Klasszikus

Lang Lang - romantikus gyöngyzuhatag

2004.09.22. 00:00
Ajánlom
Egy „korai” romantikus versenymű – Mendelssohn g-moll darabja – és egy nagy, kései-érett romantikus kultuszdarab – Csajkovszkij b-mollja – került egymás mellé, persze fordított sorrendben a DGG új korongján. A kínai – nem csak származása, hanem neveltetése, iskolázottsága alapján is az – Lang Lang nagy világversenyek díjazottja: azonban a „késztermék” olyannyira „amerikai”, hogy azok is szidják, akik nem szeretik a más kultúrákból érkezett művészeket, és azok is, akik a technikai „tökéletesség” miatt feltételeznek gondolatszegénységet.

Az alábbi cikkecskében is két véglet csap össze: tátott szájú bámulat és valami homályos, definiálatlan émelygés, hányinger. A két érzés felváltva követi bennem egymást, minden egyes belehallgatás közben, s sorrendjük az aznapi hallgatói diszpozíciótól – mondjuk szebben –, a befogadói nyitottságtól függ.

Az, hogy Lang Lang játéka nagyon „feldobott”, élénk, mindig frissen reagál a zenekarban kivirágzó dallamokra, egy technikai különlegességnek köszönhető. Ha gonosz akarnék lenni, egy (alapvető) fogyatékosságnak: a pianista nem tud legato játszani, két-három hangot összekötni, melódiát formálni. Persze ez így nyilván túlzás. Tudna, ha akarna! Ám hangzáseszménye egyfajta pointilizmus, mely egy nagyszabású romantikus versenymű szövetébe ágyazva, a zenekar komplex hangzására artisztikusan rávetítve – esztétikai állásfoglalásnak tűnik. S mivel ezen az egy tartományon belül szinte végtelen változatosságot kínál, nehéz megtalálni azt a hasonlatot, milyen is ez a híres b-moll koncert Lang Lang olvasatában. És persze Barenboim chicagói zenekara értelmezésében.

A karmester lehengerlő és diszkrét egyszerre: megteremti azt a struktúrát, amely összefogja, és (meglehetősen banális) csúcspontokhoz vezeti az előadást. Nyilván hangmérnöki érdem is a tér kitágítása és a zongorista gyöngyfüzéreinek beágyazása, ugyanakkor elkülönítése. Az esztétikai utálkozás – no jó, mondjunk fenntartás-rendszert – ellenére a Csajkovszkij-darab végig hallgatható, koherens egész. A bevezetés világhírű, grandiózus és lenyűgöző ereje például az első hallgatás során foglyul ejt, bevisz, szinte erőszakkal beránt a darab világába. Az egész (lemez) ismeretében újra hallgatva viszont elárulja és leleplezi a zongorista alap-manírját. A hangok kerekek, sőt gömbölyűek. Nem hidegen és keményen csillogó üveggyöngy-áradat ez. A közeg meg határozottan nedves, vizes. Mintha szénsavas ásványvízben figyelnénk a tökéletes – istenien tökéletes – buborékok-gömbök mozgását. Rugalmasak ezek a gyöngyszemek, sima felületről visszapattannak szinte, nem zavarják a „vonalat”, a „homogén” dallamot. Találkozásuk mindig pillanatnyi vagy annál is rövidebb. Szinte érzi a hallgató amint parányit behorpadnak, s belső-rugalmas szubsztanciájuk máris „visszaállítja” a gömböt, a tökéletes természeti (azaz isteni) formát.

Részegítő érzés – mondom: első hallgatás esetén biztosan érzékelni ezt a tökéletességre nem is törekvő, hanem annak elérését evidenciának vevő zongorázást. Lang Lang lelkét „megmenti”, hogy egyéniségéből hiányzik a nárcisztikus ön-mutogatás. Spontán módon virtuóz. Ha éppen szeretem, élvezem és elfogadom, akkor úgy érzem: tudattalanul az. Sajnos Csajkovszkij darabjának számtalan vulgaritása, hatásvadász módon emelkedő szekvenciái vagy éppen lírájának banalitásba forduló üresjáratai megutáltatják velem a zongorista mindig egyforma perfekcióját is. A lassú tétel néhány valóban eredeti pillanata ellenére az egész zárótétel émelyítő önismétlés. A zongorista személye eltűnik, ő csak díszít, dekorál. A romantika megkövetelte lánglelkű művészhez, kommunikátor–interpretátorhoz semmi köze. Mendelssohn kevésbé elcsépelt dallamai esetében talán néha jobban tetten érhető a megmutatás öröme – bár talán a mű, talán Barenboim jó- vagy rosszvoltából a mű egysége itt egyáltalán nem jön létre.

