Klasszikus

Kurtág György londoni ünneplése

2013.12.03. 17:04
Ajánlom
Lenyűgöző koncerttel kápráztatta el a közönséget Kurtág György Londonban, ahol a Royal Philharmonic Society (Királyi Filharmóniai Társaság) Aranymedáljával tüntették ki.

Kurtág György az 1920-as években született zeneszerzők legendás nemzedékéhez tartozik, akik a háború után új irányokba terelték a zenét - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában. A 20-21. század zenei életére jelentős befolyást gyakorló, jelenleg Franciaországban élő, nyolcvanhét éves zeneszerző egészségi állapota miatt nem szívesen utazik, ezúttal azonban kivételt tett, és feleségével, Kurtág Mártával együtt Londonba utazott, hogy átvegye a kétszáz éve alapított londoni Royal Philharmonic Society Aranymedálját, és csodálatos koncerttel örvendeztesse meg a Queen Elizabeth Hall közönségét. A házaspár repertoárján többek közt a Játékok című sorozatból összeválogatott darabok szerepeltek. A vasárnapi koncert fényét emelte Hiromi Kikuchi lenyűgöző hegedűjátéka is.

A The Daily Telegraph cikkírója szerint Kurtágék játékát áthatotta a bölcsesség és élettapasztalat, olyan érzést keltve, mintha a több mint hatvan évnyi közös zenélés egyetlen pillanatba sűrűsödött volna össze. A hagyományos hangversenyzongora helyett a pár egy átalakított pianínón játszott, amelyből természetfeletti eleganciával és tisztasággal emelkedtek a magasba a hangok. Az RPS Aranymedálját John Gilhooly, a társaság elnöke adta át Kurtágnak. "Nem vagyok a szavak embere" - mondta mentegetőzve a zeneszerző, majd köszönetképpen feleségével Mozart-ráadást játszottak.

Az Aranymedált 1870-ben alapították Ludwig van Beethoven születésének századik évfordulóján, emlékeztetve arra, hogy a társaság rendelte meg Beethoventől a 9. szimfóniát. Olyan kimagasló zenei alkotó személyiségek nyerték eddig, mint Brahms, Britten, Sibelius, Walton, Prokofjev, Rahmanyinov, Richard Strauss, Stravinsky, Delius, Elgar, Vaughan Williams, Lutosławski, Ligeti, Messiaen, Henri Dutilleux és Elliott Carter.

A nemzetközi zeneélet egyik legrangosabb kitüntetésének másik idei díjazottja Schiff András zongoraművész, aki december 21-én veszi át az elismerést a brit fővárosban.

A Telegraph cikke itt olvasható: http://www.telegraph.co.uk/culture/music/classicalmusic/10488557/Kurtag-Celebration-Southbank-Centre-review.html

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!
Zenés színház

Az Operett új vezetése bemutatta új évadát

A 2019/20-as évad legfontosabb bemutatója a Csárdáskirálynő lesz, de Mohács tragédiája is megjelenik egy új rockmusicalben.
Színház

“Kasszasiker” az Átriumban!

Új bemutatóra készül az Átrium, a Kasszasiker című vígjátékát június 17-én mutatja be színház.
Vizuál

Hosszú taps fogadta az Egy férfi és egy nő újabb folytatását Cannes-ban

Hatalmas sikerrel vetítette Claude Lelouch több mint fél évszázados Oscar-díjas filmjének újabb folytatását a Cannes-i filmfesztivál. Az Egy élet legszebb évei című film főszereplői ezúttal is Jean-Louis Trintignant és Anouk Aimée. 
Tánc

A kiégett szerelemmel szembesít az izraeliek könyörtelen táncelőadása

Sharon Eyal legújabb koreográfiájában, a Love Chapter 2-ban azt az élményt foglalja táncba, amikor a szerelem már csak egy „utóbetegség, miután már minden elveszett”. Az előadás három alkalommal látható a Trafóban május 24. és 26. között.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus bonn

700 apró Beethoven-szoborral ünnepel Bonn városa az évfordulón

Hétszáz mosolygó Beethoven-szobrot tervezett Ottmar Hörl a zeneszerző születésének 250. évfordulójára.
Klasszikus interjú

Koltai Katalin feltalált egy új eszközt a gitárhoz, hogy el tudja játszani Bartók műveit is

De nemcsak Bartók, hanem a 20-21. századi zene egészen új repertoárja tárul fel Koltai Katalin új találmányának, az egyhúros kapodaszternek köszönhetően.
Klasszikus tévé

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!
Klasszikus gyerek

Hogyan érzi magát egy diák, ha elmegy a Zeneakadémiára?

Régi panasz, hogy a fiatalok nem járnak klasszikus zenei hangversenyre. A problémáról eddig mindenkit megkérdeztek már, csak épp a gyerekeket nem. Most ők mondják el, hogyan éltek meg egy koncertet.
Klasszikus ajánló

Válogatás az Óbudai Társaskör programjaiból

Felolvasószínház, Seress Rezső-est, filmzenei és születésnapi koncertek –  az évad végén is műfaji sokszínűség várja a vendégeket az Óbudai Társaskörben.