Klasszikus

Lájkszámot a vérképleletbe

2021.10.26. 14:55
Ajánlom
A Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének vezetője. Szólistaként megfordult Európa rangos koncerttermeiben, bemutatkozott Tokióban, Moszkvában, New Yorkban; turnézott Indiában; Vietnámban pedig az első magyar muzsikus volt, aki megszólaltatta Bartók műveit. A Liszt-díjas zongoraművésszel, Fülei Balázzsal, Liszt Ferenc születésének napján, október 22-én beszélgettünk.

Szereted az interjúszituációt?

Igen. Szeretem, ha kérdeznek, és szeretek válaszolni – ebben pont annyi exhibicionizmus van, amennyi a színpadhoz kell. És ahány beszélgetés, annyiféle, mindig érdekel, milyen irányt vesz. 

Az utóbbi hetekben két olyan beszélgetésben volt részem, amikor a művészek szóba hozták a marketinget. Meglepett, hogy ilyen húsbavágóan érinti ez a kérdéskör a zenei élet szereplőit, ráadásul más-más nézőpontokat említenek. Téged is foglalkoztat?

Elsődlegesen nem, de gyakorlatilag azt éljük ma már, hogy a koncert ürügy a plakátozásra. Amiről nincs plakát, az az esemény nem létezik. Arra nem mennek el az emberek. Kicsit olyan ez, mint amikor földszinti, udvari lakásban laktam egy gangos házban, és

a szomszéd néni addig üvöltözött velem a gyakorlás miatt, amíg meg nem látott a tévében. Azután hirtelen szívélyesen kezdett üdvözölni.

Ilyesmi történik nagyban. Ha van plakát és felugró ablak, akkor látnak. Aki pedig nem látszik, az nem létezik. És hát a lájkokról még nem is beszéltem. Ma már a vérképleletbe lehetne illeszteni, hogy a lájkok száma ennyi és ennyi, és egy határérték alatt az ember nem művész. Bizonyos szám fölött viszont sztár.

Mintha nem nagyon lehetne kimaradni ebből. 

Idősebb művészkollégáimnál két utat látok: a java morog, és azt mondja, hogy régen nem így volt, a többi közönyösen elfogadja. Szerintem dinamikusan kell változni a mai világban. Nem úgy értem, hogy le kell nyelni dolgokat, hanem figyelgetni. Mert másnap már nem arra kelünk, amivel este lefeküdtünk. És annak van előnye, aki már előző este vizionálja, hogy mi fog történni másnap. 

Bstudio-007-114115.jpg

Fülei Balázs (Fotó/Forrás: Déber Gábor / Óbudai Társaskör)

Kell, hogy egy művész a zenén túl is kommunikáljon a közönséggel? Van, aki a gyerekéről is tudósít, más pedig tabusítja a magánszféráját. Esetedben hol a határ? 

Ez ízlés kérdése. Van, aki reklámra használja a teljes magánéletét, egészen addig, hogy hol pecázott, mit főzött, épp hol fürdik a gyerekével a tengerben. Engem ez nem érdekel. Most idejöttünk, kérdezel, én szívesen válaszolok, de ez egészen más, mint amikor valaki saját magáról oszt meg nemkívánatosabbnál nemkívánatosabb információkat. Bár tény, hogy ez manapság figyelmet generál. Ez egy drog. És egyre nő a kereslet a másik oldalon:

minél inkább nincs valakinek saját élete, annál inkább fog másokéban turkálni.

Az én magánéletem nem tartozik a szakmához, de persze nem titok: családos ember vagyok, és aktív pörgésben élünk. 

Most találkozunk először, és az egyeztetés során az volt az első benyomásom rólad, hogy igazi kamarapartner vagy, de vezető egyéniség is, aki meghatározza a hangnemet, a tempót, miközben villámgyorsan felméri, ki áll a másik oldalon, azaz hogy alkalmas-e, amit diktál. Az emberi viszonyaidban mennyire hagyatkozol a megérzéseidre, értékítéletedre? 

