Klasszikus

Különleges koncertpárral indítja új évadát a Zeneakadémia

2020.08.06. 14:25
Ajánlom
A Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar közös hangversenyén a Kossuth-díjas Balázs János szólójával hallható Rahmanyinov összes zongoraversenye és a virtuóz Paganini-variációk augusztus 18-án és 19-én a Nagyteremben. A vendégkarmester a kanadai Charles Olivieri-Munroe lesz.

A koncerthelyszínek közül elsőként a Zeneakadémia kezdi az új évadot az együttessel közös szervezésben megvalósított minisorozattal. Az első esten az 1. (fisz-moll) és a 2. (c-moll) zongoraverseny fogja közre a Rapszódia egy Paganini-témára című kompozíciót, a másodikon pedig sorrendben a 4. (g-moll) és 3. (d-moll) versenymű hangzik el.

A sorozat egyediségét Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész a világon egyedülálló vállalkozása adja. Míg Beethoven öt zongoraversenyét számos szólista repertoáron tartotta és tartja, Rahmanyinov négy hasonló műve és a zongoraversenynek tekinthető, briliáns Papagini-variációk mindegyikének előadásával csak kevés zongorista dicsekedhet. Ennek oka nagyrészt az, hogy technikailag rendkívül nehéz, eközben érzelmekben nagyon mély és összetett zenei művekről van szó, és kihívást jelent a ritmika bonyolultsága, a szólista és a zenekar együttműködésének nehézsége is.

20201221_Concerto_BalazsJanosIMG_0143b_Raffay_Zs-124639.jpg

Balázs János (Fotó/Forrás: Raffay Zsófia /Zeneakadémia)

„Rahmanyinovnak minden felvételét érdemes meghallgatni és újrahallgatni, mert egyéniség volt"

– említette egy interjújában a néhai Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikusok korábbi fő-zeneigazgatója, aki szívügyének tekintette a Rahmanyinov-életmű népszerűsítését, és a teljes sorozatból jelentős, máig etalonnak számító felvételt is készített.

A koncert szervezésénél fontos szempont volt, hogy az orosz zeneszerző műveit olyan szólista játssza, aki szintén a Zeneakadémia tanára, és aki a legmagasabb nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő minőséget nyújt. Az NFZ szintén nagy gondot fordít Rahmanyinov tiszteletének ápolására, műveinek népszerűsítésére, hiszen számtalanszor műsorra tűzték már a szerző zongoraversenyeit.

A koncertek karmestere, Charles Olivieri-Munroe máltai születésű, majd Kanadában nevelkedett, ahol Boris Berlin irányítása alatt a patinás Királyi Zeneakadémián (Royal Conservatory of Music), illetve a Torontói Egyetemen tanult. 1992-es diplomázása után számos versenyt megnyert, nemzetközi karrierje a 2000-ben indult. Jelenleg a Krakkói Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője és első karmestere, eközben több rangos együttessel lép fel évadról évadra a világ különböző pontjain.

A közönség biztonsága érdekében szeptember végéig egy koncerten legfeljebb ötszázan vehetnek részt, a Nagyteremben ez mintegy félházas telítettséget jelent. A közönségforgalmi területeken a maszkviselés kötelező, a koncertteremben pedig ajánlott.

Fejléckép: Charles Olivieri-Munroe (forrás: Zeneakadémia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyolc óra hosszúságú barokk operát mutatnak be Innsbruckban

Antonio Cesti Il pomo d’oro című darabja annyira terjedelmes, hogy két estére bontva látható az idén ötvenéves Innsbrucki Régizenei Fesztivál műsorán. A produkcióban egy magyar énekes is közreműködik.
Zenés színház

Szaszák Zsolt: „Nem játszom az operettet, hanem jelen vagyok benne”

Szaszák Zsoltot két alkalommal, a Fekete tyúk és a Gül baba című előadásban is láthatja a közönség idén nyáron a Benczúr Kert színpadán. Az énekes-színésszel egyebek mellett arról beszélgettünk, milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagítják ezek a produkciók őt és a közönséget.
Színház

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Vizuál

Rév Marcellt ismét Emmy-díjra jelölték

A magyar alkotót 2021 és 2022 után ismét az Eufóriában végzett munkájáért jelölték. A 78. Emmy-gála legnagyobb favoritja a Vészhelyzet Pittsbourghben című orvosi drámasorozat.
Plusz

A Művészetek Völgye rejtett zenei kincsei – udvarok, ahol a legnagyobb felfedezések várnak

A Művészetek Völgye mindig is többet jelentett a nagyszínpadok koncertjeinél. Megnézzük mit tartogatnak július 24. és augusztus 2 között a fesztivál valódi varázsát adó eldugott udvarok.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Minden eddiginél ambiciózusabb koncertkínálattal tér vissza a MiraTone Fesztivál

Nyolcadik alkalommal tölti meg zenével Budapestet a Miranda Liu hegedűművész által alapított MiraTone Fesztivál és Akadémia, amely augusztus 22. és 30. között várja a klasszikus zene szerelmeseit.
Klasszikus hír

Hegedűművészek számára hirdet próbajátékot a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Augusztus elejéig várják azon szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező vagy tanulmányaikat folytató művészek jelentkezését, akik szimfonikus zenekari tapasztalattal rendelkeznek. A próbajátékra szeptember 4-én kerül sor.
Klasszikus hír

Váratlan visszhangja lett a Kossuth Rádió leállásának a klasszikus zenei életben

A népszerű brit rádióadó, a Classic FM is beszámolt a magyar közmédiát érintő fejleményekről, miközben a neves brit szakíró, Norman Lebrecht is arról tudósított, hogy a Bartók Rádiónak egymillióval több hallgatója lehet.
Klasszikus ajánló

Régizene korhű környezetben – Haydneum-koncertek Eszterházán

Július 10. és augusztus 1. között négy nyári hétvégén ismét életre kel a „magyar Versailles”. A Haydneum összesen nyolc korhű hangszeres koncerttel várja közönségét a fertődi Esterházy-kastély lenyűgöző Apolló-termében.
Klasszikus ajánló

A Danubia Zenekar koncertjén a klasszikus zene most közös játékká válik – beszélgetés Hámori Mátéval

A Danubia Zenekar a Benczúr Kerti Esték sorozat keretében ezúttal interaktív koncerttel várja a közönséget július 7-én. A Klasszikus kedvencek – Vox Populi című esten ezúttal ugyanis a dirigens és a zenekar helyett a közönség dönt a műsorról.