Azok számára, akik el tudják viselni – mondjuk Murray Perahia sokkal sokszínűbb billentésében (vagy annak ellenére) – a megnyilvánuló személytelenséget, a művészi arctalanságot, profiltalanságot, a fiatal Lang művészi hozzáállása MA TALÁN elfogadható. Aki hallotta korábbi, TELARC kiadásban megjelent felvételeit, az tudja, hogy rendelkezik bizonyos temperamentummal: s nem okvetlen unalmas és egyszínű. Ami engem illet, várom, hogy szembeszegüljön más szerzők, másfajta repertoár kihívásaival. Remélem, Lang Lang beérését, művészi felnövekedését nem lassítani fogja a jelenlegi perfekcionizmus. Majd kiderül, hogy buborék vagy igazgyöngy az, ami ujjai nyomán a zongorából árad.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Koltai Katalin feltalált egy új eszközt a gitárhoz, hogy el tudja játszani Bartók műveit is

De nemcsak Bartók, hanem a 20-21. századi zene egészen új repertoárja tárul fel Koltai Katalin új találmányának, az egyhúros kapodaszternek köszönhetően.
Vizuál

Elzavarták a Szent Márk térről a festményeit áruló Banksy-t

A Biennále miatt május eleje óta az egész művészvilág Velencére figyel, mégis mindenki elsiklott az ismert street artist felbukkanása felett. Pontosabban elsétált mellette, ahogy ez a most posztolt videójából kiderül.
Tánc

A videó, ami után soha többé nem mondod azt, hogy a balett unalmas

A Hongkong Balett alapításának 40. évfordulójára készült videó minden balettal kapcsolatos negatív sztereotípiával leszámol.
Vizuál

13 éves magyar fiú nyert díjat Cannes-ban

Százados Ábel mobiltelefonnal forgatott kisfilmjéért nyerte el a Legígéretesebb Fiatal Filmes díját a rangos francia filmfesztiválon.
Színház

Tiltakozik a Kritikus Céh az állami támogatások elosztása miatt, veszélyben az Átrium

A Katona és az Örkény Színház nem ad be pályázatot idén az NKA-hoz új produkció létrehozására, hogy ezzel segítse a független és befogadó színházak pénzhez jutását. Közben a Színházi Kritikusok Céhe arról ír, mind a szakma, mind a közönség lehetőségei kárt szenved a pénzosztók döntése nyomán. - CIKKÜNK FRISSÜLT!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Kórusok lepik el a Palotanegyed utcáit

A Kórusok Éjszakájáról Tóth Árpád, a Csíkszerda kórus vezetője beszél a Fidelio Klasszik május 25-ei adásában, amiben Havas Ágnes, Hegyi Barbara és Novák Péter is megszólal.
Klasszikus ajánló

Ezért érdemes Schumannt hallgatni Várjon Dénes szerint

Május 25-én és 26-án utolsó két fejezetéhez ér a Schumann összes zongorás kamarazenéjét megszólaltató sorozat a Zeneakadémián. Várjon Dénes elmondja, miért játssza olyan szívesen a zeneszerző műveit.
Klasszikus bonn

700 apró Beethoven-szoborral ünnepel Bonn városa az évfordulón

Hétszáz mosolygó Beethoven-szobrot tervezett Ottmar Hörl a zeneszerző születésének 250. évfordulójára.
Klasszikus interjú

Koltai Katalin feltalált egy új eszközt a gitárhoz, hogy el tudja játszani Bartók műveit is

De nemcsak Bartók, hanem a 20-21. századi zene egészen új repertoárja tárul fel Koltai Katalin új találmányának, az egyhúros kapodaszternek köszönhetően.
Klasszikus tévé

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!