Tisztelem a szakértelmet, és mindenkinek elismerem a munkáját, aki nem kamuzik. Egy pillanatból kiderül számomra, hogy ki az, aki rokonszenves, és ki az, akivel nem futok felesleges tiszteletköröket. Főleg érdekből nem. Nincs sok barátom, de azok igaziak.

A felületes kapcsolódások mindenféle színjátékon és hazugságon alapulnak, ezektől ösztönösen távol tartom magam.

Persze amikor az embernek saját családja lesz, új fejezet kezdődik, megváltozik a látószöge, és mindazok a kapcsolatok, amelyek addig nagyon intenzívek voltak, könnyen meglazulnak, mert egyszerűen változik a fontossági sorrend és az időbeosztás.  

Akkor most mondom a második benyomásomat: olyan művész vagy, aki négy lovat is megül egyszerre. Tanszékvezető vagy a Zeneakadémián, koncertező és utazó szólista, az Auer Trió ismét külön terület.

Tényleg sok mindent csinálok egyszerre. Ide tartozik még az Echo Nyári Akadémia, amit jövőre már a hetedik alkalommal rendezünk meg. Ez egy mesterkurzus a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban, és egész éves tervezést és odafigyelést igényel. Emellett egy éve van egy műsorom a Bartók Rádióban, kéthetente szombaton. Számomra kihívás volt a mikrofon mögé ülni – úgy értem, a másik oldalon –, ráadásul mindig három vendéget hívok egyszerre. Harminc műsort vettünk fel eddig, és azt hiszem, most kezdek ráérezni, belejönni.

Bármit is csinál az ember, kell az a sok száz befektetett óra, amit belerak.

Mondjuk ez kampányszerű, egyszerre veszünk fel hat-hét adást, utána nem foglalkozom ezzel három hónapig. Persze közben már jár az eszem a következő alanyokon és témákon, vissza kell hallgatni a vágott anyagokat, de az egész nem terhel annyira, hogy máshonnan vonjon el energiákat. A kreatív munkák engem akkumulálnak. A tanszékvezetés is ez a kategória, bár mindenki azt hiszi, hogy ez egy papíraláírós, díszelgős feladatkör.

Akkor mutassuk be, hogyan is néz ki ez a tanszék. 

Weiner Leó alapozta meg a kamarazene-oktatást a Zeneakadémián.

A kamarazene nem más, mint az együttjáték, a zenei kommunikáció stúdiuma.

A vonósoknak ezenkívül van még négy félév vonósnégyes is. Egy félévben átlagosan 230 kamaracsoport áll össze a diákokból, ezek közül 190-200 formáció tanul a kamarazene tanszék tanárainál. Zongorista, vonós és fúvós hallgatók. A speciális csoportokat, például a rézfúvós együtteseket rezes szaktanárok oktatják, az ütősöket ugyanígy – nem tartanám szerencsésnek, ha másképp lenne, nem mintha egy zongorista nem adhatna jó zenei instrukciókat egy ütőhangszeresnek, de ennyi erővel egy zenetörténész is taníthatná akkor.

Fontos, hogy aki kamarazenét oktat, adott esetben nyissa ki a tokot, vagy üljön a zongorához, és mutasson, ha kell.

Visszatérve: tizenhat tanárral tanítjuk ezt a kétszáz csoportot, amelyek között a zongorás triótól kezdve a hegedű-zongora, a gitár-fuvola duón át a zongorás kvintettig mindenféle szerepel. A diákok 90%-a maga állítja össze az együttesét, szabad választásuk, hogy milyen formációban akarnak kamarázni. Akik esetleg nem találtak partnert, azoknak van egy partnerkeresőnk. 

Bborzsony-004-115023.jpg

Fülei Balázs (Fotó/Forrás: Déber Gábor / Óbudai Társaskör)

Online? 

