Klasszikus

Leépítés, csökkentés, igazgatóválasztás

2005.06.30. 00:00
Ajánlom
Elkezdődtek az elbocsátások és a repertoár csökkentése a Magyar Állami Operaházban.

Tavaly decemberben megállapodást írt alá az intézmény működésének ésszerűsítéséről az akkori főigazgató, Szinetár Miklós az akkori kulturális miniszterrel, Hiller Istvánnal. Ennek egyik pontja volt, hogy 89 közalkalmazottól kell megválnia az Operának (a dalszínház ennyivel lépte túl a jóváhagyott létszámot).

Lapunknak úgy nyilatkozott Závecz Ferenc, az Operaház ügyvezető igazgatója, hogy eddig egy konszenzusos leépítési alapelvet találtak a munkáltató és a munkavállalói érdek-képviseleti szervek. Úgy vélik, az öregségi, a szakmai, a korengedményes, valamint a Prémium évek programra jogosultak körében kell keresni azokat, akiknek megszüntethetik a munkaviszonyát. Őket már el is kezdték kiértesíteni. Ezzel azonban még mindig meghaladják az engedélyezett közalkalmazotti létszámot, így további egyeztetésre van szükség. A létszámcsökkentés az Operaház összes szervezeti egységét - hasonlóan terhelően - érinti, de a legfontosabb szempont az intézmény működőképességének és a művészi teljesítőképességének megőrzése. Továbbá, a státusok csökkentése csak akkor lehet cél, ha valóban pénzügyi megtakarítással is jár.

Az Operaház szakszervezete és az intézményben megalakított sztrájkbizottság elnöke, Rotter Oszkár lapunknak azt nyilatkozta: a szakszervezet hozzájárul ahhoz, hogy végrehajtsák a Szinetár-Hiller megállapodásban foglaltakat, minthogy Bozóki András, a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere májusi levelében megerősítette: a kormány is betartja a decemberi megállapodást.

Az Operaház vezetése a közalkalmazotti tanáccsal és a szakszervezettel közösen június 10-ig kidolgozta a létszámleépítés irányelveit. Rotter úgy véli, 1008 közalkalmazottal (ennyi maradhat az Operában) nem oldható meg az intézmény magas művészeti színvonalának garantálása. Rotter Oszkár nem tudja pontosan, eddig hányan kapták meg az elbocsátó levelet. A nyugdíjba vonulók, valamint azok, akikkel meg tudtak egyezni a távozásban, körülbelül a szükséges keret felét teszik ki. A műszak nem fogyatkozhat, mert ott eleve kevesen vannak, az énekeseknél picit nagyobb az elbocsátások, nyugdíjazások száma. Rotter arról nem szeretne beszélni, hogy a többiektől milyen szempontok alapján válnak meg. Nyilván ebben az új főigazgatónak is szerepe lesz. A repertoár szintén csökken, hogy a megmaradó darabokat többször játszhassák, és megkezdődött a selejtezés például a díszletraktárban is.

Összeállt a szakmai javaslattevő bizottság, amely véleményezi az Operaház főigazgatói pályázatára beérkezett tizennégy dolgozatot. A grémium összetétele egyelőre nem nyilvános, annyit tudunk, hogy a zenei terület szakemberei mellett lesz gazdasági szakértő is, és helyet kap benne a minisztérium két munkatársa, a dalszínház közalkalmazotti tanácsának és szakszervezetének képviselője. Először jövő hétfőn ül össze a bizottság, amely több pályázót is javasolhat Bozóki Andrásnak, aki várhatóan még július 15. előtt dönt arról, ki is legyen az új főigazgató.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Vidnyánszky az igazságtalanságok megszüntetését várja a törvénytervezettől

A Magyar Teátrumi Társaság elnöke az M1-nek nyilatkozott az új színháztörvénnyel kapcsolatban.
Színház

„Tudsz még hallgatni?” – Beszámoló a színházi alkotók tüntetéséről

A szabad színházért, a kultúra függetlenségéért szerveztek tüntetést december 9-én estére a Madách térre, és noha a bírált törvényjavaslat időközben módosult, sokan úgy érezték, ott a helyük a megmozduláson.
Plusz

Használt a tiltakozás? Végül nem bántaná az NKA-t az új törvényjavaslat

Nem szerepel a Nemzeti Kulturális Alap átalakítása a Nemzeti Kulturális Tanácsról szóló törvényjavaslatban, de a színházaknak közös fenntartási megállapodást kell kötniük a kormánnyal.
Színház

„A mi generációnk nem kapható a gyűlölködésre” – A 30 év alatti színművészek levele az Országgyűléshez

A december 9-én a szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért meghirdetett tüntetésen Sodró Eliza, a Radnóti Színház művésze olvasta fel 111 harminc év alatti színművész levelét az Országgyűléshez.
Színház

Újszínház: Nincs tudomásunk szexuális zaklatási ügyről

Közleményt adott ki az Újszínház, amelyben azt írják, nem történt hivatalos bejelentés zaklatási ügyben.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Pozsonyi kórusversenyt nyert a Magnificat Leánykar

Kortárs és szakrális kategóriában is első helyezést ért el a Magnificat Leánykar egy pozsonyi kórusversenyen.
Klasszikus interjú

Liszt mindig forrófejű lázadó maradt – interjú Borbély Lászlóval

Liszt idős korában is forradalmár maradt, csak másért küzdött. Ez derül ki Borbély László új albumából, amelyen a mester kései műveit hallhatjuk. De a zongoraművésznek egy második lemeze is megjelent a napokban, ezen a Goldberg-variációkat találjuk.
Klasszikus gyász

Elhunyt Friedrich Ádám Liszt-díjas kürtművész

Életének 82. évében elhunyt Friedrich Ádám Liszt-díjas kürtművész - közölte hétfőn a Zeneakadémia.
Klasszikus ajánló

Áthallások – az Egri & Pertis Zongoraduó új koncertsorozata a BMC-ben

Milyen maszkban pantomimozott volna Debussy? Mi köze volt Faurénak a bergamaszkokhoz? Sétált-e Händel London komédiás negyedében, és mit talált Sztravinszkij Petruska szobájában?
Klasszikus galéria

Láttál már hangszobrot?

Élmény marad – különleges hangszobor-kiállítással készül az ünnepekre a Müpa és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Világsztárok által aláírt hangszobrokból és egy közel öt méter magas, függesztett elemből álló grandiózus installáció várja a látogatókat az ünnepi készülődés jegyében a Müpa Zászlóterében december 5-től.