Klasszikus

Lajkó István nyerte az idei Földes Andor zongoraversenyt

2002.11.19. 00:00
Megosztom
Szerda este hét órától, a Thália Színházban rendezik meg a kilencedik Földes Andor zongoraverseny díjkiosztó gálakoncertjét. A versenyt – amelynek a Magyar Hírlap kezdettől főtámogatója és társrendezője – idén Lajkó István nyerte, a második helyen Báll Dávid, a harmadikon Gábor-Nagy Nóra végzett. A díjakat Földes Andor özvegye adja át a fiatal tehetségeknek.

A versenyen – az elmúlt évekhez hasonlóan – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem növendékei vehettek részt. A verseny programjában Scarlatti, Mozart, Beethoven, Schubert, Schumann és Bartók, valamint Földes Andor kompozíciói szerepeltek. Idén tízen jelentkeztek, s közülük öten – Báll Dávid, Gábor-Nagy Nóra, Lajkó István, Monostori Gábor, Vékes Erzsébet – kerültek be a múlt hétvégén lezajlott döntőbe. A zsűri elnöke Duffek Mihály, a Debreceni Egyetem konzervatóriumának igazgatója volt; a testület munkájában részt vett Falvai Sándor, a Zeneakadémia rektora, Ujfalussy József akadémikus, Prunyi Ilona és Nagy Péter zongoraművész. A zsűri végül Lajkó István produkcióját ítélte a legjobbnak, a második helyet Báll Dávid, a harmadik helyezést pedig Gábor-Nagy Nóra szerezte meg. A három győztes ma este, a Thália Színházban Földes Andornétól veheti át a verseny értékes díjait, majd rövid koncertet is adnak Bartók, Kodály, Chopin, Balakirev és Földes Andor műveiből.
Földes Andor (1913–1992) a múlt század egyik legjelentősebb, világszerte elismert zongoraművésze volt. Csodagyerekként, a húszas évek elején tűnt fel a magyar zeneéletben, s hamarosan már Mozart-zongoraversenyt játszott a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának közreműködésével. A Zeneakadémián Dohnányi Ernő mesteriskolájának növendéke volt, a harmincas években bejárta egész Európát, majd 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált. Meghatározó szerepet játszott a nemcsak példaképként, de atyai jó barátként is tisztelt Bartók Béla kompozíciói, elsősorban a három zongoraverseny nemzetközi megismertetésében. A háború után visszatért Európába: előbb Saarbrückenben volt zeneakadémiai professzor, majd 1961-től haláláig Svájcban élt, de közben továbbra is világszerte koncertezett. Zenepedagógiai tevékenysége is jelentős: Keys to the Keyboard című metodikai könyvét húsz nyelvre fordították le. Lemezfelvételeivel jó néhány díjat nyert, s ezek még 1992-ben bekövetkezett halála után is sorozatban jelennek meg, digitálisan korszerűsített kiadásban. Legutóbbi albuma – Bartók kompozícióiból – alig néhány hete jelent meg a Hungaroton gondozásában.
Röviddel Földes Andor halála után létrejött a nevét viselő alapítvány, amelynek egyik legfontosabb tevékenysége a Budapesten évről évre megrendezésre kerülő Földes Andor zongoraverseny koordinálása, anyagi feltételeinek biztosítása. A zongoraversenynek kezdettől, vagyis 1994 óta főtámogatója és társrendezője a Magyar Hírlap.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Könyv

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Színház

Az SZFE rektora kezdeményezi a lemondását

A HVG-hez eljutott felvétel tanúsága szerint Sepsi Enikő az egyetem tanévnyitóján bejelentette: kezdeményezi a rektori megbízása lezárásáról szóló egyeztetést.
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Klasszikus hír

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Klasszikus lapszemle

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Klasszikus gyász

Elhunyt Aldobolyi Nagy György zeneszerző-karmester

Az egri Gárdonyi Géza Színház egykori zenei vezetőjét, akinek nevéhez számos film- és színházi zene kötődött, nyolcvanhét éves korában érte a halál.
Klasszikus ajánló

Húsz év, ezernyi találkozás – jubileumát ünnepli az Ars Sacra Fesztivál

Húsz év után ugyanazzal az üzenettel fordulnak a közönséghez, mint amellyel útjára indították az Ars Sacra Fesztivált: „Reményt és jövőt adok nektek.” (Jer 29,11) A jubileumi, fesztivált szeptember 12–20. között rendezik meg.