Persze. Mint egy házasságközvetítő oldal. Ezenkívül rengeteg programot és koncertet szervezünk, tavaly dupla CD jelent meg, emlékkoncertek, Bartók-születésnap, mesterkurzusok, azaz aktív kamarazenei életet generálunk. Ma a kamarazenének elég furcsa a megítélése – nemrég a Katona József Színházban láttunk egy darabot, amelyben pszichológushoz megy egy idősebb hölgy, és elmondja, hogy a férjével polgári életet élnek, mindketten szeretik a kamarazenét, és ezt olyan elképesztő iróniával, sznobizmussal mondta a színésznő, hogy azóta is nevetek rajta. Zenészeknél is érzem, hogy aki aktív kamarazenész, az valami megfoghatatlan titok tudója. Én ezt egy kicsit visszahoznám a földre:

zenei kommunikációképesség fejlesztéséről van szó, arról, hogy nem úgy játszunk egymás mellett, mintha elindulnánk három párhuzamos vasútvonalon, aztán majd különböző sebességgel célba érünk. A lényeg, hogy nem külön pályán történnek a dolgok, hanem egy platformon, és úgy mozgunk együtt, mintha egy hálóval lennénk összekötve.

A jó kamarazenélés lényege a tervezhetetlenség, a spontaneitás, és az irányítani tudásnak, a partnerség váltakozásának a képessége. És ez fejleszthető. Én azért szeretem ezt tanítani, mert minden benne van: remekművek, emberi kapcsolatok, kommunikáció, hogy hogyan jelezzek a másiknak, mit sugároz egy-egy gesztus. Hétköznapi jeleneteket lehet leképezni egy-egy zenéléssel.

2019-ben egy interjú elejére még azt írták rólad: az ifjú zongoraművész-generáció egyik tagja. Szerinted meddig lehet érvényes ez a jelző? 

Az életkort be lehet kategorizálni, ilyen szempontból már nem vagyok az. Fiatalabb koromban vártam, hogy az ifjú tehetség jelző kopjon már le rólam, és végre zongoraművész lehessek.

Kamaszként létezett valamilyen pályaív az elképzeléseid között? És ha igen, ahhoz képest milyen karriert futottál be? 

Felvonásokról tudok beszélni. Az első, amikor 12 éves korom körül azt éreztem, hogy bármi áron ezzel szeretnék foglalkozni. A kudarcokból, csalódásokból már gyerekként is fel tudtam állni. Sírtam én rendesen, de mentem tovább. A második felvonás a Bartók Konzervatóriumban, tizenhetedik évem táján kezdődött, és a diploma megszerzése előtti szakaszig tartott. A konzi első két évében nem éreztem, hogy én itt labdába rúghatok.

Outsiderként jöttem a zenei világba, a családban senki sem foglalkozott hivatásszerűen zenével – ennek az előnye a lendület, a hátránya viszont a támogatás hiánya, azaz nem tudtam megítélni, miből nyerjek önbizalmat.

Kisvártatva a versenygyőzelmek, a díjak, a koncertmeghívások, és hogy elkezdtek figyelni rám, megadták ezt az önbizalmat, sőt koncertező egzisztenciát teremtettek számomra. Elmondhattam, hogy ebből élek. A harmadik felvonás azzal indult, hogy sikerült átlépni egy vonalat: azt éreztem, hogy a magyar zenei életben és néhány nemzetközi szálon is elkezdett forogni a nevem. Számoltak velem. Külföldre nem feltétlenül ugyanoda hívtak vissza, hanem egyik koncert hozta a másikat. Ez a felvonás tart még most is. Szóval a válasz a kérdésre: ahhoz képest, hogy 14 évesen sokszor visszafordultam a Király utcában, néztem a Zeneakadémia homlokzatát, és arra gondoltam, bárcsak egyszer ide járhatnék, el sem tudtam volna képzelni, hogy itt én valaha is tanítani fogok. Nemhogy valamilyen vezetői pozícióm lesz!

Bborzsony-017-115239.jpg

Fülei Balázs (Fotó/Forrás: Déber Gábor / Óbudai Társaskör)

A tanszékvezetői felkérést tényleg nagyon fiatalon kaptad. 

Igen, 2015-ben egy indiai turnéról jöttem haza, és egy év végi értekezleten váratlan szavazást tartottak a tanszéken.

Valaki bedobta a nevemet, és hirtelen mindenki felemelte a kezét. Azt hittem, ez valami szabotázsakció, úgyhogy kértem egy éjszakát.

