Klasszikus

Lakner Tamás: "Ismét Pécset választotta Európa"

2012.07.28. 10:06
Ajánlom
A baranyai megyeszékhely 2015-ben ismét otthont ad az egyik legjelentősebb kórustalálkozónak, az Európa Cantatnak. Az Artisjus-díjas karnagyot a fesztiválról, a Bartók Férfikar legújabb sikereiről és az általa elindított Bordalfesztivál kérdeztük.

- A napokban a londoni Royal Festival Hallban lépett fel a Bartók Béla Férfikar, ahol öt világrész hatszáz énekese énekelte el Carl Jenkins A hős útja című oratóriumát. Európából mindössze két kórust hívtak meg, hogy esett a választás a pécsi Bartók Béla Férfikarra?

- A koncert egyben a férfikórusok világtalálkozója is volt, ahova öt világrész tizenkilenc férfikarát hívták meg. Mivel kétszeres olimpiai bajnokok vagyunk, így könnyen ránk találtak a szervezők. Talán az is közrejátszott a figyelemben, hogy az International Classical Music Awards európai országok zenei magazinszerkesztőiből alakult zsűrije a 2011-ben megjelenő európai kóruslemezek közül a legjobb tíz közé sorolta az Erkel-lemezünket. Ezt óriási szakmai sikerként könyveltük el, mert mi voltunk az egyetlen amatőr együttes a jelöltek közül.

-"Egyszer volt Pécsett Európa Cantat" - emlegetik tréfásan a pécsiek az 1988-as rendezvényt. 2010-ben másodszor is itt került megrendezésre a fesztivál és 2015-re is a baranyai megyeszékhely kapta meg a lehetőséget.

- A nagy Europa Cantatokat háromévente rendezik, idén például július 27-től augusztus 5-ig Torinóban. A 2015-ös felkérésben óriási szerepe volt a 2010-es pécsi Cantatnak, mert akkor eljött a fesztivál vezetősége is, megnézték a rendezvényt és elragadtatással nyilatkoztak az atmoszféráról, a rendezésről, a művészi színvonalról és nem utolsósorban a pécsi karnagyok nagyszerű műhelymunkájáról. Nagyon hosszú munka eredménye ez az elismerés. Július végén, augusztus elején az idei Europa Cantat torinói záró estjén egy Kodályt idéző műsorral mutatkozik be Pécs, mint a Cantat következő helyszíne. A nép- és műzene egymásra ható világában mutatkoznak be a pécsi dalosok és néptáncosok, ezzel szeretnénk ráhangolni a torinói fesztivál vendégeit, hogy jöjjenek el Pécsre.

- Az Ön által alapított Európai Bordalfesztivál keretében immáron tizenhat éve érkeznek a bort dicsőítő férfikórusok Pécsre, illetve a Villány-Siklósi Borút falvaiba. Hogyan állnak a szervezéssel?

- A fesztiválra idén öt európai országból érkeznek kórusok. A magyarokon kívül olasz, finn, francia, spanyol, szlovák és szlovén kóristákat várunk. Az eseménysort szeptemberre tervezzük, remélhetőleg az anyagi feltételek is rendeződnek addigra. A városvezetés ugyan mindig is nagy segítségünkre volt az anyagi fedezet biztosításában, de kizárólag ebben nem bízhatunk. A felmerülő hiányok pótlásáért mindent megteszünk, bármennyire nehéz feladat is. Sokan, köztük például a villányi borászok szívügyüknek tekintik a bordalfesztivált, és ott segítenek, ahol csak tudnak. Az ő pincéikben fognak az első napon fellépni a férfikórusok, majd remélhetőleg a gálakoncert közönsége előtt, mely teveink szerint a tavalyihoz hasonlóan idén is a Kodály Központban rendezünk meg.

Lakner Tamás, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának egyetemi docense, a Bach Énekegyüttes és a Szélkiáltó Együttes vezetője, Artisjus-díjjal kitüntetett karnagy. Legjelentősebb szakmai sikereit a Bartók Béla Férfikarral érte le, melynek 1980-óta vezetője. Az együttessel tucatnyi kitüntetést szerzett már nemzetközi kórusversenyeken (pl. Budapest, Debrecen, Róma, Arezzo, Tours, Gorizia, Bécs, Cornwall). A díjak közül kiemelkedik a 2006-os kínai, valamint a 2008-as grazi Kórusolimpián elért bajnoki cím. A Hungaroton Hanglemezkiadó a "Kodály Összkiadáshoz" az ő vezényletével jelentette meg a szerző összes férfikari művét 2010-ben. Ugyancsak Bartók Béla Férfikarral 2011-ben Erkel Ferenc-kórusműveket is lemezre rögzített, melyet az ICMA (International Classical Music Awards) nemzetközi hanglemezdíjra jelölt, így bekerült az év legjobb tíz európai kóruslemezei közé.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Színház

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Ősi rítust idéző Eötvös darab is elhangzik a MIKAMO koncertjén

A MIKAMO Közép-Európai Kamarazenekar legújabb programjában az emberi létezés különböző állapotait, az identitást és az érzékelést helyezi középpontba: az erre reflektáló darabokból összeállított műsorukat május 17-én a BMC-ben mutatják be.
Klasszikus ajánló

Filmzenétől balettig – amerikai zenei különlegességek hallhatók az Opera koncertjén

A Csillagok háborúja főcímzenéje, az Egy amerikai Párizsban, valamint Bernstein Candide című operettjének részletei is elhangzanak az Operaház Aranykor: Amerikai szépség című hangversenyén, május 18-án.
Klasszikus hír

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Klasszikus hír

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Klasszikus ajánló

Az amerikai zene dékánjától Spielberg zeneszerzőjéig – az Újvilágba kalauzol a Danubia Zenekar

Az amerikai klasszikus és igényes könnyűzene világába vezet el a Danubia Zenekar június 1-ji koncertje a Budapesti Kongresszusi Központban, ahol Copland 1943-as fanfárjától a jelen amerikai ihletéésű muzsikájáig utazhatunk.