Klasszikus

Közös meditáció

2006.02.21. 00:00
Ajánlom
Nem emlékszem, mikor hallottam utoljára Klukon Edit-szólókoncertet. Ezúttal is a véletlen részesített ebben a szerencsében: Polgár László betegsége miatt február 15-én Haydn A Megváltó hét szava a keresztfán című művének zongoraátiratát hallhattuk a Zeneakadémián. A szerencse kettős: ezt a Haydn-kortárs, de a szerző által csak jóváhagyott letétet ugyanis biztos, hogy sose hallottam.

Az eredetileg 1785-ben keletkezett zene az ismertebb, hagyományos műfajú kései Haydn-művekkel annyiban rokon, hogy a legmerészebb zenei megoldások is a legnagyobb természetességgel szólalnak meg benne. A Megváltó hét szavában olykor még a szimfóniáknál, szonátáknál, vonósnégyeseknél is több az „inventio poetica”, a kísérletező kedv – miközben a zene (Dolinszky Miklós szavaival) „Haydn őszinte, népies osztrák vallásosságán átszűrt valódi meditációs zene”. A rendhagyó zenei megoldások tehát sosem öncélúak, ha olykor meglepőek is. Meglepő már a tételek hangnemének sorrendje is: a d-moll bevezetés után a hét „szonáta” hangneme: B-dúr, c-moll, E-dúr, f-moll, A-dúr, g-moll és Esz-dúr, „A földrengés” című záró tétel pedig c-moll. Ám az egyes tételeken belül is váratlan modulációkat hallhatunk. Az ötödik („Szomjazom”) tételben például az e-moll fortissimo fájdalma ellenpontozza a mozartian kedves A-dúr alaphangnem pianissimóját, a kidolgozási rész pedig (E-dúr zárlat után) egy magas b hangról indul. Bár Haydn nem úgy ábrázolja a szöveg jelentését e művében, mint később két nagy oratóriumában, itt mégsem nehéz a szomjazás víz-, a sírás könnycseppjeire asszociálnunk. A 3. szonáta („Asszony, íme a fiad”) E-dúrjának nőiessége után mellbevágóan férfias az „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem” f-mollja, a „Ma velem leszel a Paradicsomban” c-molljának végén pedig természetes a megváltó C-dúr.

A szóló zongora meglepően illik e medidatív zenéhez, kevés részlettől eltekintve: az utolsó szonáta és „A földrengés” kissé sűrűbb szövete alig adható vissza zongorán. Ugyanakkor a mű bevezetése a Mozart-zongorafantáziákkal (pl. K 396, 397, 475) áll közeli rokonságban. A zongora pedig alkalmas arra, hogy több hangszert, akár egész zenekart jelenítsen meg – ha úgy játszanak rajta. Klukon Edit is hallhatóan erre törekedett. Az első tételekben sokféle színt, hangzást csalt elő hangszeréből. Mindvégig visszafogott, befelé fordulóan fegyelmezett interpretációjában a negyedik-ötödik tétel volt az egyetlen rész, amely kevésbé tetszett. Itt játéka kissé görcsössé vált, a tizenhatodok egyformán kopogtak, nem úgy szóltak, mint a vonós pizzicato. Sokszor éreztem úgy, túl keményen fogja fel e tételeket, és gesztusaiból is úgy tűnt, liszti, chopini vehemenciával akarja megütni a hangokat, s csak az utolsó pillanatban szelídülnek meg mozdulatai. A sokkal vaskosabb zárótételekre aztán visszatért a sokszínű, zenekari hangzás, mutatva: nem fizikai fáradtság okozta a középső rész merevebb előadását, Klukon ilyennek akarta e tételeket ábrázolni.

Előadása ezzel együtt nagy élményt szerzett, és tegyük ehhez hozzá: az ismétlésekkel együtt csaknem másfél órányi anyagot beugrásként megszólaltatni igazi bravúr. Külön öröm, hogy a koncertszervezők is felkészültek a műsorváltozásra, a műismertetést nemcsak szórólapon kaptuk kézhez, hanem a koncert előtt el is hangzott.

Várom, hogy ismét hallhassak Klukon Edit-szólókonceteket is, amelyeken ismét bebizonyosodik: lehet érvényesen interpretálni nehéz műveket úgy is, hogy a zongorista személye háttérben marad. Számomra ez volt ennek az estének a legnagyobb élménye: a zene nem az előadó személyét tolta előtérbe, hanem a közös meditációt szolgálta.

(2006. február 15. 19:30 Zeneakadémia Nagyterem; Klukon Edit zongoraestje; Haydn: A Megváltó hét utolsó szava a kereszten, Hob. XX:1. C)

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Kihirdették a 2021-es Prima Primissima Díj nyerteseit

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott pénteki gálaesten.
Jazz/World

Elhunyt Kóbor János

78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega együttes frontembere. A zenészt hetek óta kórházban kezelték koronavírus-fertőzéssel.
Klasszikus

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Klasszikus

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt
Jazz/World

„Mecky, drága, jó utat!” – Pályatársai búcsúznak Kóbor Jánostól

December 6-án elhunyt az Omega legendás énekese, Kóbor János, akit egy hónapja szállították kórházba koronavírus-fertőzéssel. Menedzsere később megerősítette: covid okozta szövődmények vezettek a zenész halálához. Kóbor Jánost pályatársai és számos közéleti személy gyászolja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Magyar Valentin: „Minél szélesebb repertoár kiépítése a célom”

Az ifjú zongoraművész neve nemcsak a szakmabeliek, de a zenerajongók körében is egyre ismerősebben cseng. Rendszeres szereplője a hazai és külföldi koncertéletnek, feltűnt a Virtuózok televíziós tehetségkutatóban is, nemrég pedig weimari versenyeredményétől volt hangos a sajtó. Most az MVM Zrt. jóvoltából frissen átadott Junior Prima díja kapcsán beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Koncerttel és parfümmel ünnepli 210 éves jubileumát a Pannon Filharmonikusok

A december 9-én a Kodály Központban és december 10-én a Müpában elhangzó est programján a zenekar alapítójának, Lickl Györgynek egy ősbemutatója is szerepel.
Klasszikus hír

Próbaéneklést hirdet a Magyar Rádió Énekkara

A Magyar Rádió Énekkara próbaéneklést hirdet határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott tenor és basszus énekművész állásra. Jelentkezési határidő: 2022. január 6.
Klasszikus magazin

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Klasszikus ajánló

Fiatal karmestertehetség vezényli az Óbudai Danubia Zenekart

Holly Hyun Choe, az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramjának résztvevője lesz az Óbudai Danubia Zenekar december 7-i koncertjének karmestere. A műsoron a szintén mentorált zeneszerző, Donghoon Shin egy műve is elhangzik.