Hirtelen döntéseknél nálam ez a játékszabály. Olyan volt az egész, mint egy előre megrendezett jelenet, de utólag igazolták a kollégák, hogy nem így volt. Örülök a bizalmuknak, de maga a pozíció semmiféle kéjjel nem tölt el. Amíg a kollégáimnak gyümölcsöző ez a felállás, addig szívesen csinálom. Jó hangulat van, figyelünk egymásra.

Az éjszakának mint napszaknak szerepe van a kreatív munkádban? 

Az alvást nagyon fontosnak tartom, és ha írok egy szöveget, ismertetőt vagy koncertműsort, másnap reggel ránézek, ez mindig új látószög. Két előnye van: vagy meggyőződöm róla, hogy jó ötlet volt, vagy rádöbbenek, hogy nem. Ha az ember alszik, a zoom kitágul. Mostanában egyébként nagyon érdekel a filmezés, egy kis kamerával szoktam bohóckodni, aztán vágok. 

Ebben a feladattengerben? Mikor?

Tavasszal például egy klippel próbálkoztam tök egyedül. De egyébként amikor kedvem van. Nálam olyan a kedv, hogy hirtelen időt váj magának. Ez nem feltétlen borít fel dolgokat. Legfeljebb halaszt. Nálam pulzálóan érkezik, és meglök valami másik dolgot, amivel épp nem foglalkozom. Mint a biliárdgolyót. Ezáltal a másik is mozdul. A filmezésnél még inkább kitágul az idő – míg más ügyekben elég egy éjszaka, a film esetében egy hét múlva vagy egy hónap múlva is rájöhet az ember, hogy már nem így csinálná...

Érdekes, hogy a pillanat műfaja mellett, mint a koncertezés, valami olyan műfajhoz nyúlsz, ami az örökkévalót szolgálja. Zenét mennyire szeretsz rögzíteni? 

Valótlan világnak tartom a stúdiófelvételeket, de így is állok hozzá. Teljesen külön műfaj, amikor azzal a céllal hoznak létre egy produktumot, hogy még egyszer tedd fel. A konzerv zenének ez a lényege:

egy mai popszámot azért teszünk fel, mert olyan banális ismétlések vannak benne, hogy mint a gumicukrot, azonnal kívánjuk a következőt.

Ez rám is igaz, van egy csomó könnyűzenei szám, amit ezerszer meghallgatok. A komolyzene esetében, ha az ember felvesz egy gazdag, informatív, sokrétű anyagot, annak nem ez a célja. Hallgasd meg egyszer, és hagyd ott. Mert ha még egyszer meghallgatnád, az az élmény lenyomatát bolygatná meg. De ha számontartod, és két hónap múlva újra leemeled a polcról, akkor az egy jó lemez. 

Ha koncertfelvétel készül vagy az élőben közvetítik a hangversenyt, hat az előadásodra?

Érdekes visszagondolni, hogy régen ezen mennyire stresszeltem, úgy éreztem, milliószorozódik a felelősség. Ma már sokkal felszabadultabb vagyok az ilyen dolgokban. Nincs mit izgulni rajta, ha felkészültem.

A pandémia változtatott ezen? Miután sokat kellett online játszani.

Az én életemet nagyon feszített gyakorlás határozta meg a járványhelyzet előtt. A koncertdátumok mint a nap, úgy jöttek fel a horizonton, közelítettek, elmentek, jött a következő. Jöttek az időpontok, én pedig folyamatosan gyakoroltam – párhuzamosan: volt, amire hónapokkal előtte, volt, amire csak két héttel. Ez változott meg. Részben mert nem követik egymást olyan sűrűn a koncertek, másrészt mert míg előtte havi két-három alkalommal utaztam, most sokkal kevesebbet. Csak azokat a koncerteket tartják meg, amelyek esetén a finanszírozásban nincs rizikó – olyan értelemben, hogy megvalósul vagy nem. Miután a gyakorlásom projektszerűbb lett, nem pakolok a saját vállamra annyi felelősséget és súlyt.

Hiszen ha az ember úgy készül egy alkalomra, ahogyan én a pandémia előtt, már csak azért is terhekkel áll ki a pódiumra, mert tudja, hogy mennyi munkát rakott bele.

