Klasszikus

Latin dallamok kamarazenekarra

2018.12.19. 12:25
Ajánlom
Spanyol-argentin est az Uránia Nemzetek zenéi koncertsorozatában január 16-án.

Spanyol és argentin szerzők, Albéniz, De Falla, Sarasate, Granados és Piazzolla művei szerepelnek az Uránia pódiumán, a filmszínház és a Sinfonietta Pannonica Ensemble kamarazenekar Nemzetek zenéje című sorozatának latin estjén, január 16-án. A 2010-ben alakult kamaraegyüttesben olyan zenészeket hallhatunk, mint az alapító-művészeti vezető, Szabó Péter, aki a Budapesti Fesztiválzenekar Liszt Ferenc-díjas szólócsellistája, vagy Oláh Vilmos Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, a Rádiózenekar koncertmestere. Ők állandó fellépői  a sorozatnak, a latin esten pedig Lajkó István Prima Primissima díjas zongoraművész  csatlakozik majd hozzájuk.

Válogatásukban négy zseniális spanyol és egy argentin szerző művei elevenítik meg a latin zene színeiét és ritmusait. A négy spanyol szerző közül az egyik Isaac Albéniz (1860-1909), akinek legmaradandóbb darabja az Iberia szvit című, négyrészes mestermű, amelyből az első kötet hangzik el az esten. Albéniz 1908-ban fejezte be a művet, egy évvel halála előtt. A spanyol politikában és kulturális életben csalódott szerző ekkor már Franciaországba költözött, ahol Debussy varázslata alá került. Az impresszionizmus virtuozitással és nosztalgiával ötvöződik művében.

A roma származású Manuel De Falla (1876-1946) a spanyol zene korszakos mestere, Granadosszal együtt az új spanyol zene képviselője. Suite Populaire Espagnole című dalciklus-átirata színes és izgalmas világot varázsol elénk, a lágy bölcsődaltól a tüzes tánctételeken át a siratóig számos karaktert felvonultatva. Vajon a cselló, bármennyire is hasonlít az emberi hanghoz, alkalmas-e a vokális művek hiteles megszólaltatására? Vajon mennyire állják meg a helyüket szöveg nélkül a dalátiratok? A hangverseny egyértelműen eloszlatja a felmerülő kételyeket: a hangszeres feldolgozásnak igenis van létjogosultsága, a dalok szavak nélkül is rendkívül kifejezőek.

Elhangzik a hegedűvirtuóz Pablo de Sarasate (1844-1908) Bevezetés és Tarantella - hegedűre és zongorára című darabja is, amely ékes bizonysága annak, hogy a szerző azért írta zongora vagy zenekari kíséretes műveit, hogy be tudja mutatni fölényes hegedűtudását, fantasztikusan virtuóz technikáját. A darab persze az est előadóinak is lehetőséget ad virtuozitásuk megcsillogtatására.

Lengyelest5folulnezet-122349.jpg

A sorozat korábbi része, a Nemzetek zenéje Lengyel estje (Fotó/Forrás: Uránia)

Váltsa meg jegyét a koncertre az Uránia honlapján!

Enrique Granados (1867-1916) ajándéka számunkra az improvizáció és a közel-keleti arab zenei hatások spanyol ritmusokkal fűszerezett muzsikája. A koncerten elhangzó munkája, a C-dúr zongoratrió, egy fiatal, de érett zeneszerző, munkája.

A rendkívüli argentin zeneszerző, Astor Piazzolla (1921-1992) 1954 után elhatározta, hogy kizárólag tangókat ír. Több mint ezer zenedarabjából a nagy koncerttermektől a kis klubokig világszerte előadnak. Ő volt a tangó vitathatatlanul legnagyobb alakja, aki ezt a zenét a tánctermekből átemelte a hangversenytermekbe. Műveit a legelismertebb "komoly" zenészek is játszották, és már életében klasszikussá vált. A koncerten elhangzó Le Grand Tangót 1990-ben, a nagy orosz gordonkaművész, Msztyiszlav Rosztropovics részére komponálta.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elhunyt Krzysztof Penderecki lengyel zeneszerző

Nyolcvanhat éves korában, hosszú és súlyos betegség után vasárnap elhunyt Krzysztof Penderecki neves lengyel zeneszerző, a kortárs zene kiemelkedő alakja - közölte a lengyel sajtó.
Könyv

Online várja a vásárlókat az ország egyik legnagyobb könyvesbolthálózata

Habár a Líra könyvesboltok ideiglenesen bezártak, a weboldal segít abban, hogy senki se maradjon könyvek nélkül a karantén alatt. A Líra Könyv Zrt. sajtóközleménye.
Klasszikus

Balázs János: Ez a kényszerleállás segít utat találni önmagunkhoz

A Fidelio „Művészi szabadság” című sorozatában ismert művészeket kérdezünk arról, mivel töltik az önkéntes izoláció napjait. Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész életében is változott néhány dolog: például több ideje jut ráérős beszélgetésekre, de nem érzi úgy, be lenne zárva.
Plusz

 „Nem koncertet adunk, hanem együtt játsszuk azt a közönséggel” – Interjú Beck Zolival

Az idén húszéves 30Y nem pont úgy képzelte a 2020-as évet, ahogy az eddig alakult, ám ezzel együtt – és ettől függetlenül – azért beszélgettünk egyet Beck Zolival arról, hogy mitől is volt annyira fontos az együttzenéléssel töltött két évtized.
Színház

A Színházi világnapon indult az Ülj mellém! beszélgetéssorozat

A kultúra és a sport tehetségeit ülteti egy asztal mellé Fodor Annamária színművész és a Molnár Andrea táncművész új online beszélgetéssorozata. Az Ülj mellém! első adásában Udvaros Dorottya, Miklós Edit és Bercsényi Péter beszélgetnek. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

6 zenemű, amely kapudrog lehet Krzysztof Pendereckihez

86 éves korában elhunyt Krzysztof Penderecki, akit kétségkívül a II. világháború utáni zeneszerzők élvonalában kell emlegetnünk. Sokan talán hallották már a nevét, de kevesebben ismerik a zenéjét – számukra ismert és kevéssé ismert, hosszabb és rövidebb művekből válogattunk.
Klasszikus hír

26 fiatal nyert állami zenei ösztöndíjat

Három állami zenei ösztöndíj biztosít szakmai előrelépési lehetőséget a pályakezdő művészek számára. A rendszeres pénzbeli támogatáson és a fellépési lehetőségeken túl az ösztöndíjak segítik a tehetséges fiatalokat pályájuk elindításában.
Klasszikus ajánló

Orvosok, rendőrök, pedagógusok tiszteletére koncertezik a járvány után a Concerto Budapest

A zenekar reméli, hogy a nyár végén, az ősz elején már múlt időben beszélhetünk a járványról. Koncertjeikre meghívják az egészségügyi dolgozókat, a rendőröket, mentősöket, pedagógusokat.
Klasszikus interjú

Balázs János: Ez a kényszerleállás segít utat találni önmagunkhoz

A Fidelio „Művészi szabadság” című sorozatában ismert művészeket kérdezünk arról, mivel töltik az önkéntes izoláció napjait. Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész életében is változott néhány dolog: például több ideje jut ráérős beszélgetésekre, de nem érzi úgy, be lenne zárva.
Klasszikus gyász

Elhunyt Krzysztof Penderecki lengyel zeneszerző

Nyolcvanhat éves korában, hosszú és súlyos betegség után vasárnap elhunyt Krzysztof Penderecki neves lengyel zeneszerző, a kortárs zene kiemelkedő alakja - közölte a lengyel sajtó.