Klasszikus

Kurtág György magas elismerésben részesült

2005.11.28. 00:00
Ajánlom
Kurtág György magyar zeneszerzőt a 2006. év zeneszerzői Grawemeyer-díjával tüntette ki az Egyesült Államok Louisville-i Egyeteme "Concertante hegedűre, altkürtre és nagy zenekarra, opus 42." című alkotásáért.

A művet Kurtág a koppenhágai Leonie Sonning Alapítvány megrendelésére szerezte és premierje 2003-ben volt a Dán Rádió Zenekarának előadásában. Azóta Európában, Japánban és az Egyesült Államokban adták elő a 26 perces, zenekarra és szóló hangszerekre komponált darabot, amely a beszámolók szerint szokatlanul nagy létszámú zenekart kíván, s amelynek szólóit a zeneszerző Hiromi Kikucsi és Ken Hakii hegedűművészek számára írta, s ők is adták elő. A 20. alkalommal odaítélt Grawemeyer zeneszerzői díjra 145 kompozíciót neveztek be a világ minden részéből.

Az évente összesen egy millió - egyenként 200 000 - dollárral jutalmazott díjakat zeneszerzés, oktatás, pszichológia, a világ jobbá téltelére szolgáló elgondolások és vallási témák területén ítélik oda. Az Alapítványt létrehozó Charles Grawemeyer egyetemi diplomával rendelkező iparos és vállalkozó célja az volt, hogy évente jutalmazzák a tudományok, a művészetek és a humanitás területén született kiváló alkotásokat.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Plusz

Ilyet még nem hallottál: hódít a mongol torokének metál

Nem a hörgős metálról van szó, hanem tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadott heavy metálról, aminek hirtelen rengeteg rajongója akadt világszerte.
Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus virtuózok

Plácido Domingo koncertjén álló tapsot kaptak a Virtuózok

A legendás tenor Gertler Teóval, Abouzahra Amirával és Abouzahra Mariammal lépett fel Dániában. A kis virtuózok álló ovációt kaptak, és hatalmas motivációt az előttük álló feladatokhoz.
Klasszikus hír

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Klasszikus videó

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus ajánló

Adj hangot a térnek és a télnek!

Második alkalommal rendezik meg február 9-én a nagy népszerűségnek örvendő nyárindító fesztivál téli változatát, a Kórusok Téli Éjszakáját.  Tekintettel az időjárásra, a szabadtéri helyszínek helyett ezúttal a barátságos hangulatú MagNet Közösségi Ház ad otthont az eseménynek.
Klasszikus üvegplafon

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?