Az utóbbi másfél évben nem kellett annyi új darabot tanulni, nem voltak kortárs bemutatók, nem jöttek hajmeresztő zongoraverseny-ötletekkel a zenekarok. Jó ideje rutin, hogy engem találtak meg ritkán vagy sosem játszott művekkel, de legalábbis olyanokkal, amit más nem játszik – azokat én mindig befaltam. Ezen a pályán szerintem nincs olyan szó, hogy nem. A zongorának olyan elképesztő repertoárja van, hogy aki nemet mond, az könnyen lehet, hogy egyszerűen csak lusta. 

Bborzsony-038-115313.jpg

Fülei Balázs (Fotó/Forrás: Déber Gábor / Óbudai Társaskör)

A felkérések mellett hogyan építed a szólistarepertoárodat? 

Új művek megtanulásával kapcsolatban fél-mazochista vagyok. Olyan darabokat illesztek be a koncertprogramba, amelyeket nem tudok, így aztán meg kell tanulnom, mire az időpont elérkezik. A pandémia időszaka alatt hihetetlen érzés volt úgy tanulni, hogy nincs hozzá koncert.

Kicsit úgy éreztem magam, mint egy képzőművész, aki megrendelés nélkül nekilát egy alkotásnak, és amikor kész van, eladja.

Másfajta örömmel nyúltam ezekhez a zenékhez. Sok művész siránkozott a zárlat alatt a közönségnek, jaj, úgy szeretnélek már benneteket látni! Azt éreztem, nem ő szeretné látni, hanem neki van szüksége arra, hogy lássák. Mert közönségfüggő. Én abban éltem ki az önmegvalósítási vágyaimat, hogy kipakoltam egy kamerát itt a szobában, és amikor úgy álltam egy darabbal, felvettem, és elküldtem a barátaimnak. Ezzel letudtam a heti szereplést. Gyakran úszom, és amíg A-ból B-be haladok, sokszor töröm a fejemet új koncertműfajokon. Nem mondanám, hogy kihalófélben van, hogy csak kimegyünk, leülünk, játszunk, aztán a közönség hazamegy, de ennél ma már több kell. 

Nyilván a rettenetes információs zaj és a hajszolt életünk az oka ennek. Más az emberek ingerküszöbe. 

Is. És hogy a mai közönség készületlenül megy hangversenyre, épp beesnek az ajtón. 20-30 éve az otthonok többségében ott volt a polcon a Hangversenykalauz című könyv, s ha az ember pénzt és időt áldozott egy koncertre, utánaolvasott, mi vár rá. Azt érzem, ma fordítva van: azt várja el a néző, hogy szórakoztassák, elege van, piszkálta a főnöke, ma sem végzett, a jövő hétre is annyi minden van. Ezért elmegy valahova, hogy kikapcsolódjon.

Az a rossz hírem, hogy a legtöbb klasszikus zenemű nem kikapcsolódást nyújt, hanem bekapcsolódást igényel. Ha aktívan vesz részt az ember egy mű meghallgatásában, az felkavaró, tisztító, felrázó erejű

– persze ennek is az az eredménye, hogy másképp ébred reggel, és másképp végzi el az ismétlődő feladatait. De ehhez ott kell lennie, csatlakoznia kell hozzám, és erre készülni kell. Az előadóknak most új feladat, hogy ebből a ma jellemző állapotból hogyan ragadják ki a hallgatót. Én korántsem instant módszerekre, gügyeségre gondolok. Szerintem nem kell filmet vetíteni a hangversenyeken – mint a gyerekeknek, hogy maradjanak már csendben. Az is gügyeség, hogy az emberek szájízére formáljuk a műsort, mint a bébipapit, hogy ne kelljen megrágni. Ehelyett én azzal próbálkozom, hogy olyan új látószögeket adjak a koncertlátogatónak, ami azonnal összekapcsolja őt a saját életével. Nem a darab keletkezéséről és a formanyelvről papolok. Hanem arról, hogy az adott mű például egy felkorbácsoló szerelmi vallomásnak a lenyomata, vagy egy hajszolt lelkiállapotot mutat meg. És a közönség számára visszaköszön a hétköznapi életünk.

A jelenlévőket az én személyes viszonyom érdekelheti a műhöz, a szerzőhöz és az aznap esti közönséghez.

