Klasszikus

Kulturális fesztivál a Parlament előtt

2005.07.07. 00:00
Ajánlom
Második alkalommal rendezik meg a Budapesti Tér-Film-Zene Fesztivált a Parlament előtt, a Kossuth téren július 8-tól augusztus 7-ig. Az ingyenesen látogatható, igényes szórakozást nyújtó rendezvény programját Szinetár Miklós, a Magyar Állami Operaház nemrég leköszönt intendáns-főigazgatójának művészeti tanácsai alapján állították össze.

A fesztivált a Bécsben már tizennégy éve sikeresen működő Bécsi Filmfesztivál alapján rendezik meg. A szervezők arra törekednek, hogy az igényes környezet, a kényelmes székek, valamint a minőségi gasztronómiai ellátás mellett az alkalmazott technikai eszközök is megfelelően magas színvonalúak legyenek. A kivetítők, amelyek a legmodernebb technológiát képviselik, nappali fényviszonyok közötti vetítésre is alkalmasak.

A fesztivál programján klasszikus zenei és balettfilmek, televíziós színházi előadások és régi magyar filmek szerepelnek. Idén új elemként színházi dal- és táncjátékok, operett-előadások és jazz-programok is színesítik a választékot, esténként 22:00 órától pedig élő zongorakísérettel ellátott némafilmeket láthatnak az érdeklődők.

A komolyzene-barátok számára különösen érdekesnek ígérkezik az a sorozat, amelynek keretében Beethoven összes szimfóniáját levetítik majd Herbert von Karajan, illetve Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével. Szombatonként pedig – a heti műsorrendtől eltérően – 19:00 órakor magyarországi premierként egy-egy operafilm lesz látható: a Don Carlos, a Don Giovanni, a Falstaff és a Rózsalovag.

A Parlament előtt ezerötszáz kényelmes ülőhely, valamint a Kárpátia Étterem által üzemeltetett vendéglátó pavilonok várják a filmrajongókat. A szervezők gondoskodunk a kismamákról is – részükre külön pavilont biztosítanak, hogy babájukat elláthassák –, valamint a kerékpárral érkezőknek biztonságos biciklitárolót bocsátanak rendelkezésükre. Állandó mentőszolgálat, idegen nyelveket beszélő hostessek, mozgáskorlátozottak igényeit is kielégítő szociális létesítmények és biztonsági szolgálat gondoskodik a Fesztivál gördülékeny menetéről.

A részletes program és további információk az alábbi honlapon olvashatók.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Színház

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Tánc

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Klasszikus hír

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Klasszikus ajánló

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus ajánló

Tavaszi tobzódás a romantikában – Farkas Gábor lép fel a Budapesti Vonósokkal

A koncerten egy korai, de meglepően érett Mendelssohn-darab mellett Anton Arenszkij és Anton Webern romantikus ihletésű művei hangoznak el, április 4-én a Zeneakadémia Solti Termében.
Klasszikus beszámoló

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.