Klasszikus

Látnod kell: Sir Simon Rattle kotta nélkül vezényli Mahler X. szimfóniáját!

2018.04.30. 09:18
Ajánlom
A brit karmester szerint Mahler befejezte a művet, minden egyes ütem eredeti, még ha a hangszerelést másnak is kellett elvégeznie.

Simon Rattle a húszas évei óta lelkesedik Mahler X. szimfóniájáért, és teljesen hitelesnek tartja azt a változatot, amelyet Deryck Cooke „fejezett be”. Mahler ugyanis 1910-ben kezdte el komponálni a szimfóniát, de nem végzett a zenekari partitúrával, így évekig-évtizedekig problémás volt az előadása. Tulajdonképpen ma is az.

A szimfónia Mahler életének egy nehéz időszakában keletkezett. A komponista alkotói erejének csúcsán volt, de rádöbbent, hogy feleségének, Almának viszonya van Walter Gropiusszal. Mahler Sigmund Freudhoz ment terápiára, közben pedig feleségének ajánlotta a VIII. szimfóniáját, hátha ezzel visszahódíthatja.

Halála után jó ideig nem akadt jelentkező a mű befejezésére. Schönberg kollégájának halálában is csak annak a bizonyosságát látta, hogy „a kilencedik szimfónia átka” valóban létezik. A hatvanas években Deryck Cooke viszont olyan meggyőző teljes változatot készített és hangszerelt, hogy arra Alma Mahler is áldását adta.

Létezik-e a kilenc szimfónia átka?

Kapcsolódó

Létezik-e a kilenc szimfónia átka?

Beethoven örökre megváltoztatta a zenetörténetet, ráadásul egy átkot is hagyott a későbbi zeneszerzőkre, amelyben leginkább Mahler hitt. Ennek a lényege – Schönberg megfogalmazásában – így hangzik: „A kilencedik a határ. Aki ezt túl akarja lépni, annak távoznia kell.”

Simon Rattle szerint az utolsó szimfóniát ezzel együtt is hiba lenne befejezetlennek tekintenünk. „Az elejétől a végéig Mahler írta: minden egyes ütem megvan.” Szerinte a X. szimfónia fináléja a legfényesebb, legmegdöbbentőbb zene, amit a zeneszerző írt. „Dühít, ha az emberek azt mondják, nem fejezte be.”

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Igazi Angyal volt” – Emlékezések Kurtág Mártára

Fischer Iván és Keller András a Slipped Disc hasábjain búcsúztak a múlt héten elhunyt zongoraművésznőtől, Kurtág György alkotótársától.
Vizuál

Rekordok dőltek a Virág Judit Galéria árverésén

Kádár Béla Concertina című festménye 110, valamint Schönberger Armand Abszintivók című festménye 85 millió forintos eladási árával életműrekordot döntött a Virág Judit Galéria őszi árverésén.
Klasszikus

Ilyen érzés volt egyetlen európaiként hallgatni a Concerto Budapest koncertjét Kínában

Szürreális és tanulságos élmény volt, de emlékezetes volt az este Fucsouban a zenekar azon tagjai számára is, akik a koncert előtt egy vörös szőnyegen sétáltak Jackie Chan-nel.
Klasszikus

Hangverseny Kocsis Zoltán emlékére

Maurice Ravel, Frédéric Chopin és Kovács Zoltán egy-egy művével emlékeznek Kocsis Zoltán zongoraművészre, karmesterre és zeneszerzőre halála évfordulóján a Nemzeti Filharmonikusok.
Klasszikus

Íme a februári Beethoven-maraton teljes programja!

Forradalmi, látnoki, zseni – a klasszikus zene örök csillagát, Ludwig van Beethovent ünneplik a Müpa, a BFZ és a magyar zenei élet legmeghatározóbb muzsikusai 2020. február 2-án, a zeneszerző születésének 250. évfordulóján. Az igazi fanatikusok 11 órán át hallgathatják a zeneszerző-óriás műveit.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Jevgenyij Koroljov barokk műveket zongorázik a Zeneakadémián

Október 24-én Jevgenyij Koroljov koncertjével folytatódik az MVM Koncertek-sorozat a Zeneakadémia Nagytermében. Az orosz zongoraművészt jól ismeri a hazai közönség.
Klasszikus hír

Rangos genfi zongoraversenyt nyert Gyöngyösi Ivett

A fiatal zongoraművésznő a verseny fődíjaként fellépést nyert a genfi Victoria Hallban.
Klasszikus ajánló

Íme a februári Beethoven-maraton teljes programja!

Forradalmi, látnoki, zseni – a klasszikus zene örök csillagát, Ludwig van Beethovent ünneplik a Müpa, a BFZ és a magyar zenei élet legmeghatározóbb muzsikusai 2020. február 2-án, a zeneszerző születésének 250. évfordulóján. Az igazi fanatikusok 11 órán át hallgathatják a zeneszerző-óriás műveit.
Klasszikus beszámoló

Ilyen érzés volt egyetlen európaiként hallgatni a Concerto Budapest koncertjét Kínában

Szürreális és tanulságos élmény volt, de emlékezetes volt az este Fucsouban a zenekar azon tagjai számára is, akik a koncert előtt egy vörös szőnyegen sétáltak Jackie Chan-nel.
Klasszikus gyász

„Igazi Angyal volt” – Emlékezések Kurtág Mártára

Fischer Iván és Keller András a Slipped Disc hasábjain búcsúztak a múlt héten elhunyt zongoraművésznőtől, Kurtág György alkotótársától.