Klasszikus

Kurtág György Grawemeyer-díjas

2005.12.07. 00:00
Ajánlom
Az amerikai Louisville Egyetem által évente odaítélt rangos Grawemeyer-díjat 2006-ban Kurtág György kapja …concertante… (op. 42) című művéért.

A szólóhegedűre, szólóbrácsára és zenekarra írt művet a koppenhágai Leonie Sonning Alapítvány rendelte. A Michael Schonwandt által vezényelt 2003-as ősbemutató óta számos országban előadták a majd’ félórás darabot, idén június 17-én Hiromi Kikuchi (hegedű) és Ken Hakii (brácsa), a mű két címzettjének szólójával a Földvári Napok keretében Magyarországon is.

Az H. Charles Grawemeyer által 1984-ben alapított, kétszázezer dollár értékű díjat minden évben öt kategóriában adják ki (zenemű, oktatás, vallás, pszichológia, a világ jobbításáért). Az elmúlt húsz év során olyan zeneszerzők részesültek az elismerésben, mint Ligeti György, John Adams, Thomas Ades, Harrison Birtwistle, Kaija Saariaho, Pierre Boulez, Toru Takemitsu, Tan Dun, Aaron Jay Kernis vagy Krzysztof Penderecki.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ez a Mahlert hallgató macska az új netes kedvencünk

Mahler IX. szimfóniájának zárótétele csupa szenvedély, és ezt a négylábúak is átérzik. Ez derül ki ebből a videóból.
Vizuál

Meghalt Andy Vajna

A filmipari kormánybiztos hosszú betegség után hunyt el.
Klasszikus

Rangos nemzetközi díjat kapott Várjon Dénesék lemeze

Várjon Dénesé mellett Bartók-művek felvételeit is díjazta a rangos ICMA zsűrije.
Tánc

Carlos Acosta balettigazgató lett

A kubai utcagyerekből generációja egyik legkiemelkedőbb művészévé avanzsált táncost választották a Birmingam Royal Ballet új balettigazgatójának.
Vizuál

Társadalmi, politikai kérdéseket feszegetnek a 69. Berlinale versenyfilmjei

Összeállt a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) versenyprogramja, az Oscar-díjas francia színésznő, Juliette Binoche vezette zsűrinek 17 alkotás közül kell kiválasztania a legjobbat. A magyar filmet Mészáros Márta, Buda Flóra Anna, Tóth Luca és Tasnádi Zsófia képviseli.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus nagybőgő

Ez a nagybőgő elfér egy kézitáskában

A nagybőgősnek soha nem könnyű dolog az utazás, ezen segít a TravelBass nevű olasz cég. Persze egy kis trükk van a dologban.
Klasszikus macska

Ez a Mahlert hallgató macska az új netes kedvencünk

Mahler IX. szimfóniájának zárótétele csupa szenvedély, és ezt a négylábúak is átérzik. Ez derül ki ebből a videóból.
Klasszikus icma

Rangos nemzetközi díjat kapott Várjon Dénesék lemeze

Várjon Dénesé mellett Bartók-művek felvételeit is díjazta a rangos ICMA zsűrije.
Klasszikus virtuózok

Plácido Domingo koncertjén álló tapsot kaptak a Virtuózok

A legendás tenor Gertler Teóval, Abouzahra Amirával és Abouzahra Mariammal lépett fel Dániában. A kis virtuózok álló ovációt kaptak, és hatalmas motivációt az előttük álló feladatokhoz.
Klasszikus hír

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.