Életútjának felületes ismeretében is csudálatos, hogy ma is mily gyermekin tiszta, kerekedett szemmel tud ráhökkenni és -döbbenni az ember butaságokra és hitványságokra. A javíthatatlan jó emberek közé tartozik ő is. Ami nem jelenti persze azt, hogy mindig mindenki számára könnyen elviselhető. Nem hibátlan ő sem, csak jó. Hibátlanul jó.

Életének első húsz évében több regényre valót élt. Azóta egyet él.

Esztergomban született, nem Kurtág néven, persze, de a Márta stimmel. Édesapja mérnök volt, az Állami Építészeti Hivatal magas rangú tisztségviselője. Polgári jómódban, békében, biztonságban teltek Márta gyermekévei. Négy évet tanult a helyi zsidóknál, hatot a helyi katolikusoknál, majd mikor apját Debrecenbe helyezték át, az ottani Szveticsnek is növendéke lett. Zenei tanulmányait Esztergomban Brenner Juliskánál kezdte, aki Liszt-növendéknek a növendéke volt, majd Debrecenben folytatta Baranyi Jánosnál, egészen addig, míg ez a nagyszerű muzsikus, s mellesleg gyönyörű, nagydarab magyar ember zsidónak nem minősíttetett, és – egyelőre csak a katedráról – el nem távolíttatott... Márta visszahurcolkodott Esztergomba, onnan járt be szombatonként órára Kósa Györgyhöz Budára a Mészáros utca 2.-be. Itt zenei élet zajlott, de ez is csak addig, amíg Kósát be nem hívták munkaszolgálatra, szobrász feleségét és fotográfus lányát pedig meg nem ölték a nyilasok 1945 januárjában, mikor már Pest szabad volt.

Márta szüleit Auschwitzba vitték, bátyját Borból hazafelé terelvén Radnóti mellől lőtték tarkón Cservenykánál a magyar vitézek.

Ő a párkányi és pesti cionisták segedelmének köszönhetően megmaradt gyermektársaival gyalog megjárva – a` la Valahol Erurópában – Hódmezővásárhelyt, Rimaszombatot és Temesvárt.

A fölszabadulás után Antal István növendéke lett, akivel egy házban is lakott, s akihez, mikor ő éppen ott volt, 1946-ban beállított egy félszeg, keszeg, dadogó zeneakadémista vacsorálni. Valami Kurtág nevezetű. Azóta tart Márta utolsó regénye, a négykezes. Persze szép szólókoncertek is estek, és volt sok-sok tanítás a Bartók szakiskolában, kicsit Pécsett, majd a Semmelweis utcában, a főiskolán, de azért a fővonal persze Kurtág, akivel együtt csinálták végig ezt a hogyishívjákot, szóval az egészet.

A Műnek alárendelt, gyönyörű, összenőtt élet az övék, aminek még muszáj soká, nagyon soká tartania, mert nem magánélet ez, hanem nagyon sokaké, sokunké szerte a világon.