Klasszikus

Közös koncerttel köszönti az újévet az Magyar Rádió zenekara és a Zeneakadémia

2020.12.29. 14:25
Ajánlom
Az Újévi nyitányt pénteken este hat órától a Bartók Rádió, este fél 8-tól pedig M5 csatorna közvetíti.

A koncerten a magyar zeneművészet nagyjainak művei, egyebek mellett a Erkel Ferenc Hunyadi László című operájából a Palotás, Kodály Zoltán Háry János című daljátékból az Intermezzo, valamint Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiája hangzik el a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Zeneakadémia ifjú növendékeinek előadásában.

A hangversenyt Kovács János vezényli, az est házigazdája Bősze Ádám, a Bartók Rádió műsorvezetője lesz, aki a koncert kapcsán elmondta, a magyar nemzet egyedülálló zeneszerzőket, muzsikusokat, énekeseket adott a világnak, akik mind megjelennek az újévi koncertben.

Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora arról beszélt, hogy ezúttal is a Magyar Rádió méltán népszerű Szimfonikus Zenekara teremti meg az új év ünnepének kivételes légkörét, de ezúttal az online térben. „Büszkék vagyunk a Zeneakadémia fiatal szólistáira, közreműködő tehetségeinkre: Devich Gergelyre (cselló), Fekete Borbálára (népi ének), Pusker Júliára (hegedű), Seidl Dénesre (trombita)” – emelte ki.

Az Újévi nyitány január 1-jén 18 órától a Bartók Rádióban, 19.30-tól az M5 műsorán követhető.

Fejléckép: Kovács János

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Klasszikus

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Vizuál

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat. Az évfordulóra jelent meg Sturcz János Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.
Klasszikus

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Vizuál

Színekből szőtt terek – Vieira da Silva nyomában Velencében

Ha idén nyáron Velencébe látogatsz, ne hagyd ki a portugál festőművész, Maria Helena Vieira da Silva rejtélyes városképeiből rendezett kiállítást. A Peggy Guggenheim Gyűjteményben látható tárlat egy különleges művészi világba vezet – magyar szálakkal átszőve.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Variációk kamarazenére: klasszikus zene testközelből

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Variációk kamarazenére sorozata 2025-2026-ban is a klasszikus formációk és az egyedi összeállítások széles választékát kínálja. A programsorozatban a zeneirodalom legnagyobb művei éppúgy helyet kapnak, mint a különlegességek és ritkaságok.
Klasszikus ajánló

Kurtág György és Maxim Vengerov lesz a 10. Fesztivál Akadémia Budapest kiemelt művésze

Családi programokkal, világsztárokkal, tematikus napokkal teremt pezsgő fesztiváléletet a főváros emblematikus helyszínein a FAB-Summerfest július 18–28. között.
Klasszikus hír

Időtlen dallamok – kortalan élmények a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon

Kilenc napnyi zenei elmélyülés, találkozás és lelki feltöltődés után július 13-án, vasárnap este ünnepélyesen véget ért a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amely idén Johann Sebastian Bach gazdag öröksége köré építette tematikáját.
Klasszikus ajánló

Zenei világesemény a rádióban: itthon is meghallgathatjuk a BBC Proms nyitókoncertjét

A klasszikus zene rajongóinak kihagyhatatlan koncertélményt kínál július 18-án, pénteken este 19:35-től a Bartók Rádió: élőben kapcsolják a londoni Royal Albert Hallt, ahol kezdetét veszi a BBC Proms – a világ egyik legrangosabb és legizgalmasabb nyári komolyzenei fesztiválja.
Klasszikus ajánló

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.