Klasszikus

Lausanne-i vendég

2014.04.09. 22:06
Ajánlom
Április 26-án a Szent István-bazilikában lép fel az ELTE Bartók Béla Énekkar és Egyetemi Koncertzenekar, valamint svájci vendégük, a Choeur Univeritaire de Lausanne, melynek művészeti vezetője Szuromi Fruzsina.

A két együttes együttműködését a svájci kórus kezdeményezte. melyet örömmel elfogadott Kovács László művészeti igazgató. Ennek eredményeképpen jön létre a csereprogram, melynek az első állomása a két együttes közös hangversenye Budapesten, a Szent István-bazilikában 2014. április 26-án. A hangverseny műsorán Duruflé Requiemje és Kodály Missa brevise szerepel. Ez év májusában az ELTE zenei együttesei Svájcban fognak vendégszerepelni.

Az ELTE nem hivatásos együttesének tagjai az ELTE jelenlegi és volt hallgatói és oktatói. A Bartók Béla Énekkar a közelmúltban ünnepelte fennállásának 65., az Egyetemi Koncertzenekar pedig 55. évfordulóját. Szuromi Fruzsina pedig annak idején a Fidelio egyik első munkatársa volt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elhunyt Kurtág Márta

Kurtág György felesége és ihletőtársa, Kurtág Márta zongoraművész 92 éves volt. A hírt az Editio Musica Budapest és a Slipped Disc tette közzé, továbbá a Budapest Music Center Információs Központjának oldalán is megjelent az elhalálozás dátuma.
Színház

Kovalik Balázs Térey-darabot rendez az Örkényben

Megkezdődtek a Lót – Szodomában kövérebb a fű próbái az Örkény Színházban. A bemutatót december 20-án tartják a nagyszínpadon.
Klasszikus

A zeneszerző, akinek életéről Liszt írta az első könyvet

Mindössze 39 évesen, 1849. október 17-én halt meg Fryderyk Franciszek (Frédéric Francois) Chopin, a zongorajátékot megújító lengyel zeneszerző, akinek műveit virágok közé rejtett ágyúnak nevezték. 
Klasszikus

Újra Liszt-napok a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban

Öt koncerttel várják az érdeklődőket október 18-án, 19-én és 21-én a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban a névadó születésének 208. évfordulója alkalmából rendezett eseményen.
Klasszikus

Onczay Csaba kapta a japán Felkelő Nap Érdemrendet

A csellóművész az országban végzett oktatói munkájával érdemelte ki az elismerést. Huszonöt éve tesz azért, hogy Japán klasszikus zenei rangja emelkedjen.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus gyász

Elhunyt Kurtág Márta

Kurtág György felesége és ihletőtársa, Kurtág Márta zongoraművész 92 éves volt. A hírt az Editio Musica Budapest és a Slipped Disc tette közzé, továbbá a Budapest Music Center Információs Központjának oldalán is megjelent az elhalálozás dátuma.
Klasszikus fidelio klasszik

A legjobb filmzenék a Sportarénában

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának október 19-én következő adásában Hollerung Gábor beszámol a Budafoki Dohnányi Zenekar legújabb filmzenei dobásairól. Ezen kívül interjú hallható Eötvös Józseffel, Farkas Józseffel és Hábetler Andrással.
Klasszikus chopin

A zeneszerző, akinek életéről Liszt írta az első könyvet

Mindössze 39 évesen, 1849. október 17-én halt meg Fryderyk Franciszek (Frédéric Francois) Chopin, a zongorajátékot megújító lengyel zeneszerző, akinek műveit virágok közé rejtett ágyúnak nevezték. 
Klasszikus ajánló

Újra Liszt-napok a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban

Öt koncerttel várják az érdeklődőket október 18-án, 19-én és 21-én a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban a névadó születésének 208. évfordulója alkalmából rendezett eseményen.
Klasszikus hegedű

Paganini ördög hegedűjének készítője, aki a monda szerint egy nő lelkét ejtette foglyul a hangszerbe

A kísérletező kedvű Guarneri hangszerei erősebb, vastagabb fából készültek, olykor teljesen különböznek egymástól formában, méretben, csak hangzásban nem: az mindegyiknél tökéletes. 1744. október 17-én halt meg Bartolomeo Giuseppe Antonio Guarneri "del Gesu", minden idők egyik legnagyobb hegedűkészítője, Stradivari egyetlen méltó vetélytársa.