Klasszikus

Közös lemezt készített Rohmann Ditta és Fassang László

2018.01.12. 13:57
Ajánlom
A házaspár Johann Sebastian Bach hegedű-csembaló szonátáit, valamint hegedűre és fuvolára írt partitáit Rohmann Ditta és Fassang László átirataiban hallhatjuk szóló csellón, illetve cselló-orgona párosán.

Hogy szokott-e együtt játszani Rohmann Ditta és Fassang László? "Otthon is, házikoncerteken is, nyilvánosan is; Laci zongorázik vagy orgonál, én néha énekelek, néha csellózom" - felelték 2011-ben a Fidelio kérdésére, most pedig közös lemezen is megmutatják, hogy mit tudnak. 

Csellorgona

Kapcsolódó

Csellorgona

A fiatal házasok kihívásokkal teli életét bonyolítja és segíti is, ha az ifjú pár történetesen muzsikus. Mindennapjaikról, gondjaikról és örömeikről a Rohmann Ditta-Fassang László házaspár mesélt.

A felvétel különlegessége a két hangszer: a csellóművész valamennyi darabot a Bach korában gyakran használt violoncello piccolón, más néven öthúros csellón adja elő, míg a ceglédi evangélikus templom türingiai stílusú orgonája azoknak a hangszereknek a mintájára épült, melyeket egykoron a mester is használt. „Férjemmel folyamatosan bővítjük a cselló-orgona repertoárt, akár olyan művek átírásával, amelyek szokatlannak tűnhetnek ebben a felállásban" - meséli Rohmann Ditta az új lemezről. "Reményeim szerint úttörő munkának számít lemezünk és bátorítani tudjuk zenésztársainkat, hogy ne csak a hagyományos hangzást próbáljuk imitálni és reprodukálni, hanem merjük újragondolni az általunk értékesnek és nagyra tartott zenéket.”

Az alábbi videón bepillanthatunk a kulisszák mögé, így készült a lemez!

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Családi vonósok – Kokas Dóra-interjú

Májusban a bécsi Vienna Classic Strings különdíját nyerte el Kokas Dóra, akit a Fesztivál Akadémia több koncertjén is hallhatunk a nyáron. A fiatal csellóművész mindig is a színpadon létezett igazán, és hálás, amiért a családjában mindig jelen volt a zene.
Plusz

A magyar feltaláló, akit Amerikában sztárként ünnepelnek

Galériánkban megmutatjuk, hogy készült a nyolcvanas években az eredetileg a tanítványainak szánt, de végül játékká vált Rubik-kocka. Július 13-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Rubik Ernő Kossuth- és állami díjas építészmérnök, tárgytervező. 
Jazz/World

Budapesten is bemutatják a Miles Davisről szóló friss dokumentumfilmet

Fantasztikus hír, nem csak jazzrajongóknak: augusztus 30-tól műsorára tűzi az Uránia az idén debütált, Birth of the Cool című dokumentumfilmet, amely angol nyelven, magyar felirattal lesz látható a Pannonia Entertainment forgalmazásában.
Vizuál

Colostokból és kalászból készült ruhák

Király Tamás (1952-2013) alkotásaihoz a legolcsóbb anyagokat használta fel, a ruhákat, illetve ezek elemeit is gyakran újrahasznosította. A divattervező több mint három évtizedes pályafutását mutatja be az a retrospektív kiállítás, amely Out of the box címmel látható a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban.
Könyv

Babits a ritmusdaráló, Móricz a műparaszt

Vámos Miklós e hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Kezdődik a Kodály Művészeti Fesztivál Kecskeméten

Számos hangverseny, kiállítás, filmvetítés, táncszínházi előadás, bábopera és térzene is várja az érdeklődőket a hétfőn kezdődő Kodály Művészeti Fesztiválon Kecskeméten.
Klasszikus ajánló

A nyár második felében is remek programokkal vár az Óbudai Társaskör kertje

Tovább folytatódik a színes programsorozat az Óbudai Társaskör hangulatos kertjében, ezekben a napokban jazz, kamarazene, opera és akusztikus koncert is várja a vendégeket.
Klasszikus interjú

Családi vonósok – Kokas Dóra-interjú

Májusban a bécsi Vienna Classic Strings különdíját nyerte el Kokas Dóra, akit a Fesztivál Akadémia több koncertjén is hallhatunk a nyáron. A fiatal csellóművész mindig is a színpadon létezett igazán, és hálás, amiért a családjában mindig jelen volt a zene.
Klasszikus ajánló

Fesztiválok hegyen-völgyben - Fidelio Klasszik

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 13-án lesz hallható a 92.1-en, benne interjú hallható Kokas Katalinnal, Oszkó-Jakab Natáliával és Vasvári Csabával.
Klasszikus hír

Eötvös Pétert az „év zeneszerzője” díjra jelölték Németországban

Nyilvánosságra hozták az egyik legrangosabb német klasszikus zenei díj, az OPUS KLASSIK jelöléseit. Az év zeneszerzője kategóriában Eötvös Pétert is jelölték a díjra a BMC Records-nál megjelent Atlantis című művéért.