Hámori Máté a sajtótájékoztatóan hangsúlyozta, hogy változóban a világ, több területen is átalakulás figyelhető meg. Nemcsak a járványhelyzet miatt bizonytalan a jelen és a jövő, hanem a globális klímaválság miatt is, és ez hatással van mindenre, de talán legfőképp a kultúra területére.
Ez a helyzet a zenekart is új feladat elé állítja, hiszen ebben a megváltozott világban egy együttesnek a minőségi koncerteken és a közönségnevelésen túl, társadalmi szerepe is van. Az Óbudai Danubia Zenekar már évek óta keresi azokat az új formákat, amelyek által a zene és az a felhalmozott tudás, amit egy zenekar illetve annak zenészei birtokolnak, minél több ember számára elérhetővé válik, így teremtve kapcsolatot a zene által.
A sajtótájékoztatón a művészeti vezető kiemelte, hogy három program köré – a Beethoven-projekt, az ÉNekÚT program és a Közös Hang projekt – épül idén az együttes művészi munkája:
Úgy gondolom, egy zenekar elsősorban közösség, a zene pedig az egyik legfőbb közösségteremtő erő. Mint zenekarvezető, felelősséget érzek nemcsak szűkebb közösségünkért, hanem mindazokért, akiket a zenével el lehet érni, akiknek a zenével, a zenénkkel jót tehetünk, akiknek segíthetünk.”
Hámori Máté elmondta, a három éve elindított Beethoven-projekt ettől az évtől nemzetközivé bővül, több éves előkészítő munka után elindul az ÉNekÚT elnevezésű zeneoktatási platform, amely az iskolai zeneoktatásban segíti minőségi tartalmakkal a pedagógusokat és a gyerekeket. A Máltai Szimfóniával együttműködve pedig az ország legnehezebb sorsú településein élő, zenét tanuló gyerekekkel együttműködve indítják el Közös hang című projektjüket, amelynek első koncertjén a közös zenélés élményében osztozhatunk mindannyian a Zeneakadémián szeptember 23-án.
Beethoven-projekt 2.0
Folytatódik az Óbudai Danubia Zenekar nemzetközi visszhangot kiváltó kezdeményezése. A Hámori Máté ötlete alapján megvalósult koncertek során
siket és hallássérült embereket látnak vendégül a Danubia muzsikusai, akik különböző rezgéstovábbító eszközök és speciális hallókészülékek segítségével „hallgathatják” híres sorstársuk, Beethoven dallamait,
illetve a zenekar tagjai mellé ülve, a nagyobb hangszereket megérintve érzékelhetik a hangzást és a dinamikát, és megtapasztalhatják a közös zenélés erejét. Az első előadások hatalmas sikerrel zajlottak, ezért az együttes 2021 őszétől újra várja a hallássérült és siket gyerekeket, felnőtteket és időseket a BMC koncerttermébe.
Az idei évadban Mozart művei kerülnek műsorra:
- október 1-jén Mozart és a papák címmel Mozart és Haydn egy-egy szimfóniáját állítják párhuzamba;
- november 5-én Mozart és a nők címmel koncertáriákat szólaltatnak meg, míg végül december 3-án Mozart és a kaméleonok című koncerttel zárják az idei sorozatot.
A kommunikációt jeltolmács segíti majd, és várhatóan még idén nemzetközi vizekre evez a program, hiszen a zenekar külföldi partnerekkel folytatja a társadalmilag kiemelten fontos, az ép hallásúak hallásvédelmére is figyelmet irányító projektet. A délelőtti koncerteket esténként a Mozart and Co. sorozat előadásain ismétli meg bérletsorozat keretében az együttes.
ÉNekÚT – A Danubia Zenekar új zeneoktatási platformja
A Danubia Zenekar forradalmian új streaming felülete, az "Út a zenéhez.hu" indulása után most újabb innovációval igyekszik szolgálni a klasszikus zene ügyét: ezúttal az iskolai énekoktatásban szeretnének élményközpontú, korszerű segédletet nyújtani a pedagógusoknak és gyerekeknek.
Az ÉNekÚT nevű oldal az Út a zenéhez tartalmait és a Danubia Zenekar online oktatási célú videóit alapul véve teljes tanéveket átfogó, tanórákra lebontott óravázlatokat kínál az énektanároknak, hogy a tantervhez kapcsolódó videók és rövid zenei részletek segítségével élményszerűbbé tegyék az énektanulást.
Az oldalon Hámori Máté népszerű énekórái mellett az adott tananyaghoz kapcsolódó zenék és zeneszerzői életrajzok, vagy akár szolfézs feladatok is elérhetőek lesznek a programban részt vevő iskolák számára, továbbá kimondottan az ÉNekÚT céljaira készített nagyzenekari karaoke videók, amelyek segítségével talán a gátlásosabb tanulók is könnyebben bevonhatóak a közös éneklésbe.
A programhoz bármilyen magyarországi iskola csatlakozhat, bővebb tájékoztatás ezen oldalon kapható.
Közös Hang – Zenével az integrációért
Szeptember 23-án debütál az Óbudai Danubia Zenekar és Hámori Máté új projektje, amelynek
célja az ország legelmaradottabb régióiban élő, zenét tanuló gyerekek integrációjának elősegítése.
A Máltai Szimfóniával közös program során a zenekar tagjai több mint fél éven át rendszeresen látogatták az első koncerten résztvevő iskolákat Tarnazsadányban és Tarnabodon, ahol együtt zenéltek a jellemzően mélyszegénységben élő ifjú zenészekkel, előkészítve a szeptemberi zeneakadémiai fellépést, ahol a gyerekek és a zenekar tagjai egy klasszikus zenei motívumok és cigány dallamok együttes felhasználásával, kimondottan az alkalomra készült Ott Rezső-művet mutatnak majd be.
A koncertet további alkalmak követik majd, és terveik szerint idővel a résztvevő települések listáját is kibővítik, hogy a közös zenélés élményében minél több zenetanuló gyermek részesülhessen. Az előadásokra a gyerekek családját is meghívják, hiszen a sikeres integráció kulcsa nem csupán a szorgalmas gyerekek motivációja, de a család meggyőzése is, hogy van eredménye a zenébe fektetett sok erőfeszítésnek, és érdemes a gyereket a – nem csupán zenei – tanulás útján tartani hosszú távon is.
A közös zenéléseket a Danubia bérletes nagykoncertjei követik majd, ahol a zenekar – az eddigi évek gyakorlatához híven – sok kortárs és ritkán hallható remekművet felsorakoztató repertoárját újabb különlegességekkel gazdagítja majd.
Fejléckép: Óbudai Danubia Zenekar sajtótájékoztatója