Klasszikus

Közvetlenül az agyunkkal írhatunk zenét ezentúl

2017.09.14. 14:35
Ajánlom
Német tudósok kifejlesztettek egy programot, amivel akár paralízises emberek számára is lehetségessé válik, hogy zenei ötleteiket kéz nélkül papírra vessék.

Húsz évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt az ötlet, hogy valaki csupán agyi aktivitással hozzon létre zeneművet. Ma már ez nem csak utópia”

- mondta Gernot Müller-Putz, a Grazi Műszaki Egyetem professzora, a tanulmány társszerzője. A publikáció, amit a PloS tett közzé, 18 résztvevő bevonásával készült, köztük 17 amatőr zenésszel és egy profi klarinétos-zeneszerzővel.

music-brain-2016-billboard-650

music-brain-2016-billboard-650

A koponyájukra erősített elektródák érzékelték az agyból érkező elektroenkefalogram (EEG) hullámokat, ezek az elektródák a másik oldalon pedig egy olyan számítógéphez voltak csatlakoztatva, amibe beépítettek egy zeneszerzési szoftvert. A résztvevőknek az volt a feladata, hogy a számítógép képernyőjén észlelt betűk, majd hangjegyek közül kiválasszák azokat, amiket szeretnének felhasználni a szöveg- vagy zeneíráshoz. A koncentráció hatására létrejövő agyi hullámokat érzékelve a szoftver sárga fénnyel jelezte, ha „kijelölte” és „lementette” az adott betűt vagy hangjegyet. A résztvevőknek ezzel a módszerrel előbb rövid szavakat kellett leírniuk (Musik, Liszt), majd lekottázni egy rövid dallamot, végül pedig saját dallamot írni. A másolási feladatnál a pontossági eredmények lenyűgözőek voltak: az alanyok a betűket és hangjegyeket 88 százalékos pontossággal tudták lemásolni. Ugyanez a szám 76 százalékra csökkent a zeneírási feladatnál, feltehetően azért, mert itt már új hangokat kellett létrehozni ezzel a szokatlan módszerrel. A profi zenész és zeneszerző esetében még jobbak voltak az eredmények: a betűmásolási feladatot 100 %-os pontossággal végezte el, a dallammásolást 94 %-kal, míg az saját dallam lejegyzetelése 98 %-osan sikerült a szándékaihoz mérten. A résztvevők fejlesztési javaslatokkal is éltek: hiányolták a szünet gombot, mondván, hogy a kreatív embereknek szükségük van időre, míg összegyűjtik, majd papírra vetik gondolataikat. Ezzel együtt is azt mondták, a program hatékonyan működik, sőt mi több, élvezetes a használata. A kutatóknak komoly céljaik vannak a fejlesztéssel:

létre szerettek volna hozni egy eszközt, ami szórakoztató, és ami még fontosabb: a sérült, vagy testi fogyatékkal élő embereket segíti az önkifejezésben.

Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy a zene általi érzelemkifejezés milyen jótékonyan hat a fizikai testre, ezáltal tehát egy öngyógyító folyamat részét is képezheti a jövőben tökéletesítendő program.

(via: Pacific Standard)

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

A díva, akit a grúz szegénységből a világ tetejére segített az énekhangja

Tbilisziben született, Milánóban él, szerte a világon ünneplik. 2020-ban Japán és Kína mellett a Keresztény farsang sztárvendégeként Magyarországon is fellép „az operavilág Angelina Jolie”-jaként emlegetett szoprán, Nino Machaidze, aki magazinunknak karrierje lépcsőfokairól, múltjáról, jelenéről és jövőjéről is mesélt.
Klasszikus

Egy életet kell végigélni ahhoz, hogy valaki így tudjon zongorázni

Kurtág Márta emlékére szólt a zene szerdán a BMC-ben, a 94 éves Kurtág György játékát pedig videofelvételen hallottuk. Feleségének tett ígérete volt, hogy ezt a Mozart-szonátát adja elő.
Jazz/World

Jön Juan Diego Flórez – Íme a 17. VeszprémFest teljes programja

Az öt napos zenei fesztiválon duplázik a Jazz+Az, érkezik a Postmodern Jukebox és közönség elé lép a világ egyik legnépszerűbb opera csillaga, Juan Diego Flórez.
Könyv

Minden olvasója úgy érzi, róla szól - az Utas és holdvilág kultusza

Több mint 80 évvel megjelenése után az Utas és holdvilág népszerűbb, mint valaha. Nagy sikerű rádiójáték és színpadi előadás született belőle, nemsokára pedig film is készül - utánajártunk a kultregény titkának.
Vizuál

Eredeti művek – hamis kiállítás?

Lehet-e egy punkot klasszikus kiállításon bemutatni? Kifinomult bosszú a művészeti közegtől vagy egyszerű félreértelmezés?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus beszámoló

Egy életet kell végigélni ahhoz, hogy valaki így tudjon zongorázni

Kurtág Márta emlékére szólt a zene szerdán a BMC-ben, a 94 éves Kurtág György játékát pedig videofelvételen hallottuk. Feleségének tett ígérete volt, hogy ezt a Mozart-szonátát adja elő.
Klasszikus gyász

Elhunyt Sulyok Tamás karmester

Életének 90. évében elhunyt Sulyok Tamás magyar karmester, tanár. A Győri Filharmonikus Zenekar egykori igazgatóját otthonában érte utol a halál február 4-én – tudatta a szomorú hírt a társulat vezetőségével a karmester lánya, Sulyok Márta.
Klasszikus videó

Hegedűn játszott az agyműtétje közben, a sebész elveszett Mahlernél

Egy 53 éves brit muzsikus agyműtéten esett át. A hangszerét is vinnie kellett az operációra, hogy az orvosok ellenőrizni tudják, ne sérüljenek az agy más részei a beavatkozás közben.
Klasszikus bűnügy

Börtönbe megy a nyugdíjas, aki túl hangosan hallgatott komolyzenét

A liverpooli nyugdíjas, aki túl hangosan hallgatta a ClassicFM-et, azt mondta a bírónak, verjék csak láncra. Huszonnégy hétre tették hűvösre.
Klasszikus mozart

Egész nap Mozart zenéje szól a tavasz első napján

Egy nap, tíz koncert a Concerto Budapesttel! Március 1. vasárnap délelőtt 11-től este 10-ig kizárólag Mozart zenéje tölti meg a Zeneakadémia koncerttermeit.