Klasszikus

Különleges adásnappal ünnepli névadója születésnapját a Bartók Rádió

2018.03.21. 17:20
Ajánlom
A műsorkészítőkkel is találkozhatnak, akik március 24-én ellátogatnak a Magyar Rádió Márványtermébe és 6-os stúdiójába, a hallgatókat pedig élő műsorfolyammal és zenei vetélkedővel várják.

A Bartók Rádió napját hagyományosan a csatorna névadója, Bartók Béla március 25-i születésnapjához legközelebb eső szombaton rendezik meg. Március 24-én négy ingyenesen látogatható programon vehetnek részt az érdeklődők a Magyar Rádióban, ahol a műsorkészítőkkel is találkozhatnak. A Márványtermben 14 órától a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Képzőjének növendékei lépnek színpadra mások mellett Beethoven, Haydn és Schumann műveivel, 16 órától pedig zenés vetélkedőn vesznek részt tanáraikkal Játssz ma a 6-osban! címmel.

Bartók Béla

Bartók Béla

Az Auer Trió – Fülei Balázs (zongora), Kováts Péter (hegedű), Varga István (gordonka) – koncertjén Haydn C-dúr triója és Beethoven c-moll triója hangzik el, majd a Várallyay Petra Trió – Várallyay Petra (zongora, ének, elektromos hegedű), Berta Zalán (basszusgitár), Szikora Balázs (dob) – ad koncertet a Bartók Rádió napján.

Kvíz: Mennyire ismered Bartók Bélát?

Kapcsolódó

Kvíz: Mennyire ismered Bartók Bélát?

A nevét minden településen utcák és terek viselik, az ő műveit játsszák a kezdő zongoristatanulók és a legnagyobb művészek. De mennyit tudsz róla?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Senki sem pótolható – Maxim Jemeljanyicsev és az Európai Kamarazenekar koncertje Kismartonban

Bravúros beugrással tartották meg a kismartoni Herbstgold Fesztivál koncertjét. A fiatal és igen impulzív karmester, Maxim Jemeljanyicsev sikeresen elterelte a közönség figyelmét arról, hogy igazából valaki helyett áll a színpadon.
Színház

Öt fiatal művész kapott Junior Prima Díjat a színház-, film- és táncművészet területén

Szeptember 21-én tartották az átadóünnepséget, amely során öt harminc év alatti művész eddigi teljesítményét ismerték el Junior Prima Díjjal. A kitüntetettek között színész, rendező, illetve díszlet- és jelmeztervező is van.
Zenés színház

Elhunyt Stephen Gould

A világhírű hőstenor néhány hete jelentette be, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt visszavonul a színpadtól. Halálát a Bayreuthi Ünnepi Játékok tette közzé.
Könyv

„A krimi reneszánszát éli” – Patkó Ágnes és Hidas Bence a Lírástudók vendégei

A napokban jelentek meg első könyveik: a két bűnügyi regényről, a műfaj újjáéledéséről és a lehetséges folytatásokról is beszélgettek a Lírástudók legújabb adásában, amiben a könyvesboltok újdonságai között is segítünk eligazodni.
Színház

Ó kapitány, kapitányom – utolsó bemutatójára készül az Átriumban a Kultúrbrigád

A Holt költők társasága színpadi adaptációjával a társulat a mai oktatási rendszer alapvetői kérdéseire keresi a választ. Az előadás október 14-én debütál Vidovszky György rendezésében. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Orgonaünnep a székesfehérvári evangélikus templomban

2023. szeptember 29. és október 13. között három hangversennyel várják az érdeklődőket az I. Székesfehérvári Orgonaünnepen. A 2019-ben elkészült gyönyörű hangszert három kiváló orgonaművész szólaltatja meg.
Klasszikus kritika

Senki sem pótolható – Maxim Jemeljanyicsev és az Európai Kamarazenekar koncertje Kismartonban

Bravúros beugrással tartották meg a kismartoni Herbstgold Fesztivál koncertjét. A fiatal és igen impulzív karmester, Maxim Jemeljanyicsev sikeresen elterelte a közönség figyelmét arról, hogy igazából valaki helyett áll a színpadon.
Klasszikus ajánló

A szabadság eszménye és Petőfi előtt tiszteleg a Pesti Vigadó hangversenye

Október 6-án Szabadság, szerelem címmel szerveznek koncertet a Pesti Vigadó Dísztermében, az est során Kocsár Balázs dirigálja a Savaria Szimfonikus Zenekart, közreműködik Pál Botond. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 
Klasszikus hír

Tizedik alkalommal rendezik meg a David Popper Nemzetközi Csellóversenyt Várpalotán

2023. október 10-14. között rendezik meg a X. David Popper Nemzetközi Csellóversenyt Várpalotán. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kultúra Fővárosa programsorozatban Várpalota város kiemelt rendezvényeként szerepel a megmérettetés.
Klasszikus beszámoló

A velünk született zene - Beszámoló az UMZE Kamaraegyüttes A zenegén című koncertjéről

Évfordulós koncertekre építi az idei szezont az UMZE Kamaraegyüttes, a kortárs muzsikára specializálódott zenekar elsőként művészeti vezetőjét, Vajda Gergelyt köszöntötte.