Hogy mit nyerek vele? Figyelmet. Perceket, hogy összekapcsolódjunk. Az összekapcsolódás az előadói tevékenység legnagyobb elismerése. Több, mint bármilyen díj. Hiszen birtokában voltam annak a varázslatnak, hogy valamiben együtt vettünk részt. Nem szolgáltatást nyújtok, amit a néző lehallgat, hanem együtt csináljuk. Ennek a megvalósítása és formái nagyon foglalkoztatnak. Ilyesmiken töröm a fejem az uszodában. 

Legyen egy ilyen varázslat november 4-én, Óbudán.

Nagyon szeretem az Óbudai Társaskört, mindenféle élmények kötnek oda a kortárs zenétől kezdve az irodalmi estekig, egy kis kulturális központ az Észak-budai régióban. Szeretem a kisebb koncerthelyszíneket. Amikor az öltöző két lépésre van a színpadról, és nem két hosztesz kísér oda, aztán nem kell meghallgatnom a takarásban, hogy az ügyelő vagy a világosító tegnap este milyen szuper marhapörköltet főzött, az ajtónál álló jegyszedők diszpécsere adóvevőn üzenget, miközben én már szeretnék kicsit elmélyülni, rákészülni a darabra. Így is fel lehet menni a színpadra, de otthonosabb, amikor Óbudán ücsörgök, jön valaki, szól, hogy kezdünk, én meg egyszerűen bemegyek.

Fejléckép: Fülei Balázs (Déber Gábor / Óbudai Társaskör)

Ismerje meg Bella Máté új művét! – VIDEÓ

Kapcsolódó

Ismerje meg Bella Máté új művét! – VIDEÓ

Bella Máté Titan című művét Szentpáli Roland mutatta be az Óbudai Társaskörben, 2021. szeptember 30-án, a 34. Minifesztivál – Magyar Kortárs Zenei Körkép koncertsorozatában. Videónkban a két művész mesélt a darabról.

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Kihirdették a 2021-es Prima Primissima Díj nyerteseit

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott pénteki gálaesten.
Jazz/World

Elhunyt Kóbor János

78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega együttes frontembere. A zenészt hetek óta kórházban kezelték koronavírus-fertőzéssel.
Klasszikus

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Klasszikus

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt
Jazz/World

„Mecky, drága, jó utat!” – Pályatársai búcsúznak Kóbor Jánostól

December 6-án elhunyt az Omega legendás énekese, Kóbor János, akit egy hónapja szállították kórházba koronavírus-fertőzéssel. Menedzsere később megerősítette: covid okozta szövődmények vezettek a zenész halálához. Kóbor Jánost pályatársai és számos közéleti személy gyászolja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Magyar Valentin: „Minél szélesebb repertoár kiépítése a célom”

Az ifjú zongoraművész neve nemcsak a szakmabeliek, de a zenerajongók körében is egyre ismerősebben cseng. Rendszeres szereplője a hazai és külföldi koncertéletnek, feltűnt a Virtuózok televíziós tehetségkutatóban is, nemrég pedig weimari versenyeredményétől volt hangos a sajtó. Most az MVM Zrt. jóvoltából frissen átadott Junior Prima díja kapcsán beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Koncerttel és parfümmel ünnepli 210 éves jubileumát a Pannon Filharmonikusok

A december 9-én a Kodály Központban és december 10-én a Müpában elhangzó est programján a zenekar alapítójának, Lickl Györgynek egy ősbemutatója is szerepel.
Klasszikus hír

Próbaéneklést hirdet a Magyar Rádió Énekkara

A Magyar Rádió Énekkara próbaéneklést hirdet határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott tenor és basszus énekművész állásra. Jelentkezési határidő: 2022. január 6.
Klasszikus magazin

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Klasszikus ajánló

Fiatal karmestertehetség vezényli az Óbudai Danubia Zenekart

Holly Hyun Choe, az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramjának résztvevője lesz az Óbudai Danubia Zenekar december 7-i koncertjének karmestere. A műsoron a szintén mentorált zeneszerző, Donghoon Shin egy műve is elhangzik.