Klasszikus

Kulcs - mihez is?

2008.04.12. 00:00
Ajánlom
Szalóczy Péter könyvének címe, az Elfeledett zeneszerzők hiánypótló művet ígér: ilyen típusú kézikönyvre bizony nagy szüksége van a magyar zenebarátnak, aki szívesen ismerkedik az alaprepertoáron kívüli művekkel és szerzőikkel. Hogy aztán e kötetecske mennyi segítséget nyújt az ismerkedéshez, az már más kérdés.

Első látásra imponáló, amit kapunk: könnyen kezelhető, vékony kis kötetben közel kétszáz zeneszerző rövid életrajzát, lexikonszerűen, betűrendbe állítva. És való igaz, a címszavak közt találomra böngészve is talál érdekességeket a kíváncsi olvasó. Bevallom, sosem hallottam még Charles Valentin Alkan nevét, s fogalmam sem volt róla, hogy a XIX. század eme kiemelkedő zongoraművésze már jóval Bartók előtt írt Allegro barbaro tempójelzésű zongoradarabot (15-17. o.). Újdonság volt számomra az is, hogy „a zongora cseh poétája”, Jan Ladislav Dussek mily nagy népszerűségnek örvendett a maga idejében a világ zenei központjaiban (58-60. o.).

Az ilyen, mintegy véletlen meglepetések mellett persze régebbi, felületes ismeretségeinket is elmélyíthetjük nagy zeneszerzők kevéssé ismert rokonaival. Megtudhatjuk, mi lett a sorsa Mozart zenész fiának, Franz Xavernak, de Fanny Mendelssohn és Clara Schumann is feltűnik a kötet lapjain. Feltűnően hiányoznak viszont a Bach-család tagjai, pedig a nagy Johann Sebastian mellett ők szükségképpen háttérbe szorulnak, főképp a régizenével kevésbé ismerős magyar publikum köztudatában. Hasonló okokból hiányolhatjuk – csak példaként – Michael Haydn jelenlétét is, főképp ha tekintetbe vesszük, hogy olyan nevek, mint Purcell vagy Telemann viszont szerepelnek a kötetben. Nem, nem kevésbé ismert rokonok: maga Henry és Georg Philipp.

Ezzel el is érkeztünk a kötet legfontosabb problémájához: úgy tűnik, a válogatás lényegében mindenfajta koncepciót nélkülöz, meglehetősen esetleges, hogy ki szerepel a kötetben és ki nem. A meglehetősen tömör előszó is erről győz meg. Mint értesülünk, az adatok a szerző Ritkán hallott remekművek című, valóban hiánypótló (és a kiadás óta sajnos megszűnt) rádióműsorának szerkesztése közben kerültek összegyűjtésre. A műsorban felhangzó műveket viszont leginkább a véletlen szerkesztette egymás után. Szalóczy Péter, mint a fülszövegből is kiderül, amatőr zenerajongó, aki antikváriumokban, lemezboltokban való búvárkodásai során tett szert ritkaságokból álló lemezgyűjteményére; ily módon nem annyira koncepcionális kutatómunka eredményét, mintsem inkább egy tiszteletre méltó szabadidős tevékenység forgácsait kapjuk itt kézhez.

Ez persze nem lenne baj, ha a kivitelezés egységes színvonalú és igényes lenne. Sajnos azonban hiányosságok mindkét tekintetben akadnak. Teljesen esetleges, hogy a szerző melyik komponistával kapcsolatban szorítkozik száraz életrajzi adatokra, mikor ejt pár szót egy-egy zeneműről is, illetve mikor megy át anekdotázásba. Mindez nyilván a rendelkezésre álló források bőségétől is függ. E tekintetben sem állítható, hogy a szerző a maximumra törekedett volna: a mindössze nyolc tételt felsoroló bibliográfia lényegében a sztenderd hazai szakirodalom egy szűk rétegéből való, csak általános, összefoglaló jellegű művek találhatók köztük, és mindössze egyetlenegy nem magyar nyelvű lexikon (az is 1980-as kiadású). Feltűnően hiányoznak az egyes szerzőkre vonatkozó részletesebb könyvek, tanulmányok, cikkek – ily módon mintha csak a Brockhaus–Riemann és még néhány más lexikon egy bizonyos szempont szerint, önkényesen kimazsolázott szócikkeit olvasnánk.

Kedvünket tovább rontja a rengeteg nyelvi pongyolaság és helyesírási hiba. Az idegen nevek helyesírása rendkívül következetlen: egyrészt Rachmaninovot és Scrjabint, másrészt Sztravinszkijt olvasunk. Általában hiányoznak a szláv és a latin nyelvek mellékjelei, beleértve az olyan, magyarban is használatos karaktereket, mint az é (pl. a Pathétique szonáta esetében, ld. 51. old.), noha tudjuk, hogy ezek alapvetően befolyásolják a nevek kiejtését, pl. a francia Boïeldieu nevében (28. old.). A megszámlálhatatlan magyar helyesírási hiba közül csak a legbántóbbat, az Országos Széchényi Könyvtár következetesen helytelen írásmódját említem meg – a szerző, úgy tűnik, minden áron Istvánra óhajtja ruházni az alapítás dicsőségét Ferenc helyett.

