Klasszikus

Közösségi adományozással gyűjt új hárfára a Budapesti Fesztiválzenekar

2023.10.30. 17:05
Ajánlom
A BFZ kampányt indított „A hárfa barátokat keres” címmel, amely során a világ legjobb tíz zenekara közé választott együttes közösségi hozzájárulással szeretne új hangszert vásárolni.

Az új hangszerhez a zenekarnak 15 millió forintra lenne szüksége. Az adományozók választhatnak, milyen összeggel támogatják az akciót, amelyért videón vagy személyesen is megismerkedhetnek majd az újonnan vásárolt hangszerrel.

A Budapesti Fesztiválzenekar az alábbi közleménnyel hirdette meg adománygyűjtő programját:

A sokoldalú hárfa 

Ez a gyönyörű, ezerarcú hangszer fontos szerepet játszik a zenekar életében.

Egyszerre klasszikus, játékos és innovatív. Gyönyörködtet a klasszikus koncerteken, fontos szereplője az ingyenes közösségi programoknak, amelyeken fiatalok vagy éppen nyugdíjasok osztoznak a muzsika varázslatában, a kortárs koncerteken előadott, újító kompozíciókban pedig a humoros oldalát is megmutatja.

Segítsen Ön is, hogy a Fesztiválzenekar új hárfával ünnepelhesse jubileumi évét!

A cél 15 millió forint, amely fedezné egy új hangszer vásárlását, hogy a zenekar a jövőben is a tőle megszokott színvonalat tudja biztosítani. 

Az adományozók választhatnak, a hárfa melyik arcát, és ezen keresztül a BFZ melyik koncerttípusát támogatnák legszívesebben!

Hárfa – a klasszikus

Mahler, Bruckner és Csajkovszkij szimfóniái, Debussy szimfonikus költeményei, Bartók vagy Stravinsky zenekari művei – a hárfa nélkül egészen más lenne a szimfonikus repertoár. Hallgassa meg Ön is az Adagiettót Mahler 5. szimfóniájából, és gyönyörködjön a hárfa földöntúli szépségű hangjában!

Hárfa – a játékos

A hárfa a BFZ Zenevár programjának egyik főszereplője: minden évadban gyerekek százai ismerkednek meg varázslatos dallamaival. A BFZ Támogatói Nagykövetére, Rényi Andreára sokadik alkalommal is mindig ugyanazt a hatást teszik a BFZ közösségi programjai: „Meglátom a gyerekek arcán felragyogó mosolyt, amikor a királykisasszonynak öltözött hárfaművész, Polónyi Ági megszólaltatja ezt a gyönyörű hangszert, és majdnem elsírom magam”.

Hárfa – az újító

Boszorkányos futamok, felszabadult humor, meditatív melódiák – a kortárs zeneszerzők is szívesen komponálnak hárfára. „Mindig öröm, amikor friss, modern zenét hallgathatok élő előadásban. Napjaink zeneművei a jelenünkre reflektálnak, kreatívan szórakoztatnak, vagy éppen gondolkodtatnak el a minket körülvevő élet kérdéseiről, gyakran újraértelmezve a klasszikus korok muzsikáját. A hárfa mindig izgalmas színt visz ezekbe a művekbe” – mondja a BFZ Támogatói Nagykövete, Simon Anita

Az adománygyűjtésről további információ itt érhető el. >>>

Fejléckép: A hárfa a BFZ Zenevár programjának egyik főszereplője (forrás: Budapesti Fesztiválzenekar)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schubert kamaramuzsikáját ünnepli a Concerto Budapest a Zeneakadémián

Május 23-án, pénteken este 19:30-kor a Zeneakadémia Nagytermében kivételes kamarazenei élmény várja a közönséget: a Keller Quartet és a Concerto Budapest kiváló szólistái Schubert három jelentős művén keresztül kalauzolják a hallgatókat.
Plusz

Világsztárral indít, filmzenével zárul a Margitszigeti Színház 2025-ös évada

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház. A májustól szeptemberig tartó szezon műsorát – kiemelve az opera-, musical- és balettbemutatókat – ezúttal is a minőségi szórakoztatás jegyében állították össze.
Színház

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.
Vizuál

A legjobb film díját nyerte el Németország legnagyobb animációs fesztiválján a Kék Pelikan

Csáki László alkotása a legjobb mozifilm díját hódította el Stuttgartban. A valós eseményeket feldolgozó humoros, nosztalgikus történet a szabadságról és három jóbarátról szól, akik a 90-es években egy kék indigópapír segítségével hamisítottak nemzetközi vonatjegyeket.
Színház

„...majd és mindig csak találkozhatunk...” – felolvasószínházi est a Pesti Vigadóban

Május 18-án a SZÓ • SZÍN • JÁTÉK sorozat következő estjén Páskándi Géza és Müller Pinchas levelezéséből készült felolvasószínházi est várja a Pesti Vigadó közönségét a szatmárnémeti Harag György Társulat tagjai előadásában.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Klasszikus ajánló

Schubert kamaramuzsikáját ünnepli a Concerto Budapest a Zeneakadémián

Május 23-án, pénteken este 19:30-kor a Zeneakadémia Nagytermében kivételes kamarazenei élmény várja a közönséget: a Keller Quartet és a Concerto Budapest kiváló szólistái Schubert három jelentős művén keresztül kalauzolják a hallgatókat.
Klasszikus ajánló

Thomas Quasthoff is fellép jövőre a Zeneakadémián

Meghirdette őszi programját a Zeneakadémia, a világhírű basszbariton jazzkoncertje mellett a budapesti közönségnek tavaly nagy sikerrel bemutatkozott brazil férfiszoprán, Bruno de Sá fellépése is szerepel a programban.
Klasszikus ajánló

Újabb nyolcvan év kezdetén – meghirdette 2025/26-os évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A MÁV Szimfonikus Zenekar fennállásának eddigi nyolcvan éve alatt számos sikert aratott itthon és a világ számos pontján, és a 2025. szeptemberben induló új évadban is pompás együttműködések és felemelő hangversenyek tanúi lehet a közönség.
Klasszikus hír

„Ez a döntés megkérdőjelezi a kultúrafinanszírozás hitelességét” – Rácz Zoltán nyílt levele az Anima Musicae ellehetetlenülése kapcsán

A Kossuth- és Liszt-díjas művész Hankó Balázs kulturális miniszternek küldött nyílt levelet, amelyben kifogásolja a minisztérium döntését a kamarazenekarnak ítélt állami támogatás jelentős csökkenése miatt.