitjét és Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusát.

Ezt a hagyományt folytatja a Budapesti Fesztiválzenekar, amikor a 150. évfordulón bemutatja a győztes pályaművet, amit szerzője erre az alkalomra komponált

– nyilatkozta az esemény kapcsán Fischer Iván.

Fejléckép: A Budapesti Fesztiválzenekar tavalyi koncertje a Hősök terén (forrás: Budapesti Fesztiválzenekar)

Oláh Patrik nyert első díjat a Budapest-nyitány zeneszerző-pályázaton

Kapcsolódó

Oláh Patrik nyert első díjat a Budapest-nyitány zeneszerző-pályázaton

A Budapesti Fesztiválzenekar és Budapest Főváros Önkormányzatának közös zeneszerző-pályázatán a Junior Prima díjas zeneszerző alkotásán kívül díjazták Bánkövi Gyula és Szüts Apor alkotását is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Könyv

„A humor és a mosoly a létezés kovásza” – olvasson bele Ferenc pápa közelmúltban megjelent memoárjába!

Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Vizuál

David Lynch, Stanley Kubrick és Mijazaki Hajao filmjei is szerepelnek az Artmozik éjszakáján

Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek. 
Vizuál

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába április 25-én – különleges koncertélmény a Concerto Budapesttel

Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.
Klasszikus ajánló

Mitológiai drámából ifjúkori mestermű – az Idomeneót adja elő a Szent István Filharmonikusok

Wolfgang Amadeus Mozart Idomeneo című operáját mutatja be a Szent István Filharmonikusok a Purcell Kórus közreműködésével és Vashegyi György vezényletével április 26-án a Müpában.
Klasszikus ajánló

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Klasszikus ajánló

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus lapszemle

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.