Klasszikus

Kurtág Mártára emlékezik a New York Times

2019.10.28. 16:10
Ajánlom
A napokban, 92 esztendős korában elhunyt Kurtág Mártát méltatta a New York Times hétfői melléklete.

A Kurtág-házaspárról készült fényképekkel és Kurtág Márta egyik fiatalkori fotójával kiegészített féloldalnyi cikk nemcsak méltatta, hanem elemezte is Kurtág Márta munkásságát. A szerző, David Allen legendásnak nevezte az elhunyt művészt, és kiemelte a magyar zenei életben játszott, zeneoktatóként is kiemelkedő – az amerikai lap szerint döntő – szerepét. Megjegyezte, hogy bár zongoraművészként jelentős szólókarriert is magáénak tudhatott, minden elért eredményét maga is a Kurtág Györggyel 1947-ben kötött házasságának tulajdonította. „Már a kezdet kezdetén György és én a repertoárt is felosztottuk magunk között. Ha én Schumann fisz-moll zongoraszonátáját játszottam, akkor ő a g-moll zongoraszonátát adta elő” – idézte a lap az elhunyt művészt. Az emlékező cikk felidézte Kurtág György a New York Timesnak korábban adott egyik interjúját is, amelyben a zeneszerző-zongoraművész a Végjáték című, Samuel Beckett drámája milánói bemutatója alkalmából 2018-ban nyilatkozott a hitveséről is. „Nemcsak a hangszereléshez adott tanácsokat, hanem lényegében részt vett a komponálásban is” – fogalmazott akkor Kurtág György.

„Ez a mi végjátékunk” – Új operájáról beszélt Kurtág György

Kapcsolódó

„Ez a mi végjátékunk” – Új operájáról beszélt Kurtág György

Hamarosan bemutatják Kurtág György első operáját, a Samuel Beckett-dráma alapján készült Végjátékot. Ebből az alkalomból a New York Times portrét közölt a 92 éves zeneszerzőről.

„Csodálói szerint Kurtág muzsikája valamiképpen mindig tükrözte (Kurtág Márta) hatását” – fogalmazott a cikkíró. Felidézte Ucsida Micuko japán zongoraművész szavait is, aki 2017-ben, amikor a Kurtág-házaspárt a Franco Buitoni-díjra jelölte, úgy fogalmazott: Kurtág zenéjében „kiteljesedik az egymás iránt érzett mély szeretetük. (...) A zenét együtt élik”.

View this post on Instagram

A post shared by Peter Eötvös Foundation (@petereotvosfoundation) on

„Úgy érezted magad, mintha egy bensőséges családi ügybe nyertél volna bepillantást. A Kurtág-házaspár egymásra mosolygott és hagyta, hogy a zene magával ragadja őket, láthatóan megfeledkezve arról, hogy a koncertteremben zeneimádók követték őket” – idézte az amerikai napilap a New Yorker 2006-ban, Kurtágék egyik amerikai fellépése után megjelent méltatást is.

A New York Times részletesen bemutatta az esztergomi születésű Kurtág Márta életútját, tanulmányait, karrierjének egyes epizódjait is.

 

A fejléckép Marjai Judit munkája. 

„Igazi Angyal volt” – Emlékezések Kurtág Mártára

Kapcsolódó

„Igazi Angyal volt” – Emlékezések Kurtág Mártára

Fischer Iván és Keller András a Slipped Disc hasábjain búcsúztak a múlt héten elhunyt zongoraművésznőtől, Kurtág György alkotótársától.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A világ alulnézetből – Interjú Vásáry Tamással

Mi motiválja a Nemzet Művészét túl a kilencvenen? Erről kérdeztük a zongoraművész-karmestert, a Magyar Művészet Akadémia rendes tagját, akivel a családi minták és a kicsorduló könnyek is szóba kerültek.
Könyv

Tízezer ingyenes Borbély Szilárd-kötetet vehetnek át a diákok

A 2014-ben elhunyt művész hatvanadik születésnapjára készült válogatáskötetet szeptember 28-tól vehetik át az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők. 
Klasszikus

„A természetem részévé vált a hangszerem” – Botvay Károly gordonkaművész a soproni öntevékeny polgári világról, a megsérült csellóról és az ismétlődő frázisokról

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Botvay Károly Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész, akivel ebből az alkalomból beszélgettünk.
Zenés színház

Donizetti-vígoperát láthatnak az iskolások az Eiffel Műhelyházban

A zeneszerző egyfelvonásos vígoperáját a Lázár Ervin Program részeként az általános iskola 8. osztályos diákjai számára hirdette meg a Magyar Állami Operaház. Az előadás szeptember 30-án 17.00 órakor a nagyközönség előtt is debütál.
Klasszikus

Három korszak, három művész, három hangszer – a Trio Energico kamaraestje a Zeneakadémián

Szeptember 27-én a Solti Teremben ad koncertet a Trio Energico, a három fiatal kamaramuzsikus a bécsi klasszicizmus és a romantika korának alapdarabjai mellett egy fájdalmasan szép modern alkotást is játszik.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Balogh Máté vokális művei csendülnek fel a Pax et Bonum Kamarakórus előadásában

Az itthon és nemzetközi viszonylatban is elismert, fiatal komponista lesz a Magyar Zene Háza „Szerzők? Jelen!” című koncertsorozatának soron következő részének vendége október 4-én.
Klasszikus hír

Megújult épületben kezdi a 2023/24-es évadot a Szent István Filharmonikusok

A 2024-ben megalapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő együttes épületbejárással egybekötött sajtóeseményen jelentette be új évadát, amelynek során a jól ismert sorozatok mellett új, kamarazenei bérlet is várja a közönséget.
Klasszikus interjú

Lélek és hitelesség a muzsikálásban – Keller András és Pierre-Laurent Aimard a Concerto Budapest turnéja kapcsán

Szeptember közepén nagy sikerű koncertsorozatot adott a Concerto Budapest az Egyesült Királyságban és Írországban. A turné zárópontján Keller András karmester és Pierre-Laurent Aimard zongoraművész osztotta meg velünk gondolatait.
Klasszikus interjú

A világ alulnézetből – Interjú Vásáry Tamással

Mi motiválja a Nemzet Művészét túl a kilencvenen? Erről kérdeztük a zongoraművész-karmestert, a Magyar Művészet Akadémia rendes tagját, akivel a családi minták és a kicsorduló könnyek is szóba kerültek.
Klasszikus ajánló

Amerikai minimalizmus magyar nézőpontból – kötet jelent meg a 180-as Csoportról

A hiánypótló alkotást Dargay Marcell hangsúlyosan zeneszerzői nézőpontból írta meg, fókuszában az experimentális művészcsoport alkotásainak elemzése áll.