A pongyolaság, a lektorálás hiánya aztán szakmai szempontból mulatságos mondatokat is eredményez. Megtudhatjuk például, hogy Danzi „kifejezetten vonzódott a kortárs zenéhez” – igaz, ezzel a Bachot újrafelfedező Mendelssohn előtt nagyjából mindenki így volt (53. old.). A porosz udvar foglalkoztatáspolitikájának megismerésében egészen új távlatokat nyithat az az információ, hogy Nagy Frigyes király az ifjabb Graunt „mint kantátát és operaszerzőt alkalmazta” (69. old.). S végül a felhasznált irodalom ismeretének alaposságát kérdőjelezi meg, hogy a bibliográfiában Brockhaus és Riemann neve vesszővel elválasztva, fordított sorrendben szerepel – mintha az előbbi az utóbbi keresztneve volna…

A kötet tehát elpuskázott lehetőség. Alapvető információkat megtudhatunk belőle, de a rengeteg hiba kérdésessé teszi azok hitelességét is. Mint ahogy azt is, hogy – a címlapon olvasható Claves ad musicam sorozatcímre utalva – valójában mihez is nyújt kulcsot e zseblexikon.

(Szalóczy Péter: Elfeledett zeneszerzők - Typotex, 2007; 2500 Ft)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Egyik húzza a másikat – Almási Miklós bejegyzése

Valami titkos versenyfélének tűnhet az a csoporthatás, ahogy a klasszikus zene korszakos alakjai egymás mellett és által jutottak el a csúcsig. Almási Miklós Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, esszéíró vendégcikke.
Plusz

Szabó T. Anna: „Elkötelezem magam az irodalommal. Mindörökké.”

Egy 1988-ból származó naplórészletet osztott meg néhány nappal ezelőtt közösségi oldalán Szabó T. Anna költő.
Plusz

Hátborzongatóan szép történet áll Bereményi Géza legnépszerűbb dalszövege mögött

A Kossuth-díjas művészt egy rádióműsorban kérdezték halhatatlanságról és a Nagy utazás című számáról, válaszul azonban az egyik legkedveltebb Cseh Tamás-dal, a Csönded vagyok keletkezésének történetét osztotta meg, amelynek versszakaiban valójában párbeszédet folytat egy elhunyt fiúval.
Plusz

Cate Blanchett Virág Emesétől tanult zongorázni a Tár című filmhez

A színésznő egy fiktív női karmestert alakít a Todd Field által rendezett életrajzi filmben. A figura életre keltéséhez karmesteri és zongoratanulmányokat is folytatott, ez utóbbit Virág Emese segítségével.
Zenés színház

Nézze vissza Mundruczó Kornél müncheni Lohengrin-rendezését!

December 3-án mutatta be a Bajor Állami Opera Wagner Lohengrinjét Mundruczó Kornél rendezésében. Az előadást a színház saját streamingfelülete és a BR-Klassik is közvetítette, ahol vissza is nézhető a produkció.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„Az intuíció vezet” – Beszélgetés Tabajdi Ádám orgonaművésszel

Tabajdi Ádám az orgonistavilág sokoldalú alakja. Kívül-belül ismeri a hangszert és irodalmát, gyakornok volt a párizsi Notre-Dame-ban, számos rangos, nemzetközi versenyen szerepelt már sikerrel és előkészületben van egy átiratának kottás kiadása. Az MVM Zrt. jóvoltából Junior Prima Díjjal kitüntetett művész azt is elárulta, mit gondol a versenyekről, és milyen orgonát választana magának.
Klasszikus videó

Három nyelven csendül fel a Csendes éj a Danubia Zenekar és a Máltai Szimfónia videójában

Hátrányos helyzetű gyerekekkel rögzítették a Csendes éj című klasszikus karácsonyi dalt, amely lovári, angol és magyar nyelven csendül fel Lakatos Mónika, Nótár Mary és Takács Nikolas, valamint a Szent Efrém Férfikar közreműködésével.
Klasszikus hír

Elmarad Nina Stemme áriaestje a Müpában

Az intézmény tájékoztatása alapján a világhírű svéd szoprán lemondta december 7-re tervezett Wagner-estjét, így a koncertre szóló jegyeket az intézmény visszaváltja.
Klasszikus ajánló

Kállai Ernő lesz az Anima Musicae vendége

December 9-én egy újabb zseniális művész, Kállai Ernő foglalja el az Anima Musicae kamarazenekar koncertmesteri székét a Nádor Teremben, ahol szólójátékával is megajándékozza a közönséget.
Klasszikus magazin

Egyik húzza a másikat – Almási Miklós bejegyzése

Valami titkos versenyfélének tűnhet az a csoporthatás, ahogy a klasszikus zene korszakos alakjai egymás mellett és által jutottak el a csúcsig. Almási Miklós Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, esszéíró vendégcikke.